Fábián Tamás telexes „újságíró” egyik legkedvesebb elfoglaltsága, hogy a hátsómban loholva mindenképpen interjút akar tőlem, legyek akár békemeneten, a miniszterelnök évértékelőjén vagy Tusványoson. Ő velem akar beszélni.
A minap kérdésére válaszolva (miszerint mi a bajom velük, miért nem állok velük szóba) azt mondtam neki, hogy velük egy baj van: az, hogy vannak. Ezek után jött Tusványos, ott szinte sírós hangon érdeklődött ismét, hogy akkor miért nem, hát ő még indexes korában készített velem interjút, de most komolyan, de miért…
Véleményem egyre erősebb, már-már megingathatatlan: veletek egy baj van: az, hogy léteztek. És ezt a tételt éppen most bizonyították be ismét.
Úgy kezdődött, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédet mondott Dallasban a CPAC-en, és beszédének eléggé komoly sikere és hatása volt, lett. Nagyjából három napig erről a beszédről szólt minden, a hazai és a világsajtó. És akik figyelemmel kísérték a beszéd élő közvetítését, azok pontosan látták, hallották, érezték, hogy a közönség nagyon erősen rezonál Orbán mondandójára, hogy ne mondjam: ovációval fogadták és ovációval kísérték végig a beszédét. („Gyenge félház” ovációja másképpen hangzott volna.)
A lényeg, hogy a hazai baloldali sajtó ezt nem hagyhatta annyiban, hamar ki kellett valamit találniuk, hogy másfelé tereljék a közbeszédet, másfajta vitát generáljanak, mint maga a beszéd, amelynek tartalmára teljesen nyilvánvalóan nem csupán a CPAC közönsége, hanem a hazai választópolgárok döntő többsége is nagyon erősen rezonál (magyarul: egyetért).
A feladatot a Telex kapta, és jött Bakró Nagy Ferenc, s megírta dolgozatát arról, hogy Orbán Viktort Dallasban tulajdonképpen alig hallgatta valaki.
Bakró cikke ITT található.
S egyebek mellett ez olvasható benne:
„Ha nekünk kéne válaszolni, nagyjából egy gyenge félházat mondanánk, szerencsére azonban a szavazógép segítségével ön is kedvére felülbírálhatja azt, amit látott, és dönthet.”
Ezt követően a teljes baloldali sajtó megtalálta új örömét, és kéjesen lubickoltak az új mondandóban: Orbánt nem hallgatta senki Dallasban. („Mint kutyák közé ha nyulfiat lökének, / Kaptak a beszéden a szilaj legények […]” mondhatnánk Arany Jánossal, már ha esetünkben szilaj legényekről lenne szó, és nem nyálas kis sz…rjankókról.)