Ferenc pápa valóban másokért élő ember volt
Makkai László görögkatolikus lelkész emlékezett a szentatyára.

Makkai László görögkatolikus lelkész emlékezett a szentatyára.

A hajlandók még sem hajlandók.

Azbej Tristan aláírta a budapesti Apostoli Nunciatúra részvétnyilvánító könyvét.
Makkai László görögkatolikus lelkész emlékezett a szentatyára.

A hajlandók még sem hajlandók.

Azbej Tristan aláírta a budapesti Apostoli Nunciatúra részvétnyilvánító könyvét.

Bellovics Gábor jezsuita szerzetes emlékezett a szentatyára.

A két vezető washingtoni konfliktusa óta ez volt az első személyes találkozójuk.

A héten elhunyt egyházfőről országszerte megemlékeznek.

A királyi családokat megillető fehér kiváltságot a temetés alkalmára felfüggesztették.

A síremlék liguriai eredetű márványból készült, csak a „Franciscus” felirat és a szentatya mellkeresztjének reprodukciója szerepel rajta.

A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt a mai nap során helyezik végső nyugalomra.

A szertartás végén az elhunyt pápát Isten gondjaira bízzák.

Tavaly nyáron lopták el.

Véleménye a konklávéra is hatással lehet.

A szentatya a béke megingathatatlan hangja volt, a magyar kormányfő szerint.

A hatóságok szerint az eddigi jelek alapján nem merült fel idegenkezűség gyanúja.

Egy 30 éves férfi meghalt az alagútban. A motoros az esés után nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, nem sokkal később meghalt.

Akik 2004-ben huszonhárommillió románnal riogattak, azok most mélyen hallgatnak.

Korábban 200 iskolában tesztelték a programot.

Fontos szerepe volt a szentatya magyarországi és székelyföldi látogatásainak, valamint békepárti elkötelezettségének.

Az Egyesült Államok elnöke szerint közel a megállapodás.

Ferenc pápa gyászmiséje szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik a Szent Péter-bazilika előterében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem vitás, a cél egy professzionális adatbázis kiépítése.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

A Fidelitas Angyalszárny fiataljai tettekkel bizonyítják a közösségi felelősségvállalást.

Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Nem sikerült keresztbe raknia a kocka Ladát a téren, mégis látványos lett a videó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.