Az Edda frontembere az együttes 50. születésnapja apropóján adott interjút a Magyar Nemzetnek, ahol nagyon sok minden szóba kerül. A zene, a közelgő koncertjük és természetesen a politika is terítéken volt a beszélgetésben. Pataky Attila, mint mindig, most is kendőzetlenül, őszintén beszélt az érzéseiről és a politikai nézeteiről.
„Büszke vagyok arra, hogy itthon olyan politikusaink vannak, akik képviselik a békét, a józanságot. Akik nyugalmat, emberséges, élhető nemzetet akarnak építeni. Amíg ez a cél, addig én mindig ott leszek a harcosok első sorában. […] Nekünk, magyaroknak a legfontosabb feladatunk, hogy a Kárpát-medencébe elhozzuk a szeretetet és a szabadságot. Én ezt teszem a magam módján a dalaimmal, az Eddával immáron ötven éve.”
További Poszt-trauma híreink
A Gyurcsány-blog tagjaira úgy tűnik, rá kellett számolni Pataky kemény jobbegyenese után, mert azonnal gonoszul gúnyolódni kezdtek és Fidesz-celebnek nevezték a népszerű rockert. De ehhez és ehhez hasonló gyűlölködéshez már hozzászokhattak azok a művészek, közéleti szereplők, akik a kormány munkáját pozitívan értékelik.
Mindenesetre az Edda március 9-én is a Papp László Sportarénában várja a rajongóit. Mert ahogy Pataky fogalmazott:
„Szeretetet adunk és szeretetet kapunk. A szeretet az egyetlen valóság, minden más csak illúzió.”
Ennyi! Van még kérdés?
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Pataky Attila, az Edda frontembere: Ötven éve a rock and roll szolgálatában (Fotó: Bach Máté)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Majka és Krúbi számára eljött a pont, ahol mélyen magukba kell nézniük
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.

Elvonási tünet? Alkoholista focistával bővült Magyar Péter szégyenpadja
Váczi Zoli is megérkezett. Mi jöhet még?

Nyílt levél Vlagyimir Putyinnak
Az önök oktatási rendszere megbukott!

Itt a bizonyíték, Magyar Péter külső segítséggel támad
Ők még nem tudják, hogy tavasszal úgy elcsúsznak az olajos földön, hogy a zsebekből kiesnek a mocskos eurók.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péterre rájár a rúd, ezúttal a házi rapperét döngölte földbe a balosok rémálma
„Egy kicsit se zseni, mint Krúdy, ő a csürhe rappere: a Krúbi.”

Az öt legjobb Morgan Freeman-film – A bakancslista + videó
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.

Futótűzként terjed a neten Pottyondy Edina őszinte vallomása Charlie Kirk haláláról
Ez nem semmi.

Fodor Gábor hatalmas léket ütött Magyar Péter hajóján, erre senki sem számított
Váratlan fejlemény.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Majka és Krúbi számára eljött a pont, ahol mélyen magukba kell nézniük
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.

Elvonási tünet? Alkoholista focistával bővült Magyar Péter szégyenpadja
Váczi Zoli is megérkezett. Mi jöhet még?

Nyílt levél Vlagyimir Putyinnak
Az önök oktatási rendszere megbukott!

Itt a bizonyíték, Magyar Péter külső segítséggel támad
Ők még nem tudják, hogy tavasszal úgy elcsúsznak az olajos földön, hogy a zsebekből kiesnek a mocskos eurók.