A titkosszolgálatok is készülnek a nyári bulikra
A Balaton Soundon és a Szigeten is ott lesznek terrorelhárítók, arcfigyelő kamerák figyelik majd a tömeget.
A Balaton Soundon és a Szigeten is ott lesznek terrorelhárítók, arcfigyelő kamerák figyelik majd a tömeget.
Ha az ítélet jogerőre emelkedik, Bayer kénytelen lesz megbánást tanúsítani, és leszurkolni pár százezret.
A fiatalok este 7 és 10 óra között inzultálták az egyedül közlekedő nőket.
A Balaton Soundon és a Szigeten is ott lesznek terrorelhárítók, arcfigyelő kamerák figyelik majd a tömeget.

Ha az ítélet jogerőre emelkedik, Bayer kénytelen lesz megbánást tanúsítani, és leszurkolni pár százezret.

A fiatalok este 7 és 10 óra között inzultálták az egyedül közlekedő nőket.

Czeglédy Csaba ügyvéd és társai egy iskolaszövetkezet működése során követhettek el több milliárdos adócsalást.

Nincs nyugalom a pedagógusoknál, Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint a hamu alatt izzik a parázs.

A tanácskozás tényét a kormányfő sajtófőnöke közölte, de a részletekkel adós maradt. A Roszatom vezetése is elégedett.

Római-part: A testület felkérte Tarlós Istvánt az engedélyezési eljárások megindítására.

Az egyszerű többséget igénylő részeket elfogadták ugyan, de a módosítás lényege nem léphet hatályba.

Miközben 1992-ben még a GDP 6, addig 2015-ben csak a 4,7 százalékát költötték a területre.

A kormány plakátjait idéző üzenet van az élelmiszer-adományok dobozán, pedig az egészet az EU fizeti.

Az iskolaigazgatóknak kétnapos határidővel kell beszámolniuk a küzdősportokkal kapcsolatos körülményeikről.

Kétharmados többség kell a plakátolást megnehezítő törvényhez, de a Fidesz–KDNP-nek nincs ekkora.

Lak község fideszes polgármesterének felesége is ugyanoda építkezett, ahová Molnár Oszkárék.

Még közelebb juthat a Fővárosi Állat- és Növénykert eredetileg 25 milliárd forintosra becsült fejlesztésének költségkerete a duplájához.

Ismét értelmiségieknek tartott találkozót szigorúan zárt ajtók mögött a Jobbik.

„Mit mosolyogsz, te köcsög?” – förmedt rá Fásy Ádám a bíróságon Szily Lászlóra.

Levelet küldött az intézményeknek a Klebelsberg Központ.

Ha a főváros pénzmaradványából kiegészíthetik a szükséges fedezetet, akkor fel tudják újítani a 3-as metróvonalat.

Nem árulja el a szervezőcég és a megbízott ügynökség, elkezdődött-e már a világbajnokság nemzetközi promóciója.

Alkotmányellenes, ezért visszaható hatállyal meg kellene semmisíteni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.