„Próbáltam fájó idegét simogatni”
Nem kulturális diktatúra, hanem teljesítményösztönző társadalom épül Magyarországon.
Lakatos József, a baloldalhoz köthető vállalkozó építkezése miatt ellehetetlenült a szomszédban élők lakhatása.

A gyerekeinkben okozott ideológiai károkat nem lehet helyrehozni.

A darab úgy beszél három, harmincas éveiben járó nő életéről, problémáiról, hogy közben tabukat döntöget.

Havonta egy kiemelkedő programmal készül az idén 35 éves társaskör az októberi születésnapi évfordulójára.

Minden észszerű, szakmai alapon álló javaslatot megfontolnak – közölte a Belügyminisztérium.

A DK árnyék-miniszterelnöke „orbánozáson” kívül nem adott a Mediaworksnek érdemi választ arra, hogy Gyurcsány Ferenc pártja milyen álláspontot képvisel az uniós források lehívását illetően.

– A legfontosabb, hogy Magyarországnak legyen 2024-es költségvetése, ami garantálja az ország biztonságát – jelentette ki a mai Kormányinfón Gulyás Gergely.

A miniszter szerint akkor sem marad el a pedagógusok béremelése, ha nem érkeznek meg időben az uniós források.

A jelek szerint maguk a pedagógusok sem tartják ezeket az új jogszabályi elemeket annyira ijesztőnek, ami a demonstrációk gyér látogatottságából is lemérhető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.