Turáni Berg
A Momentum politikusa New Yorkban született, sőt harmincnégy esztendejének nagyobbik részét is ott töltötte. A nagy mellényt is ott szabhatták rá.
Most Bozóki András, az első Gyurcsány-kormány kulturális minisztere tájékoztat bennünket, miért olyan élhetetlen a mai Magyarország.

A degenerációval jegyben járó arisztokratáról sok mindent lehet mondani, csak jót nem.

A sírhantok közt tudatosul az emberben igazán, hogy milyen nagy szüksége van az élőnek az ő halottaira.

Régóta fordítva látható Piet Mondrian egyik alkotása egy Észak-rajna-vesztfáliai múzeumban.

Galsai Dani, a nemzeti újságírás vándordalnoka korán elköltözött. Pedig fricskáinak fényére most lenne szükség igazán.

Magyar György fia nem akar visszatérni Magyarországra addig, amíg nemzeti kabinet van.

A kormány nem vitatkozni akar, hanem együttműködni, így nincs bajunk az Európai Bizottság által kért tizenhét pont végrehajtásával.

Tényleg jól sikerülhetett Orbán Viktor ünnepi beszéde, mert pár órával később már olvashattuk Gábor György lesújtó kritikáját a Mindszentyneum-avatóról.

Cikk jelent meg a Telex.hu-n, mennyire kétségbeejtő ember volt valójában Mindszenty József, csak mi nem tudjuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.