Már jövő héten újra nekifutna a Fidesz a plakáttörvénynek
Rendkívüli ülést tarthat pénteken az Országgyűlés.
Rendkívüli ülést tarthat pénteken az Országgyűlés.
Azt kérik az illetékesektől, hogy hosszabbítsák meg a feltöltőkártyások adatellenőrzésének határidejét.
Az ellenzéki párt nyilvánosságra hozta, mennyit költöttek óriásplakátra. Ugyanezt követelik a Fidesztől.
Rendkívüli ülést tarthat pénteken az Országgyűlés.

Azt kérik az illetékesektől, hogy hosszabbítsák meg a feltöltőkártyások adatellenőrzésének határidejét.

Az ellenzéki párt nyilvánosságra hozta, mennyit költöttek óriásplakátra. Ugyanezt követelik a Fidesztől.

Ackermann Dávid szüleit tönkretette a bizonytalanság. A napokban botrányossá vált dobozos akció is egy szalmaszál, amibe kapaszkodhatnak.

A szakértők szerint csak részben felel meg a fő ajánlásoknak.

Néha dől a butaság a közvélemény elé – fogalmazott a főpolgármester a Hír TV műsorában.

Több megyében jégeső is előfordulhat.

A Pofosz örökös elnöke életének 91. évében hunyt el.

A legjobb, amit erről a tanévről el lehet mondani, hogy véget ért – nyilatkozta a PDSZ elnöke.

Újabb Horthy-szoborral gyarapodik a főváros. Az esemény kapcsán a kormányzó kultuszának alakulását járjuk körbe.

Tömeges, országos táboroztatási programot indítanának.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogták el.

Hétéves kampányt tettek tönkre a cikkükkel – akadt ki a Magyar Narancsra a tejesdoboz-akció szervezője.

Három előterjesztés már a Ház előtt van.

A szocialisták korábbi EP képviselőjét férje, Veres János is elkísérheti. Az ENSZ-ben kap munkát.

Az UNICEF friss felmérése szerint a 15–19 évesek 6,8 százaléka nem tanul, és nem is dolgozik.

A családtagok egyszeri pénzbeli támogatást kapnának, amelyet lakásvásárlásra vagy lakáshitel csökkentésére fordíthatnák.

A köztársasági elnök nem lát közjogi vagy alkotmányos aggályt.

Még ügyvédi szerződéseket is lefoglaltak a Mahir Cityposternél, a cég hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést.

Ahmed H. miatt forrtak az indulatok az ATV stúdiójában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.