Magikme: az elfogadás játéka
Magyar anyukák a világon egyedülálló játszótéri eszközt fejlesztettek. Sérült gyermekek tudnak együtt játszani egészséges társaikkal.
Magyar anyukák a világon egyedülálló játszótéri eszközt fejlesztettek. Sérült gyermekek tudnak együtt játszani egészséges társaikkal.
A Győri ETO FC egyelőre még nem kapta meg az első osztályú induláshoz szükséges licencet.
A holttesteket nemrégiben találták meg a kelet-líbiai Al-Baidában.

Az utolsó pillanatban érkezett a levél: maradhatnak Mihók Melindáék a szociális bérlakásukban.
A sávok lezárása miatt torlódásokra, hosszabb menetidőre lehet számítani.
A katasztrófa által sújtott, nehezen elérhető vidékekről csak apránként érkeznek információk.
A néppárti Jobbik visszautasítja, hogy politikai karanténba akarják zárni a politikai ellenfelei – jelentette ki a párt elnöke.
Februárban a magyar hazai össztermék 3,5 százalék körüli ütemben növekedhetett éves összevetésben.
Büntetőeljárást indított a rendőrség a parasznyai légi baleset ügyében.
Tavaly óta nem javult és nem is romlott hazánk haladási indexe.
Pontokat szerzett az első olasz bajnoki fordulón a motoros Gyutai Adrián.
Ez a szám folyamatosan emelkedik.
Lassan két évtizede végeznek kutatásokat Bodán egy atomtemető kapcsán, mégis most lett botrány belőle.
Ezzel kiderülhet, mekkora mértékben torzult a folyamatról alkotott kép.
A miniszterelnök az azonnali kérdések egyikére felelve beszélt a mezőgazdasági tárca vezetőjéről.
Elítélték a hamis bankkártyákkal több tízmillió forintot megszerző bűnszervezet tagjait.
A jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján Rákóczi-emléknapot tartanak.
Futamgyőzelmekkel kezdte az idényt a címvédő magyar kamionos.
A munkát a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. valamint az ÁKMI Általános Kultúrmérnöki Iroda Szolgáltató Kft. 8 milliárd 45,1 millió forintért végzi el.
A roma holokauszt „még egy kicsit kibeszéletlen” az államtitkár szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Országszerte tart az aratás.
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.