Orbán Viktor: Donald Trump a békéért dolgozik
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt hangsúlyozta: ez Magyarország érdeke is.

A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt hangsúlyozta: ez Magyarország érdeke is.

A magyar kormány döntését támogató cikk szerzője szerint az ICC politikai szervezet lett.

Az Elysée-palota egyik forrása szerint a francia elnök kész vállalni a szerepet.

A gyanúsítottak az Iszlám Államhoz (ISIS) és a libanoni Hezbollah nevű terrorcsoporthoz köthetőek.

Az ukrán elnök „megvilágosodott.”

A magyar bevándorláspolitika is témája volt az amerikai kongresszus épületében tartott nemzetközi konferenciának.

Az izraeli miniszterelnök hétfőn várhatóan Washingtonba utazik. Sajtóértesülések szerint a vámok eltörléséről tárgyal majd Donald Trumppal.

Kijev az olyan fontos nyersanyagokban, mint a lítium, az uránium és a titán a világ egyik legnagyobb készleteivel rendelkezhet.

Hoppá, ezek a húszik nem fognak támadni – írta Truth Social oldalán közzétett bejegyzéséhez az amerikai elnök.

Donald Trump vámháborúja ezzel új szintre lépett.

EU-zászlók égtek és fenyegető üzenetek jelentek meg Olaszország nagyvárosaiban.

Az unió történelmi jelentőségű bírságra készül az X ellen.

Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte a támadásokat.

Monfalcone megtisztítja a várost az illegális imaházaktól.

Az ENSZ szerint a humanitárius helyzet katasztrofális.

Trump ezen felül említést tett a Kínát sújtó vámokról is.

Ferenc pápa egészségi állapota tovább javul.

Merz elutasítja az atomenergiát.

Francia és brit katonai vezetők érkeztek Kijevbe.

De Wever azt mondta, hogy megérti a magyar álláspontot.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

Az egyházfő szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.

A Magyar Államkincstár közzétette a 2026-ban esedékes nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások banki jóváírásának várható időpontjait.

Visszatekintés az év negyedik hónapjára.

Tizenkét magyar sportolót kértünk arra, hogy segítsen boldog karácsonyt kívánni olvasóinknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.