- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum

Ostromlókat ítélt el a bíróság

Orosz partner kerestetik

Amitől a szellem is jóllakik
Megetetett társadalom, az ízek katasztrofális pusztulása és néhány halvány reménysugár: Vinkó Józseffel, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának szerzőjével, az egyéves szendergés után megújult Magyar Konyha című lap főszerkesztőjével a hazai közízlésről, k

Zöld szívek riadója
S Z Ó L Ó

Elsietett kamatemelés
Elsiette a kamatemelést a Magyar Nemzeti Bank, a novemberi inflációs adatok ugyanis nem indokolták a kulcs növelését. Elemzői vélemények szerint a fogyasztás jövő évi emelkedése nem gerjeszti számottevően az árdrágulást, s egyáltalán nem biztos, hogy a

Köznapló

Pécs a Nyolcak bűvöletében
Hatalmas érdeklődés övezi a Cézanne és Matisse bűvöletében – A Nyolcak centenáriumi kiállítás megnyitóját, amelyet az EKF-programban megújult Modern Magyar Képtárban rendeznek.

Röviden

A jó beszéd művészete
K Ö N Y V E S H Á Z

Tízezren a „kalandtúrán”
A Tengernyi kaland című alternatív valóságjátékon tízezren vettek részt az utóbbi két és fél hónapban. A szervezők számításai ellenére nemcsak az iskolásokat, hanem sok esetben szüleiket is megragadták a szellemi képességeket és kreativitást igénylő fe

Az ónémettől a szecesszióig
K Ö N Y V E S H Á Z

Béke a könyvszakmában
A korábbihoz képest pontosabb koncepció a műveket helyezi a középpontba: állami szerepvállalással juttatja el a legfontosabb alkotásokat a könyvtárakon keresztül az olvasókhoz, de támogatja a szerzőket és a könyvszakma más szereplőit is.

Mi a magyar?

Belvízvita a Hajdúságban
Miközben a katasztrofális állapotok miatt a hajdúböszörményi önkormányzat a Keleti-főcsatornába szivattyúzná a belvizet, a szakemberek egy része az odaépült vízkivételi mű miatt aggódik. Érvként azt hozzák fel, hogy többek között az látja el ivóvízzel

ANNO

Mabisz: A ház felel a csúszásveszélyért

Felháborodást keltő rasszista rabbik

Bezárják az „álomboltokat”
Számos romániai nagyvárosban betiltották vagy jelentős mértékben korlátozták a még legális hallucinogén anyagok forgalmazását. A bukaresti kormány ez év elején tiltólistára vett csaknem félszáz, könnyű drognak számító szert, a rendelet kijátszása és a fia

Spirális-spirituális örvény

Fontos híreink
PM Orban: For Sixteen Years, We Have Done We Commit To

Zaharova: A végóráit élő kijevi rezsim az orosz civileken tölti ki a haragját

Újabb fejlemény, nem hagyja annyiban a Fidesz az agresszív tiszás képviselőnő ámokfutását

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ma hajnalban is mínusz 20 alá süllyedt a hőmérséklet, de most egy szokatlan helyen mérték a rekordot
Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.

Vádat emeltek a hétmilliárd forintot elcsaló bűnszervezet ellen
Luxuskörülmények között éltek a jogtalanul felvett pénzből.

Röszkénél fogták meg az iráni csempészt, aki egy lengyel kocsival hozott volna Magyarországra hamis luxusórákat
Majdnem száz hamis óra volt nála.

Hétvégén is munkában volt a katasztrófavédelem – élőben az operatív törzs tájékoztatója
Sok ember életét mentették meg a hétvégén.
Külföldi híreink

Hatalmas támogatást kapott külföldről Orbán Viktor + videó
A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Lángoló lakóházak Odesszában: újabb orosz dróntámadás rázta meg Ukrajnát
Az egyik kerületben az áramellátás is megszűnt, ami tovább növelte a káoszt.

Itt a brüsszeli terv a közös európai hadseregről + videó
Az uniós védelmi biztos úgy látja, a jelenlegi biztonsági helyzetre Brüsszel már nem tud hatékony válaszokat adni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Liverpool sikeredzője az Arsenalhoz igazolt, megkeserítheti Szoboszlaiék életét
Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.

Ha magasabb fizetést akar februárban, ezeket kell elintéznie
Közérthető tájékoztatóval segít a NAV.

A Napoli hőse a foci nagy igazságát hangoztatta, és odaszúrt az Internek
Az olasz bajnokság tavalyi idényének legjobbja tündökölt a milánói rangadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

