A felnőttképzésben is lesz diákhitel
Jövő hétfőtől a százhúszezer szak- és felnőttképzésben részt vevő diák is rendkívül kedvező feltételekkel vehet fel hitelt.
Folyik az egyeztetés a kormánnyal, hogy a félmilliós Diákhitel plusz jövőre is elérhető legyen.
Több mint 33 ezer fiatalnak segítettek a különböző diákhitel-konstrukciók a járvány idején.
Átszabta a felnőttképzéseket a kormány, már diákhitelt és ösztöndíjat is kaphatnak a résztvevők.
A fiatalok lakhatásra és informatikai eszközökre fordítják a szabadon felhasználható diákhitelt.
Versenyképesebb lesz a szakképzés és nő a felnőttképzésben résztvevők száma az új hitelkonstrukcióval.
A szak- és a felnőttképzésben tanulók érhetik el, szinte minden szakmában, az új konstrukciót.
A Diákhitel1 kamata továbbra is történelmi mélyponton, 1,99 százalékon áll – emlékeztetett Magyar Péter.
A hallgatók többsége a törlesztési moratórium ellenére fizeti a kölcsön havi részleteit.
Az év végéig a hetvenötezret is elérheti azoknak a száma, akik pénzügyi támogatást kapnak a Diákhitelközponttól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.