Közpénzből tartották Shakira koncertjét?
150 ezer rajongója előtt adott koncertet Mexikóban Shakira, bár előzetesen civil csoportok tiltakozásokat jelentettek be a show idejére.
A Duna-parti közraktárak Demszky-korszakban indított PPP-beruházása ügyében különösen nagy és jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének, illetve kísérletének gyanúja miatt feljelentést tett tegnap az Állami Számvevőszék az OR


Az elszámoltatási kormánybiztos szerint ha a kémügy tartalmaz olyan információkat, amelyek nem képeznek államtitkot, azokat nyilvánosságra kellett volna hozni. Lapunknak adott interjújában Budai Gyula beszélt a büntetőeljárások gyorsítását célzó új jog

Két szóban foglalható össze a szociális konzultáció legfőbb tanulsága: Magyarország felébredt. Méghozzá abból a hosszú kábulatból, amely a munka nélkül szerezhető jólét hamis illúziójából indult, s a teljes összeomlás rémálmába torkollt – mondta Orbán Vik


Börtönbüntetésre ítélték kedden Ahmed Nazif volt egyiptomi kormányfőt és két miniszterét közpénzek elherdálása miatt – közölték bírósági források Kairóban.

Megfontolandónak tartja a nyári vakáció lerövidítését Pokorni Zoltán. Az egykori oktatási miniszter szerint a hátrányos helyzetű gyerekek számára különösen rossz, hogy két és fél hónapra kiesnek az iskola adta nevelési térből. A fideszes politikus szerint

Az elmúlt egy év komoly változásokat hozott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) életében: az ÁSZ-nak új stratégiája van, megújult a tervezési folyamat, illetve a szervezeti felépítés, jelentősen javult a számvevőszéki munka hasznosulása, idén júliustól pedig hat

Sokkal egyszerűbb egy négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosává és birtokosává válni, mint gondolnánk. Szükséges hozzá nagyjából kétmilliárd forint hitel, amit az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank biztosít, a törlesztőrészletek fizetését

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.