Trump: Zelenszkijen múlik a béke
– Azt is mondanám, hogy az európai országoknak is egy kicsit jobban be kellene kapcsolódniuk – fogalmazott az amerikai elnök.
Egy brit diplomata szerint Donald Trumpnak beszélnie kell majd az európai vezetőkkel és Zelenszkijjel is.
Főként az északnyugati tájakon eshet csapadék.
A tárgyalásokat mindkét fél konstruktívnak nevezte.
Háborús viszonyok között nehéz a kisebbségek számára jogegyenlőséget kiharcolni.
Anthony Taylor rasszista inzultus miatt szakította félbe a Bournemouth elleni idénynyitót.
Pártállástól függetlenül a helyi politikusok és országgyűlési képviselők is megoldást sürgetnek.
Az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van a megoldása – fogalmazott a külügyminiszter.
Felhőtlen szórakozást nem, sok-sok homlokráncolást azonban annál inkább tartogat Celine Song második nagyjátékfilmje.
A jól kiépített védelmi vonalak elfoglalása mindig is költséges vállalkozás volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.