Amikor 1872-ben megindult, már a címe sem tetszett az ellenzőinek. Volf György kifogásolta, és a szerkesztőre, Szarvas Gáborra utalva személyeskedő módon „szarvas nyelvhibának” nevezte, szerinte ugyanis germanizmus a Nyelvőr, a helyes cím ez lenne: A Magyar Nyelv Őre. De a Magyar Nyelvőr megmaradt másfél évszázadon át, holott érték akadémiai és politikai támadások, az egyikbe belehalt a szerkesztő, Simonyi Zsigmond, újabban pedig még a bulvársajtó is nekiugrott.
A Magyar Nyelvőr 1872-ben szép közösségi gondolatot választott jelmondatául:
Együttesen működve tanítani s tanítva tanulni.
Az alapító Szarvas Gábort Simonyi Zsigmond követte. Kétségtelenül az ő szerkesztői tevékenysége idején (1895–1919) érte el a lap az első fénykorát. Simonyi is közösségi személyiség volt: „vetett, vetett, vetett, nem azért, hogy ő, hanem hogy a tudomány és maga a magyar nyelv arasson” – írta róla Bárczi Géza. Rubinyi Mózes így jellemezte: Nihil detestari, neminem laedere, sed intelligere (Semmit se ítélj, semmit se sérts, hanem érts meg mindenkit!)
Mégis Simonyi Zsigmond idejében történt az első nagy támadás. 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia megvonta a laptól a támogatást, 1919-ben magát Simonyit is kikezdték: „Magyarságát, nemzethűségét vonták kétségbe annak, aki egész gazdag aratású életét szentelte a magyar nyelvnek, és a magyar tudomány történetében halhatatlan nevet biztosított magának. Halála mélyen megdöbbentette a kortársakat, nagyrészt azokat is, akiknek – talán akarva, nem akarva – részük lehetett benne…” – írta Bárczi Géza.
A két világháború között Balassa József tartotta fenn a lapot addig, amíg 1940-ben papírhiányra hivatkozva be nem tiltották. Lőrincze Lajos így értékelte:
Balassának a Nyelvőr megőrzése, a kevéssel való hűséges sáfárkodás volt tehát a legfőbb szerkesztői tiszte.
1946-ban Beke Ödön indította újra a Nyelvőrt. Kniezsa István szerint: „Az a néhány esztendő (1946–1953), amikor szerkesztő volt, a Nyelvőr újjászületésének és felvirágzásának a korszaka, és kitűnően tanúsítja, hogy Beke Ödön nemcsak kiváló tudós, élvezetes cikkek és tanulmányok szerzője, a magyar és a finnugor nyelvtudomány elsőrendű búvára és nem utolsósorban a magyar népnyelv roppant gazdag kincsestárának tökéletes ismerője és birtokosa, hanem rendkívül tevékeny és fáradhatatlan szerkesztő is, aki a folyóirat érdekében – szerkesztői apparátus nélkül, egyedül – a kutatók egész táborát mozgósította a folyóirat köré.” 1954-től, Lőrincze Lajos idejében a lap a magyar nyelvi kultúra, nyelvművelés teljes területét átfogó, közönséget is megszólító orgánummá vált. Lőrincze Lajos halála után a Nyelvőr 1994–2021 közötti időszakára a nyelvműveléssel, a nagyközönséggel való szakítás és a szigorú, akadémiai tudományos normáknak való szolgai megfelelés a jellemző. Így a Nyelvőr tudományos és csak nagyon kevesekhez szóló, belterjes nyelvészeti lappá vált.
A megújulás jegyében 2022-ben új szerkesztőség alakult.
A 2022. évfolyamban a magyar dallamhangsúly, az Ómagyar Mária-siralom verselése, Gárdonyi Egri csillagok című regényének szövegváltozatai, a nemzet fogalma, valamint olyan témák, mint a moldvai csángó helynevek, az igehirdetés szórványban, a félreértés nyelvtana vagy éppen a tudománymetria tudományt korlátozó kérdései szerepeltek. A 150. év különlegessége, hogy a „normavilágosság” témáját feldolgozó angol nyelvű különszámmal is jelentkeztek, amelyben osztrák és magyar vezető jogászok, alkotmánybírók mondják el véleményüket a jogi nyelvhasználattal kapcsolatos elvárásokról.
Borítókép: A Magyar Nyelvőr első füzetének címoldala (Fotó: Wikipédia)
