Növekedést várnak: a hazai vállalati szektor optimistábban vág neki az évnek
Bizakodóbbak vagyunk a régiós versenytársaknál.
Bizakodóbbak vagyunk a régiós versenytársaknál.
Jelentős ösztönzést jelentenek az ingatlanok felújításához a különböző állami támogatási programok.
Hozzájárult az élénküléshez a reálbérek emelkedése is.
Bizakodóbbak vagyunk a régiós versenytársaknál.
Jelentős ösztönzést jelentenek az ingatlanok felújításához a különböző állami támogatási programok.
Hozzájárult az élénküléshez a reálbérek emelkedése is.
Az új szabályok hozzátevőlegesen harmincezer vállalkozásnak nyitják meg a lehetőséget.
Kikötőhöz jutnak a magyar vállalkozások Bulgáriában.
A volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke ifjabb Szepsy István mádi borásszal beszélgetett.
Csak azok az országok lehetnek sikeresek, ahol a középosztályon nyugvó társadalmi rend megingathatatlan és megbillenthetetlen.
A kormány több mint négymilliárd forinttal támogatja a vállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelését.
Ezekre érdemes figyelni a gazdaságban a héten.
Soha olyan mértékben nem voltak a magyar kis- és középvállalkozók támogatva, mint most – hangsúlyozta a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Az ezt tartalmazó rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
Lázár János: A legfontosabb új funkció a késési biztosítás lesz.
A munkáltatótól havi százötvenezer forintos támogatás igényelhető.
Soha nem pihent ennyi hazai vendég az országhatáron belül, és soha nem keletkezett ennyi bevétel a szálláshelyeken, mint 2024-ben.
A vállalatok kisebb és modernebb irodákat keresnek.
Az adózási szabályok a minimálbér mindenkori szintjéhez kötve határozzák meg az őstermelők adózási kedvezményeihez kapcsolódó különböző értékhatárokat.
Szabados Richárd: Az állam olyan fejlesztések mellé áll oda, melyben a vállalkozás maga is hisz és ezért saját erőt is hajlandó kockáztatni.
Több mint nyolcszázezer egyéni vállakozó kap ötven százalékkal nagyobb adókedvezményt.
A munkáltatóknak is érdeke, hogy a munkavállaló ne égjen ki a túlterheléstől.
Nem csak az élelmiszereknél, de a vegyi áruknál is érdemes figyelni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Meghosszabbították az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése pedig folyamatos.
Mit nyújtanak ezek az utak, és mennyire népszerűek?
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Szakértők szerint tovább csökkenthető a visszafizetendő összeg.
Háromszázmilliárd forintos fejlesztési programmal segíti a kormány a magyar élelmiszergyártókat.
A társaság szerbiai befektetései nemcsak hozták, hanem túl is szárnyalták eredeti várakozásaikat.
Az Európai Parlament strasbourgi ülésén a képviselők bírálták az uniós vezetést.
Hiába esett vissza a borexport globálisan, a magyar borkivitel így is jelentősen nőni tudott tavaly.
Another exciting interview with Hungary's Prime Minister.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.