Rezeda Kázmér vegán próbatétele

Úgy hozta a sors, hogy Rezeda Kázmér ellátogatott Szlovákiába, magyarabbul a Felvidékre, avagy Felső-Magyarországba, azon belül is Királyhelmecre. Rezeda Kázmér arrafelé járván többnyire Balassira gondolt, s persze és mindenekelőtt és főképpen Krúdyra.

Forrás: PIM

„Én drágalátos palotám, / Jóillatú piros rózsám, / Gyönyerő szép kis violám, / Élj sokáig, szép Júliám!” 

Ezt dünnyögte magában Rezeda Kázmér, s mivel Bátorligetről indult Helmecre, s nem a székesfővárosból, így olyan helyeken járt, amelyekről nem hallott még soha életében. Ott volt példának okáért Lácacséke.

– Na most tegye fel a kezét, aki járt már Lácacsékén! Rendben. Éppen erre számítottam...

– Akkor az tegye fel a kezét, aki hallott már Lácacsékéről! Igen. Éppen erre számítottam.

És akkor Rezeda Kázmér megállt Lácacsékén, egy buszmegállóban, ahol ránézésre 1958 óta nem állt meg busz, és utánaolvasott egy kicsit. És azt olvasta, hogy errefelé a Bagossy család volt az úr annak idején, vagyis az 1500-as években, na mármost az jogos kérdés, hogy az 1500-as éveket lehet-e „annak idejénnek” titulálni. A Bagossy családról meg ez jutott eszébe: 

„Visszajövök én egyszer még, / az esőt, ha elfújja a szél, / minden ember hazatér! / Meleg az otthontól fűtött tél, / csak az kell, hogy jó legyél, / hogy te mindig itt legyél!” 

Jó az ilyesmi Lácacsékén, egy elhagyott buszmegállóban.

Szóval a Bagossy család és az 1500-as évek, aztán volt itt egy Láczay család is, ők sem tegnapelőtt, hanem 1598-ban, egy bizonyos Láczay Péter birtokos neve maradt fenn, s hogy ismerték-e a Bagossyakat, aztán, hogy vajon mit éreztek, gondoltak, tettek Dózsa és Mohács után, hát arról nem beszélnek a krónikák. Ellenben beszélnek egy harmadik családról, a Csékeyekről, és akkor össze is áll ugye a kép, illetve a név, miszerint Lácacséke, eddig rendben, de hová lettek a Bagossyak, és akkor miért nem Lácabagoscséke, ezt nem lehet tudni, de hogy a Bagossyak itt valamit elronthattak, az biztos.

Szabad Magyarország

És akkor továbbhajtott Rezeda Kázmér, a szlovák határ meg annyira van Lácacsékétől, hogy Samu bá, az elaggott éti csiga tíz perc alatt odaérne. Áthajtott Rezeda Kázmér Felső-Magyarországra, s bár Poprád és Podolin is messze volt még, azért ő erre gondolt akkor: 

„A pataki kálvinista professzorok példájára podolini kegyesrendi paptanárok is mozgalmat indítottak, hogy többszáz esztendős kolostorukat elhagyhassák, a lengyel határszél felől közelebb jöjjenek az ország belsejéhez, esetleg Budapesthez, hisz mostanság mindenki a nagyvárosokba kívánkozik. A kultúra – mondják – Pesten lakik, vagy legalábbis a főváros közelében; Patak és Podolin (mily különös, hogy e két név egymás mellé kerül!) napi járóföldre esik a metropolistól, tehát a kultúrát alig élvezheti. Holott a régi emberek, ez iskolák alapítói nem minden okoskodás nélkül helyezik vala a magyarság védőbástyáit, a tanintézeteket a vegyes érzelmű és nyelvezetű lakosokkal megrakott határszélekre. Midőn szekerén vagy lóháton volt szokás utazni, egy-két heti utazásra volt szükség, hogy a diák Podolinba vagy Patakra érjen az alföldről. Tündérországon, Magyarországon át vezetett az út a határszélekre, és az utazó megtanulta hazáját csodálva szeretni. És a Magurán oly sziklakeményen csengett a magyar szó és magyar szokás, mint a sasok kiáltása visszhangzik a bércek között. A papok, tanárok, ifjak a határszélek csendességében egy új, szabad Magyarországról álmodtak. A régi bástyákon – Patakon és Podolinban is – Rákóczi Ferenc nevét találják; az álmok hőse, a magyar szabadság fejedelme lábnyomait nem takarta el a felejtés avarja.” 

– Egy új, szabad Magyarország. Ez az álom mindig aktuális, Gyula bátyám, csak azok változnak, akik ellenében álmodni kell róla, aztán pedig meg kell csinálni. Bár az igaz, hogy a Nyugatról sose gondoltuk volna, ugyebár...

Királyhelmec egykori vásártere. Fotó: Wikipedia

Ilyesmiket gondolt magában Rezeda Kázmér, aztán megérkezett Királyhelmecre, előadást tartott ottani jó magyaroknak, beszélt nekik identitásokról és az identitások elvételéről, magából kifordult világról és Az ember tragédiájáról, Balassiról és Krúdyról – de még talán Lácacsékéről is, mert olyan szeszélyes hangulatban volt, bár az is igaz, hogy a felső-magyarországi jó magyarok pontosan ismerték Lácacsékét.

Azután, az este végeztével elvitték Rezeda Kázmért vacsorázni a felső-magyarországi jó magyar emberek, méghozzá egy olyasféle étterembe, amely ott állt Királyhelmec kellős közepén, ez lehetett a városka legjobb étterme, ha Helmeczy Mihály uram, netán Kemechey Jenő uram, avagy – erre gondolni sem merek! – Aczél Ilona úrasszony feltámadna, őket is oda vinnék früstökölni.

És akkor Rezeda Kázmér belemélyedt az étlapba. Teljesen rendben volt minden, minden volt, aminek arrafelé lenni kellett, volt bryndzové halusky, borovicska és Becherovka és Tatratea, egyszóval: minden volt. És akkor Rezeda Kázmér fellapozta azt az oldalt, hogy „Bezmasité jedlá”, ami vegetáriánus ételeket jelent, oda is volt írva szépen, akkurátusan a Bezmasité jedlá alá, hogy vegetáriánus ételek, sőt még az is, hogy „vegetarian meals”, hiába no, rendnek kell lenni. Bár az meg egy cseh mondás, miszerint: „Muszáj rendnek lenni! – szólt a nagymama, és berúgta a szart a szőnyeg alá...” – és ebből is kirajzolódik egyféle néplélek.

Vyprázané sampinóny

No de ne csapongjunk, térjünk vissza a vegetáriánus ételekhez. Rezeda Kázmér érdeklődéssel olvasta, miszerint „vyprázané sampinóny”, vagyis rántott gomba, meg azt, hogy „vyprázané karfiol”, ami – nyilván nem fogják elhinni – rántott karfiol, eddig olyan volt minden, amilyennek egy vegetáriánus étlapnak lennie kell, töprengett is Rezeda Kázmér, hogy ha itten minden zöldséget kirántanak, akkor ez egy szép hosszú étlap lesz.

És akkor eljutott ahhoz a tételhez, hogy „vyprázané syr so sunkou”, ami azt jelenti, hogy rántott sajt sonkával. A máskor oly magabiztos Rezeda Kázmér elbizonytalanodott kissé. És akkor még nem sejtette, hogy a java még hátra van. Ugyanis így folytatódott a Bezmasité jedlák felsorolása: vyprázaná kuracia pecen – restovaná kuracia pecen.

Na most az első azt jelenti, hogy rántott csirkemáj, a másik meg, hogy hagymás sült csirkemáj. És akkor Rezeda Kázmér megérezte, hogy a jó tótok, a tót atyafiak bizony tudnak valamit az élet legbelsejéből, s hogy mégiscsak rokon lelkek vagyunk mi itt, Közép-Európában, mert másképpen már rég eltűntünk volna a történelem zivataraiban.

És az eljövendő – vészesen közeledő – zivatarokat is csak úgy tudjuk majd túlélni, vállt vállnak, hátat hátnak vetve, ha a sült hagymás csirkemájat, valamint a rántott csirkemájat is vegetáriánus ételként fogjuk enni. Továbbá a rántott sajthoz eszünk némi sonkát is, csupán a biztonság kedvéért.

Rezeda Kázmér el is határozta, hogy sűrűbben fogja felkeresni Felső-Magyarországot és Szlovákiát. Így, együtt. S ha rátörne a vegetáriánus kívánkozás, akkor biztos idejön majd enyhet keresni. Hiszen így még az is érdekes és elviselhető.

Borítókép: Krúdy Gyula (Fotó: PIM)