Vladucz Zoltán nyerte a Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíját + videó
Az alkotóknak gondoskodniuk kellett arról is, hogy a közösségi oldalakon minél többen megnézzék a versenyfilmjeiket.

Az alkotóknak gondoskodniuk kellett arról is, hogy a közösségi oldalakon minél többen megnézzék a versenyfilmjeiket.

Nem sok formáció mondhatja el magáról, hogy megéri, sőt színpadon ünnepelheti öt évtizedes fennállását. A Skorpió azonban ilyen.

A kanadai művész a The Visit Revisited című turnéjával érkezik Európába.

Helyi vállalkozók szerveznek alkotó programokat Újbudán.

Négy tematikus eseménnyel rendezik meg a színházi találkozót ősszel.

A The Hollywood Reporters szerint ugyanakkor A gyilkos nem annyira a bűnözés világába, sokkal inkább a címszereplő fejébe enged bepillantást.

A támogatásból idén 270 önkormányzat részesült.

A versenyhez kapcsolódó kétnapos irodalmi fesztivál pénteken kezdődik, amelyen kiállítás, koncertek és kötetbemutatók várják a közönséget, emellett elhangzanak a díjazott költemények is.

Az 56 éves magyar származású francia színész, rendező nincs életveszélyben.

Az ünnepelt Beethoven 9. szimfóniáját vezényelte a jeles napon.

A 19. CineFest első hétvégéjén a politikai és a bűnügyi történetek domináltak.

A zene, az irodalom, a tánc és a képzőművészet varázsa ezúttal jótékony célokat szolgált.

Erdélyben léptek fel a rock katonái, a kezdést is fél órával csúsztatni kellett, hogy mindenki megérkezzen.

Az élet, az ember, a lélek nagy ismerője írta ezt a történetet, és sehol nem tévedett.

Öt társulat lép színpadra a Pécsi nemzetközi tánctalálkozó négy napja alatt.

Daniel Phillips: Magyarország sok kitűnő muzsikust adott a világnak.

Vitézeket avattak a nagy eseményen.

Kiállítás nyílt Mátray Gábor életéről és munkásságáról.

A vetélkedőre öt kontinens ötvenhat országából jelentkezett 308 résztvevő.

Új formátum, régi sémák.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Épül az „Arany Flotta".

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.