Roszkoszmosz: megvan a hiba forrása
Szivárgás miatt vált le a hordozórakéta.
Szivárgás miatt vált le a hordozórakéta.
Az energiapiaci környezet változására hivatkozik a cég.
A két volt válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében határozatot fogadtak el.
Szivárgás miatt vált le a hordozórakéta.
Az energiapiaci környezet változására hivatkozik a cég.
A két volt válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében határozatot fogadtak el.
Az új rendelettervezet a cégek körén kívül a közösségi komposztálást ügyét is rendezi.
Kovács Zoltán szerint próbálják összemosni a magyar kormány, illetve a Fidesz és a Jobbik célkitűzéseit.
Néhány ezren reklamáltak csupán a hitelintézetüknél.
Rendeződött az utánpótláscsapatok helyzete is.
Modellértékű közösségépítés, hiteles tanítók, vallásos dumák a Jezsuita Roma Szakkollégiumban.
Életveszélyesen megsérült egy györgytarlói férfi, akit a saját házában támadott meg és próbált meg kirabolni két fiatal. A gyanúsítottakat elfogták és őrizetbe vették – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
A közösen birtokolt, zágrábi székhelyű INA olajipari vállalatot érintené az új megállapodás.
„Amit a polgárok mondanak, azt fogja csinálni a kormány.”
Szerbiában, Magyarkanizsán jártunk. A Tisza-parti kisvárosba özönlenek a menekültek. Az unióból kiutasított migránsok is itt találnak menedéket.
A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete.
Idén már nem öt, hanem ötven büfékocsi gurult ki a fesztiválra.
A 39 éves balatonmáriafürdői férfit Németországban kapták el.
A magyar egészségügy válsággal küzd, ez már a végállapot – hangzott el.
Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa szerint egy hónapon belül lezárulhatnak a tárgyalások a festményről.
A rendkívüli helyzetek kezelésére elkülönített sürgősségi alapot használták fel.
Megkezdődött a kórházi konszolidációs szerződések aláírása a legnagyobb beszállítókkal.
Meghozták döntésüket a nemzet színészei: Kóti Árpád helyére Szacsvay Lászlót választották meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Nem akárkit győzött le a németországi tornán Bondár Anna.
Amikor a szerelem még a halál után is él tovább.
A hackerek célzottan támadták a Gazprom műszaki infrastruktúrájának kulcselemeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.