Nem nagyon mocorog a forint
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel, az eurót 277 forint körül, a svájci frankot pedig 218 forint felett jegyezték 7 órakor, éppen úgy, mint előző este.
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel, az eurót 277 forint körül, a svájci frankot pedig 218 forint felett jegyezték 7 órakor, éppen úgy, mint előző este.
Súlyos bűncselekmény történt az egyik szórakozóhelyen vasárnap hajnalban Újhatvanban – tudta meg a Szoljon.hu.
A Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalon, Rákoshegy és Rákos állomások között az egyik vágány fölött leszakadt a felsővezeték kedden hajnalban – közölte a MÁV kora reggel az MTI-vel.

A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el Tarlós István főpolgármester Budapesten, mert a kisméretű szálló por egy napra számított átlagmennyisége két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket – közölte a Főpolgármesteri Hiva

Polt Péter legfőbb ügyész döntése értelmében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytatja tovább a Benedek Fülöp egykori agrárállamtitkárral szemben indított büntetőeljárást – értesült lapunk. Az ügyben eddig eljáró Budapesti Nyomozó Ügyészségtől azért

Új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést Debrecen labdarúgócsapata, miután a klub hétfői, éjszakába nyúló igazgatótanácsi ülésén Herczeg András klubmenedzser jelezte: más jellegű feladatot szeretne végezni a piros-fehéreknél.

Egy kormányzati szerkezet, egy minisztériumi struktúra soha nem válhat presztízskérdéssé, az optimális intézményrendszert mindig az aktuális feladatok megoldásához kell szabni – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Navracsics Tibor.

A nagykörúti forgalomhoz túl kicsi lett volna az UV-villamosok kapacitása – mondta az MNO-nak a fővárosi közlekedési vállalat sajtóirodája, de a Duna mindkét oldalát így is ünnepi díszbe öltözteti a karácsonyi „fényvillamos”. A látványos fényruhát öltő s

Több döntést is hozott hétfői ülésén az Országgyűlés. Elfogadták a Fidesz által kezdeményezett, a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló nyilatkozatot. A parlament megszavazta a Magyar Honvédség új tartalékos rendszerét kialakító törvénymód

Megtörtént az, amire sokan nemrég még azt mondták: csoda lenne, ha valóra válna. Brüsszelben engedélyezték, hogy hazánk további három esztendővel meghosszabbítsa a külföldiekre vonatkozó hazai földvásárlási tilalmakat.

Woody Allan gondolata

Salzburgot elsősorban Mozartról és híres barokk építészetéről ismerjük. Kevesen tudják azonban, hogy az északnyugat-ausztriai város és maga a salzburgi tartomány mind a második világháború, mind az 1956-os forradalom és szabadságharc után számos magyar me

A kézilabda nem 1500 méteres gyorsúszás, ezért nem törvényszerű, hogy a favorit nyer, de nem is póker, így papírforma azért létezik. Mint ahogyan tegnap is létezett, a női Európa-bajnokság D csoportja utolsó mérkőzésén, amelyen az addig két százszázalékos

Mianmar (Burma) a dzsungelben egy olyan létesítményt épít, ahol nukleáris fegyvereket fejlesztenének ki az észak-koreaiak segítségével – legalábbis ezt tartalmazza az az amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks honlap szivárogtatott ki.

K Ö N Y V E S H Á Z

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.