Óvodai hiányzások: kiderült, hányan estek el a családi pótléktól
Az intézkedésre 183 esetben került sor.
Az intézkedésre 183 esetben került sor.
Hosszú listát tartott a Párbeszéd társelnöke a miniszterelnök elé.
A nemzeti konzultációs hirdetések mellé bezzeg korábban még rendőrt is küldtek.
Az intézkedésre 183 esetben került sor.

Hosszú listát tartott a Párbeszéd társelnöke a miniszterelnök elé.

A nemzeti konzultációs hirdetések mellé bezzeg korábban még rendőrt is küldtek.

Meghalt az állam ellen indított eljárás utolsó felperese is, aki a szennyezés miatt lett rákos. Hamarosan ítéletet hirdet a bíróság.

Magyar György ügyvéd szerint valaki a NAV-tól adhatott ki információt a Mahir Cityposter ügyében.

Visszamenőleg nem igazítják a születésnaphoz a vezetői engedélyek érvényességét.

„Ne szidd itt a parasztokat, mert még véletlenül magamra veszem, és meg talállak csapni” – üzente a publicistának.

A miniszterelnöki biztos jótékonykodása jogsértő lehetett.

Budapest mellett Varsónak és Prágának is hivatalos felszólítólevelet küldenek.

Az SZDSZ sírásójának és az uzsora elleni harc elindítójának tartja magát Drávapiski minap megvert polgármestere.

Augusztus 20-a után kezdődik a „nagyüzem”.

A házi gyermekorvosok azt szeretnék, ha három helyett tizenöt napot írhatna a szülő az ellenőrzőbe.

Vannak megyék, ahol még ki sem választották az összes, tanfolyamok lebonyolítására jogosult céget.

A Velencei Bizottság véleménye alapján puhult egy kicsit a javaslat, de a lényeg, a megbélyegzés marad.

Az ügyben Darák Péter, a Kúria elnöke fordult az Ab-hez.

Mindhárom császárnak volt pannóniai kötődése, de eddig valahogy elfelejtkeztek róluk.

Jobbikos plakátok miatt mentek ellenőrizni, de a párt szerződése nélkül távoztak a hatóság emberei.

Az LMP alkotmánybírósági beadványát támogatta az MSZP, a Jobbik és hét független képviselő is.

Neumann János Egyetemnek hívják augusztus 1-jétől a felsőoktatási intézményt.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint leegyszerűsítés, hogy Orbán-egyetemként emlegetik az intézményt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Ukrajna szerint a létesítmény hozzájárul a harcoló orosz csapatok finanszírozásához és utánpótlásához.

Napi összefoglaló.

A brüsszeli út azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik máshová.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.