Tudja, melyik filmben szerepelt együtt Kovács Kati és Charlie?
A két ikonnal a szombaton induló CineVersityn beszélgetnek.
A két ikonnal a szombaton induló CineVersityn beszélgetnek.
Tóth Barnabás filmjét a Duna menti országok fesztiválján ismerték el.
Az együttes tíz év után duplázik az újabb első helyezésével.
A két ikonnal a szombaton induló CineVersityn beszélgetnek.
Tóth Barnabás filmjét a Duna menti országok fesztiválján ismerték el.
Az együttes tíz év után duplázik az újabb első helyezésével.
Kecskemét adott otthont az eseménynek, ahol felcsendült az érzelmes dal.
Több mint ötezer látogató vett részt a bemutatókon.
Az egykori Szepes falu maradványait találták meg Debrecenben.
Patrick Duffy a Lepattanó premierhetére hazánkba látogat.
Az alkotást vastaps fogadta a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
A színművészt a július 30-án elhunyt Király Levente helyére választották.
Eötvös Péter utolsó operája az ősbemutatók kategóriájában szerepel.
Hét kategóriában adták át az elismerést a Budapesti Operettszínházban.
Nagyszabású magyar akciósorozat érkezik a TV2-re, a sorozathoz a Hooligans együttes készítette a főcímdalt.
A híres színész után újabb meglepetésvendég a budapesti étteremben.
A hamarosan a TV2-n látható nagyszabású katonás sorozatot óriási várakozások előzik meg.
Szeptember 24-én vesznek végső búcsút a színművésztől.
A világhírű Parvathy Baul és Wittek Béla gitárművész előadása a Fonóban.
A torony korábban fogdaként is működött.
A hátborzongató lényt megformáló magyar fiatal már tizenkét éves korában túlnőtt édesapján.
Peter Weir ausztrál filmrendező érdemelte ki az elismerést.
Most ismét mozivásznon élvezheti az Alkonyattól pirkadatig című kultfilmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
José Cura operaénekes is érkezik.
Így buliztak Thomas Andersre a győriek.
Boban Markovics és zenekara, a Söndörgő és a Góbé is koncertet ad.
A 96. Ünnepi könyvhéten mutatták be az író új kötetét.
Június végén jön a KoreaON fesztivál.
Még két hónapot kell várni a nyár szerelmes filmjére.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.