- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Mellékhatások
Megmutatkozott a csapat karaktere
Eddig minden az előzetes elképzeléseink szerint alakul, a magyar jégkorong-válogatott legyőzte első két ellenfelét a budapesti divízió I-es világbajnokságon. Hollandiát a vártnál könnyebben, a Koreai Köztársaságot nehezebben, de mindkét sikerért egyformán

Mellékhatások

Megmutatkozott a csapat karaktere
Eddig minden az előzetes elképzeléseink szerint alakul, a magyar jégkorong-válogatott legyőzte első két ellenfelét a budapesti divízió I-es világbajnokságon. Hollandiát a vártnál könnyebben, a Koreai Köztársaságot nehezebben, de mindkét sikerért egyformán

Hunvald-csavar a bíróságon
Az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy feljelentőit, valamint a Fővárosi Bíróságon zajló per koronatanúját vádolta meg tegnapi meghallgatásán Hunvald György. A védekezésében mindent tagadó volt MSZP-s polgármester fideszes utódját is belekeverte volna az üg

Magántársaságokat támogat a NASA
Az új elképzeléseknek megfelelően négy magáncéget támogat a NASA az űrrepülőgépek utáni időszak járműveinek fejlesztésében. A hivatal csaknem 270 millió dollárt oszt szét az arra érdemesek között.

Túl latin nyitógála Los Angeles szívében

Újra egér az oroszlán ellen?
Ha a labdarúgásban is létezne profi nehézsúlyú kategória, a Barcelona és a Real Madrid újabb találkozására mondhatnánk, hogy ma 21.30-kor Valenciában következik a második menet. A párhuzamot azonban e ponton meg is szakíthatjuk, mert ökölvívásban ilyen el

Magyar feltaláló tökéletesítheti a szélkereket
Komoly áttörést hozhat a szélenergia felhasználása területén, ha beválnak Györgyi Viktor fejlesztései. A függőleges szélerőmű atyjának ugyanis amellett, hogy tökéletesítette saját találmányát, ígéretes javaslatai vannak a háromlapátos szélkereket gyártók

Újabb kiütéssel egyenlített a Sopron

Baleset

Alkotmányellenesek

Feloldották a szükségállapotot
Homsz főterét kiürítették a szíriai hatóságok szemtanúk szerint, ám a hírek nehezen kerülnek ki a városból, mivel lekapcsolták a telefonvonalakat. A megmozdulás vezetői korábban közölték, mindaddig nem hagynak fel tiltakozó mozgalmukkal, míg Bassár el-Asz

Röviden

Kubai szivar: elszívták

Metrókocsi lángolt az Árpád hídnál
Enyhe füstmérgezést szenvedtek azok a BKV-dolgozók, akik tegnap sérültek meg a fővárosban, amikor kigyulladt a 3-as metró egyik szerelvénye az Árpád híd és a Forgách utca között.

Röviden

„Velence kapujában” az ügyészség
Már az ügyészség is vizsgálja a természetvédelmi szervezetek által sokat támadott Velencei-tó kapuja fantázianévre keresztelt beruházást – értesült lapunk. A kétmilliárdos tóparti beruházás száz fa kivágásával és betonfalak építésével kezdődött.

Bölcsőde vagy munka
Megdöbbentő adatokat közölt a statisztikai hivatal elemzése, amely azt vizsgálta, hogy menynyiben akadályozza hazánkban a férfiak és a nők munkavállalását a gyereknevelés, valamint a szülő vagy más hozzátartozó gondozása.

Az alkotmányt védi a kormány
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármely más országból, akár Németországból is beavatkozzanak a magyar alkotmányozási folyamatba – reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a német külügyi államminiszter nyilatkozatára.

Megrongálták Serrano botrányos feszületét

Fontos híreink
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen

Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást

Orbán Balázs: Két út van előttünk

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

A hatóságokhoz fordulnak Deutsch Tamásék Hadházy korrupciógyanús ügye miatt
Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
Külföldi híreink

Kreml: Nem igaz, hogy Moszkva el akarja foglalni a volt szovjet területeket Európában
Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Árverésre bocsátották Mussolini egykori nyaralóját
Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Luxus a Riviérán, vér Ukrajnában – bemutatták Ábrahám Róbert dokumentumfilmjét
Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar vezető az Agrofert Hungária cégcsoport élén: értéket őriznek és fejlesztenek
Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

Dejan Sztankovics visszatért korábbi állomáshelyére
A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Melinda arca felismerhetetlenségig torzult a Bánk bán forgatásán, halála ma is fájdalmas érzéseket kelt
Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

