Miért pont farsangkor eszünk fánkot? – egy túlzásba vitt édesség története

Január vége furcsa időszak. Már túl vagyunk a karácsonyon, de a tavasz még sehol. A napok rövidek, a kedvünk hullámzó és a piac kínálata is egyre egyhangúbb. És akkor egyszer csak megérkezik a farsang. Az az időszak, amikor nemcsak szabad, hanem szinte elvárt is a jókedv, a nagy evés, az ivás, a túlzás. A farsangi fánk ennek az időszaknak a legbeszédesebb jelképe.

2026. 01. 25. 6:00
Forrás: pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fánkok a nagyvilágban

Német nyelvterületen a Krapfen és a Berliner lekvárral töltve hódít, Franciaországban a csavart formájú beignet és bugne kerül elő ilyenkor. Olaszországban chiacchiere vagy frittelle néven sütik a ropogós fánkokat, míg Spanyolországban a churrost sűrű csokoládéba mártják. Az Egyesült Államokban a mázas, gyűrű alakú doughnut a népszerű, amely már inkább reggeli vagy utcai nassolnivaló, mint ünnepi étel, de az alapelv itt is ugyanaz: forró olaj, egyszerű tészta és a mértéktelenség öröme.

Fotó: Pexels/Eugenia Sol

Szalagos, csöröge, pánkó, pampuska – a fánk diadala

És hogy hogyan készül nálunk a legismertebb farsangi édesség? Kugler Géza Házi cukrászata (1897) huszonnyolc különféle változatot sorol fel, az egyszerűbbektől az almalekvárral töltött, puncsmázas vagy fűszeres darabokig. Ánizs, fahéj, vanília, citrushéj, rózsavíz és rum is kerülhetett a tésztába régen. A legismertebb és legelterjedtebb mégis az egyszerű szalagos fánk lett, foszlós belsővel, baracklekvárral.

A Divat Újság (1909) receptje szerint a „biztos jó farsangi fánk” úgy készül, hogy „háromnegyed liter lisztet, negyed liter tejszínt, hat tojássárgáját, egy evőkanál porcukrot, hat evőkanál olvasztott vajat és hat krajcár ára élesztőt összekevernek.” Langyos helyen kelesztjük, majd kiszaggatjuk, letakarva („hogy meg ne kérgesedjék”) még egyszer kelesztjük és zsírban kisütjük. 

Ennek mikéntjét alsószopori Nagy Ferencné 1906-ban megjelent Dunántúli szakácskönyvéből tanulhatjuk meg. Ő már előző nap összekészítette a hozzávalókat, hogy azok a kályha közelében azonos hőmérsékletűre melegedjenek. 

A fánk sikerültéhez sokban hozzájárul a tészta erős lekeverése. (…) Addig ne süssük, míg meg nem keltek. Csak akkor tegyük a zsírba, ha az jól áthevült, vagyis sistereg. Ha a fánkot belerakjuk, csak annyit süssünk egyszerre, hogy egymáshoz ne érjenek. Az utolsó csöppig nem lehet kimérni a hozzáöntendő tejet, mert a liszt szárazságától függ, mennyit iszik fel. Inkább kemény legyen a tésztája, mint lágy. Ha a zsírban igen hirtelen pirulnak a fánkok, egy kis hideg zsír adandó hozzá. (…) A sikerült fánknak pántlikája van, magas, könnyű és foszlós.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.