Európa minden országában, ahol baloldali kormányok felügyelete alatt erőltetett iszlamizáció zajlik, az egyházak sajnos átlagon felüli buzgalommal veszik ki részüket a társadalom keresztény gyökereinek elvágásában. Így Londonban is, a Westminster-apátság előkertjében számos alkalommal láthattak már az ámuló turisták radikális muszlim csoportokat a fűre térdelve imádkozni, mintha a legtermészetesebb dolog lenne egy keresztény fogadónemzet legszentebb imahelyét spontán berendezni saját idegen vallásuk kénye-kedve szerint. Iszlámábádban vagy Kabulban nyilván hasonló megértéssel fogadnák a keresztény térítőket a mecseteik udvarán, ha azoknak épp misézni szottyanna kedvük... 

De az általános vallási tolerancia leple alatt nyugati keresztény vezetőink is hozzájárultak ahhoz, hogy ma az iszlám minden más vallás feletti különleges státust élvezzen Európában, ami mentesíti a nevében elkövetett barbárság minden felelőssége alól.

Odáig süllyedt a dolog, hogy Európa-szerte a szószékekről nemcsak keresztény jelképekbe csomagolt, romantizált és naiv multikulturalista propagandát hallunk, de a globalista baloldalnak behódolt egyház aktívan részt vesz azok kipellengérezésében és elhallgattatásában, akik felemelik szavukat az európai népességcsere ellen. Lefasisztázza, szélső-jobboldalinak titulálja azokat, akik ragaszkodnak európai, keresztény identitásukhoz, és aktívan ellenállnak az idegen, sokszor ellenséges kultúrákból származók erőszakos betelepítésének. Ahelyett, hogy az evangéliumot hirdetnék a politikusaik által elárult nyugati híveknek, aktívan részt vesznek a megfélemlítésükben. Egy mai nyugat-európai kereszténynek így nincs hova fordulnia, ha vigaszt keres a mindent elárasztó keresztény-, fehér-, és családellenes propaganda ellen. 

Az egyház és az állam szétválasztása eredetileg arra volt hivatott, hogy megszüntesse e szimbiózisból származó visszaéléseket, és társadalmainkat az alkotmányos berendezkedés felé indítsa el. Most már elmondhatjuk: az ehhez az elkülönítéshez fűződő remények nem váltak be. A nyugati technokrata apparátus által irányított állam bekebelezte az egyházakat, élükre pedig olyan engedelmes bábokat ültetett, akik az evangélium helyett egyfajta „társadalmi béke” hirdetői lettek. Ezek addig relativizálták saját hitüket és értékeiket, amíg vallásuk egy lett a sok közül az európai olvasztótégelyben.

A tanulság az: állam és egyház szétválasztásának kevés köze van a visszaélések megfékezéséhez. A valóságban az egyház akkor működik küldetésének és természetének megfelelően, ha hű marad a krisztusi tanokhoz. Ezzel szemben az egyházak lebutították magukat egyfajta jótékonysági szervezetté, egyenlőséget hirdető kulturális mozgalommá. A kordivattal összeegyeztethetetlen valós krisztusi tanokért szégyellik magukat, míg a divatos gyökértelen műerkölcsiséget mohón örökbe fogadják. Teljesen érzéketlenek lettek a már tömeges méreteket öltő szenvedés és elnyomás iránt, amely ellepte a bevándorlástól megroppant nyugati társadalmakat.

Kényes téma, de Közép-Európa keresztény egyházainak kötelezettségük van nyugati testvérgyülekezeteik felé, hogy emlékeztessék őket, mi az evangélium eredeti üzenete, és persze arra is, mi nem az. Ez áldozatokkal is járna, mivel sok esetben anyagilag függenek nyugati partnereiktől, és volt rá példa, hogy ezt azok megvonták, ha a pénzzel nem fogadtuk el a mellé borítékolt korszellemet is. Többször adódott sajnos arra is példa, hogy Nyugaton a szószékről is ócsárolták hazánkat amiatt, mert ragaszkodik keresztény gyökereihez. De tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a posztkeresztény korban majd létrejön egy igazságos, felvilágosult rendszer, amelyet a tudomány és a racionalitás alapelvei vezérelnek, és Istent majd egyetemi vitafórumokon megszavazott erkölcsiséggel helyettesítik. Európa keresztény marad vagy muszlim lesz. Nincs harmadik út; eszerint alakítsuk elvárásainkat egyházaink felé is.

A szerző a Hungary Today főszerkesztője

Borítókép: Gyertyák és virágok az augusztusi solingeni merénylet helyszínén. Késő bánat. (Fotó: NurPhoto / AFP)