Hiába fizetnének, mindenki egyenlő a várólistán
Szép város Kolozsvár, Stux még mindig veszedelmes, és a szerelmi csalódásukban gyufát ivott kis cselédekről szóló melódiák is éppen olyan bánatosan csengenek, mint a dalok születése idején – az európai uniós elnökséget záró hétvégi Duna Party a XX. szá
Szép város Kolozsvár, Stux még mindig veszedelmes, és a szerelmi csalódásukban gyufát ivott kis cselédekről szóló melódiák is éppen olyan bánatosan csengenek, mint a dalok születése idején – az európai uniós elnökséget záró hétvégi Duna Party a XX. szá
Seherezádé nemcsak az Ezeregyéjszaka meséiben szerepel, a magyar tévében is látható egy ilyen című sorozat. Ezenkívül számtalan kisebb-nagyobb költségvetésű szappanoperát készít Törökország, amelyek a Közel-Keleten olyan hatással bírnak, hogy már polit
Még a nyugat-európai tőzsdeindexeket is túlszárnyalta tegnap a BUX, amely 0,47 százalékot emelkedett alacsony forgalom mellett. Igazán pozitív szereplést a nagyok közül ennek ellenére csak az OTP mutatott, a papír árfolyama szinte kiugrott a zárás előtti
Fejetlenné vált a wimbledoni női mezőny, hiszen a tegnapi 4. fordulóban vereséget szenvedett a világelső Caroline Wozniacki, valamint az együtt összesen kilenc egyéni és négy páros angol bajnoki címet szerzett Williams testvérpár – Serena ráadásul címv
Akadálymentesített barokk vár, állandó, egyedi helytörténeti, történelmi kiállítások, minden kényes igényt kielégítő konferenciaterem, interaktív lehetőségek a látogatóknak – többek között ilyen lehetőséget kínál az érdeklődőknek a pénteken átadott, felúj
Már az első héten több mint ötmillióan látogattak el a Superputin.ru honlapra, ahol Hétköznapi Ember álnéven két segítőjével, a medvebőrből kibújó Medvegyevvel és a láthatatlan Szecsinnel egy képregény hőseként menti meg Oroszországot és a világot Vlagyim
Vizsgálatot rendelt el Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos az állami tulajdonban lévő termőföldek kormányváltás előtti bérbeadásának ügyében – értesült lapunk.
A riasztó devizapiaci jelenségek ellenére minden idők legalacsonyabb szintjére csökkent a diákhitel kamata, ami akár évekkel is rövidítheti a törlesztés futamidejét. Az alacsony kamat titka, hogy a hallgatói kölcsön nem függ a svájci franktól.
Ismét nyomoz a rendőrség a Reménysugár Habilitációs Intézetben megvert ápolónő ügyében, miután az orvosi papírok alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy súlyos testi sértés áldozata lett. A nő a májusi fizetéséből összesen 17 ezer forintot kapott meg, a
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kérdezhetett.
Érthető a helyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte.
Matteo Salvini botrányosnak nevezte az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely korlátozza a határok ellenőrzésének, az embercsempészek elleni küzdelemnek, valamint a partraszállások korlátozásának lehetőségét és eltörli a nemzeti szabályozásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.