- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet

Javultak Magyarország kilátásai

A vidék tükre
Kik voltak a népiek? Melyik politikai oldalhoz lehet sorolni a mozgalmat? Ezekre a kérdésekre is válaszol csütörtökön a Hír Tv Ősök tere című műsora.

Lecsúszóban a görögök
Átlag alatti forgalom mellett egy százalékot mérséklődött tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX mozgásának irányát nem kis részben Görögország agresszív mértékű leminősítése határozta meg.

Szennyezett paprikától tartanak

Harc az IMF irányításáért
Elektronikus megfigyeléssel szigorított házi őrizetben várja bírósági tárgyalásának folyatását a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahn, aki egymillió dolláros óvadék fejében távozhatott tegnap a börtönből. A Nemzetközi Valutaalap (IM

Csatárok helyzetben

Nem függesztették fel a holokausztpert

Brutális gyilkosokat ítéltek el

A hátsó szobában
Húsz év múlva finanszírozhatatlan lesz az ország, két év múlva élhetetlen Borsod egy része, ha nem történik sürgősen szemléletváltás romaügyben – vallja Forgács István. A zalai lovári közösségből származó szakértő szerint célzott képzések és munkahelytere

Tavaszi capriccio

Történelmi áttörés a romapolitikában

Röviden

Mentőövet kapott a Zsolnay

Támogatások: zavartalan erdélyi váltás

A katonák is besegítenek
Visszarendelt – jelenleg szakmai nyugdíjban részesülő – rendőrök lehetnek a munkafelügyelők, a honvédség pedig a közfoglalkoztatási programok szervezésében, logisztikai lebonyolításában vesz részt januártól. Az év elejétől a Belügyminisztérium alá tart

Emberpróbáló tripoli misszió
Tripoliban egyre feszültebb, letargikusabb a lakosság hangulata a NATO erőfölénye miatt. A tömegközlekedés nélküli városban akut üzemanyaghiány van, egyre több a köztörvényes bűncselekmény és fosztogatás. A magyar nagykövetség két diplomatája ilyen köz

Vizsgálják a Mol-szerződést?

Három igazság
E N C I K L O P É D I A É N E Z E R

Elégedetlen érintettek

Fontos híreink
Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó
A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
Külföldi híreink

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában
A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Megtalálták a lezuhant repülőgép feketedobozát
Ankarától nem messze történt a baleset.

Újabb felkavaró felvétel a kényszersorozásról: fényes nappal hurcoltak el egy férfit
A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Szentmártonkátai vonatbaleset: megszületett a balesetet okozó sofőr második gyermeke
Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Orbán Viktor elárulta, neki miért különleges a karácsony + videó
Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

