Vajon tiszteletét teszi-e gróf Vetter von der Lilie Ferdinánd altábornagy úr és özvegye, gróf wsetini Wachtler Jozefina úrhölgy? – tette fel magának a kérdést Rezeda Kázmér, bár tudta a választ, ugyanis nevezettek elég régen halottak voltak már, bár ki tudja, végül is bármi megtörténhet, ki hitte volna akár csak egy esztendővel ezelőtt, hogy a németek majd szellőztetni fognak mosás és fürdés helyett. A kérdés úgy merült fel, hogy Rezeda Kázmér étteremben készült vacsorálni, imádott nejével, Rezedáné született Bel-Szegedi Matula Andreával. Éspedig az Aranybástyában.
Az Aranybástya helyén egykoron – soha nem fogják kitalálni! – az Aranybástya állt, vagyis egy olyan sokszögletű védmű, amelyekről a vár védői lőni szokták az ellent, továbbá mindenféle, jelentősebb súlyú tárgyakat hajigálnak le rájuk, avagy forró folyadékokat öntenek a nyakukba, úgy is, mint például ólmot, szurkot, avagy jóféle gulyást, bár a történettudomány még adós annak tisztázásával, vajon ebben az esetben csipetkét is szaggattak-e bele, avagy megelégedtek a hígabb levessel, ami viszont azt vonhatta maga után, hogy az ellen esetleg petíciót intézett a védők parancsnokához, felróva neki a silányabb ellátást, ami felvetheti a diszkrimináció, rosszabb esetben a rasszizmus gyanúját.
Talán már rázogatja a csörgőt valahol a jövő történésze, aki ezt a kérdést megoldja majd, és akkor az emberiség ismét nyugodtabban hajthatja álomra fejét, ha csak egy kicsivel is.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Egyelőre még csak ott tartunk, hogy Rezeda Kázmér és neje vacsorálni készülnek az Aranybástyába. Ami, miután Buda visszavételekor elpusztult, utóbb Lónyay-villává változott. Szokása ez a régi bástyáknak meg váraknak, hogy vagy elpusztulnak, vagy miután békességes időszak következik, s a végvári vitézek letelepednek és donációs hajdúkká válnak, a környék lakossága elhordja a köveket, hogy előbb templomot, majd házat, végül esetleg disznóólat építsen belőlük. Így lesz a halálok „vérmosta fokából” a gyesznó otthona – és ezt érdemes kissé tovább is gondolni… – tette hozzá Rezeda Kázmér, s valóban.
Szóval megérkezett a nagy magyar építtető, a XIX. század második fele – miután a honvéd tábornokok kiszenvedtek, ideje volt kiegyezni és nekilátni építeni –, s megbízta Ybl Miklóst, tervezne egy villát a hajdanvolt Aranybástya helyére.
S lőn.
Tulajdonolta pedig a villát gróf nagylónyai és vásárosnaményi dr. Lónyay Menyhért úr, előbb pénzügyminiszter, utóbb miniszterelnök. Utóbb pedig beköltözött az imént már megidézett gróf Vetter von der Lilie Ferdinánd altábornagy úr és özvegye, gróf wsetini Wachtler Jozefina úrhölgy, kivel megérkezett és széthagyta fuszekliját báró Baratta-Dragono Alajos, akinek tégla- és cserépgyára volt odafönt a Felvidéken, másképpen Felső-Magyarországon, de ettől még csak egy „kis bárócska” maradt. Aztán ideköltözött báró Hatvany Ferenc festőművész és műkincsgyűjtő, Hatvany Lajos író testvére, mint tudjuk, Lajos volt egyebek mellett Ady mecénása és rossz szelleme.
Szóval beköltözött Ferenc úr, és csinált a villából világhírű műkincstárat. 1937-ben aztán Thomas Mann is járt a villában, nyilván abból a megfontolásból, hadd lássunk itt, „fehérek közt egy európait”.
Végül aztán jött a nagy háború, és 1944-ben olyan súlyos bombatalálat érte a villát, hogy alig maradt belőle valami. Azt a valamit pedig 1946-ban elbontották, és a helyére játszóteret raktak. Sic transit gloria mundi…
És azt a játszóteret találta meg a 2000. esztendő. S arra gondolt, talán ideje visszaépíteni a régi, históriás épületet. S úgy lett.
És érkeztek régészek, akik régészkedtek, megtalálták a régi Aranybástya maradványait, és sok dél felé néző régi halottat, szépen, nyugodtan feküdtek, mert tudták, hamarosan céklatatárt fognak főzni itten, meg kacsamájpástétomot, továbbá Aranybástya-cevichét is … Rezeda Kázmér ezeket találta az étlapon előétel gyanánt.
És mi tagadás, egyik jobb, mint a másik. Talán a ceviche igényel némi magyarázatot, ez ugye citromlében marinált hal, legjobb valamiféle tőkehalból készíteni, de édesvízi magyar halból is remek, bár nem tudom, Pedro Solari mit szólna ehhez, ő ugyanis Peruban, Lima Jesus Maria városrészében alig kilencvenévesen csak cevichekészítéssel foglalkozik, és vagy tengeri sügért, vagy halibutot használt erre a célra, nehéz elképzelni, mit szólna egy süllőhöz vagy egy harcsához, de kevés az esélye, hogy a közeljövőben összefutunk vele odafönt az Aranybástyában.
Viszont a ceviche finom, a kacsamáj még finomabb, a céklatatár felséges. A gulyás pedig egyenesen fenomenális, nem beszélve a sültpaprika-krémlevesről, amelyhez csicseriborsót és spenótot adnak – pazar.
Rezeda Kázmér utazásai 
