A K-vonal kiváltságosairól
Hatvanhárom ügyről rántotta le a leplet a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság. Az esetek mindegyike hátrányosan érinti a közkasszát, ám a kormányváltáskor Bajnaiék egyikről sem tájékoztatták az új kabinetet.
Hatvanhárom ügyről rántotta le a leplet a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság. Az esetek mindegyike hátrányosan érinti a közkasszát, ám a kormányváltáskor Bajnaiék egyikről sem tájékoztatták az új kabinetet.
Átmenetileg szünetel Dél-Afrikában az a három héttel ezelőtt elkezdődött sztrájk, amelyhez időközben 1,3 millióan csatlakoztak a közszférából. Bár fokozatosan visszatérnek az emberek a munkahelyeikre, a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalmának vezetői
Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében levelet küld minden nyugdíjasnak arra kérve őket, hogy egy válaszlevélben osszák meg vele gondjaikat, és írják meg, szerintük mi lenne a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyz
Biztató jelekről is szólhatnánk, hiszen a magyar labdarúgó-válogatott kedd este 2-1-re legyőzte Moldovát, s így az Európa-bajnoki selejtezősorozatban két forduló után három pontja van, ahogy azt előzetesen kalkulálhattuk, ráadásul Egervári Sándor több
A keddi és tegnap reggeli megingást követően elérkezett a fellélegzés ideje a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 417 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 23 372,66 ponton zárt. Elemzők szerint a derűs piaci hangulatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed
Azzal, hogy meghirdetjük a család évét, a tágabb közösség érdekére is figyelmet fordítunk – jelentette ki Erdő Péter bíboros érsek, akit újabb öt évre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé választottak. A bíboros üdvözölte, hogy az új kormány mé
Több száz épület vált a lángok martalékává az egyesült államokbeli Detroitban és Coloradóban. Spanyolországban, ahol tegnap elfogtak egy feltételezett gyújtogatót, 2500 hektár erdő pusztult el.
Szeptembertől a tanárok újra élhetnek a hagyományos pedagógiai módszerekkel, az osztályozással és a buktatással. Szankcionálják az iskolakerülést, és börtön fenyegeti a tanárverőket – egy vakációnyi regnálása alatt ezek voltak az új kormány legfőbb lép
Nyílt – helyenként személyeskedő hangvételű – levélváltás zajlott le a budapesti bíróságok helyzetéről a Fővárosi Bíróság (FB) elnöke, Gatter László és a Legfelsőbb Bíróság (LB) vezetője, Baka András között. Az FB elnöke tegnap elektronikus levélben kö
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.