Hátrább az agarakkal!
Választ vár az Európai Bizottság a BASF vegyipari konszern képviselőitől arra, miként jelenhetett meg az Amadea genetikailag módosított (GM) kísérleti burgonya Svédországban. A német cég szerint véletlenül keveredhettek össze a vetőmagok. Hasonló furcsa v
Választ vár az Európai Bizottság a BASF vegyipari konszern képviselőitől arra, miként jelenhetett meg az Amadea genetikailag módosított (GM) kísérleti burgonya Svédországban. A német cég szerint véletlenül keveredhettek össze a vetőmagok. Hasonló furcsa v
Levelet írt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Európai Unió központi szerveihez, amelyben azt kifogásolta, hogy kétmillió forintra csökkentették fizetését – értesült lapunk.
Meghalt tegnap Kolozsvári György, az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) katonája, aki az augusztus 23-i afganisztáni támadásban sebesült meg életveszélyesen. Simicskó István honvédelmi államtitkár elképzelhetőnek tartja, hogy változt
Ül az ember a gyönyörű, ma részben szanatóriumként működő, tengerparti villában, egymás után hordják elé az orosz konyha ínyencségeit, s az energikus orosz kormányfőt hallgatva mindez a szépség és finomság csekélységgé válik. Olyan ember ugyanis a házi
Lapunk információi szerint Simor András jegybankelnök levele is közrejátszhatott az Európai Bizottság (EB) minapi megkeresésének hátterében, amelyben magyarázatot kérnek arra, miért csökkentette a kormány a jegybankelnök fizetését. Szakértők szerint pe
Osztrák állami alkalmazásban állt-e Berényi János, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés elnök-vezérigazgatója, miközben a vasutas érdek-képviseleti szervezetet vezette? – erre a kérdésére keres választ ma a Hungrail etikai bizottsága.
Ökoterroir
A sziporkázó támadó játék ugyan elmaradt, a magyar labdarúgó-válogatott az első félidőben szenvedett, ám a másodikban két jól eltalált lövéssel, Rudolf és Koman góljával tegnap 2-1-re legyőzte Moldovát. Az Európa-bajnoki selejtezőben így két forduló ut
Szeptember 16–18-án Debrecenben foglalja el a manézst a Hobo, Vidnyánszky Attila és a Fekete Péter vezette Békéscsabai Jókai Színház nevével fémjelzett közös produkció, a Circus Hungaricus. Az előadás nem teljesen új, hiszen a Hősök terén, Békéscsabán és
Gazdaságélénkítés kezdetben állami finanszírozású infrastrukturális projektekkel – részben ezzel szeretné beindítani a pangó amerikai gazdaságot Barack Obama. Az amerikai elnök a félidős törvényhozási választás kampányának első napján, hétfőn jelentette b
Augusztus végétől már háromszáz kamera pásztázza a budapesti aluljárókat, így a Fővárosi Közterület-felügyelet és a rendőrség előtt lényegében semmi nem marad láthatatlan. A tiltott területen árusítók, parkolók, dohányzók, plakátot ragasztók nem örülnek a
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Százezer izraeli rekedt külföldön a háború kitörésekor.
Húsz éve ért el a sportág a legnagyobb mélypontjára.
81 ukrán gépet semmisített meg az orosz légvédelem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.