Egy nappal a három halálos áldozatot követelő solingeni késelés után egy csoport iszlamista a nürnbergi katedrális főbejárata előtt lengette fekete, halált hirdető zászlóját. A kapuk zárva voltak, keresztény hívek nem imádkozhattak istenükhöz azon a helyen, ahol ezt hatszázötven éven át, naponta tették, nehogy megzavarják az „Allahu akbar!”-t ordibáló csoportot. Szomorú: a templom papjai sem találtak kellő bátorságot magukban arra, hogy elküldjék ezt a csőcseléket, máshol hirdesse gyilkos ideológiáját, amely minden elemében szöges ellentétben áll a krisztusi tanokkal.
Az pedig még tragikusabb, hogy elsősorban nem a vallási fanatikusok erőszakos reakciójától féltek, hanem saját egyházi feletteseik és a mindenható szélsőbaloldali politikusaik bírálatától.
Érdemes felidézni azt a történelmi tényt, hogy a nürnbergi Frauenkirche egy zsinagóga romjaira épült 1350 után, amelyet egy véres pogromot követően IV. Károly építtetett. Ennél a pontnál nehéz megfékezni képzeletünket, hogy az ne vetítse elénk a történet valószínűleg következő, tragikus állomását, amikor ezen a sok szenvedést látott helyen majd újra ledöntik egy vallás jelképeit, hogy helyükre újat emeljenek. Dávid-csillag és kereszt után most félholdat. Azzal a különbséggel, hogy a jelen paradigmaváltás elszenvedői nem áldozatok, hanem ennek aktív és lelkes résztvevői. Az evangélium progresszív eszmék irányába való torzításával egyes egyházi képviselők aktívan hozzájárulnak Európa erőltetett iszlamizációjához és a keresztény hit halálához.
