Ankara kitart szíriai hadművelete mellett, a kurdok ellentámadásba lendültek
Miközben a nagyhatalmak vitatkoznak, egy nap alatt több mint húszan haltak meg a harcokban.
Miközben a nagyhatalmak vitatkoznak, egy nap alatt több mint húszan haltak meg a harcokban.
Hende Csaba szerint lesz elég forrása a városnak a bevételkiegészítésre.
Nagy háttérmunka zajlik, hogy ne Márki-Zay Péter legyen a fideszes jelölt egyetlen észrevehető kihívója Hódmezővásárhelyen.
Miközben a nagyhatalmak vitatkoznak, egy nap alatt több mint húszan haltak meg a harcokban.
Hende Csaba szerint lesz elég forrása a városnak a bevételkiegészítésre.
Nagy háttérmunka zajlik, hogy ne Márki-Zay Péter legyen a fideszes jelölt egyetlen észrevehető kihívója Hódmezővásárhelyen.
A Blutman László tollából most megjelent kötet új szempontokra, összefüggésekre hívja fel a figyelmet.
A Mal Zrt. egykori vezérigazgatója szerint Kolontár és Devecser nem tartott katasztrófavédelmi gyakorlatokat.
Valami kötőerőnek lennie kell egy adott társadalmon belül. A kérdés az: hogyan, ki által hozható ez létre?
Gerstmár Ferenc mégsem indul a választáson.
Ungár Péter elment Halász János sajtótájékoztatójára, de nem kapott szót.
Miközben Mike Pence alelnök Izraelbe látogatott, Mahmúd Abbász elnök Brüsszelben próbált szövetségeseket szerezni.
Csak a körítés változott az elmúlt szűk ezer év alatt, az emberiség nem.
Az RMDSZ vezetői erről Viorica Dancila kinevezett miniszterelnök-jelölttel is megbeszélést tartanak.
Kiállhat akár csupa külföldivel is a Felcsút.
Kiutasítják vagy bebörtönzik a bűnelkövető oltalmazottakat, reagált Vona felvetésére a tárca.
Nem kijelölt gyalogosátkelőn történt a baleset.
Bruttó 1,1 milliárd forintot kapott a kormányközeli csoport, hogy a menekültek uniós fogadtatását vizsgálja.
A rövidfilmes versenyprogramban Bucsi Réka új animációs filmjét, a Solar Walkot is bemutatják.
Lakást nem biztosítanak oltalomban részesülőknek – hangsúlyozza a Belügyminisztérium közleménye.
A Jobbik azt szeretné, ha személyesen Orbán Viktor adna magyarázatot a „titokban” befogadott menekültekre.
A Liberálisok így hívná fel a figyelmet a kormányzati hazugságokra, például az 1300, titokban befogadott menekült ügyére.
Ifjabb T. Béla a múlt szombaton a gyanú szerint megkéselte édesapját, aki belehalt a támadásba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.