A Jazzfest Budapesten 23 ország zenészei lépnek fel
Öt kontinensről érkeznek a zenészek április végén.
Öt kontinensről érkeznek a zenészek április végén.
A YouTube értesítés nélkül törölte a megtekintéseket.
A fotós elmondta, hogy a képpel vitát szeretett volna indítani a fotózás jövőjéről.
Öt kontinensről érkeznek a zenészek április végén.
A YouTube értesítés nélkül törölte a megtekintéseket.
A fotós elmondta, hogy a képpel vitát szeretett volna indítani a fotózás jövőjéről.
A TÁNCszínTÉR fesztiválon négy ország társulatai mutatkoznak be.
A legendás énekes, fuvolista halálhírét a fia jelentette be a közösségi oldalán.
Közös koncertet ad Kelemen Barnabás és Balázs János.
Theodórosz Terzopulosz Dionüszosz visszatérése című kötetét a színházi olimpián mutatták be.
Az ember tragédiájának korábbi híres rendezései adják az új kiállítás alapját.
A Magyar Nemzet nemcsak a tartalma, de olykor a címe miatt is bajba került.
Aurora Cano egy expresszionista hangvételű, fekete komédiában vizsgálja a mai színház létjogosultságát.
A nyolcvanas évek legendás Prognózis zenekarának mozgatórugója, egykori frontembere jó ideje a szólópályát választotta.
A kurátorok olyan műveket mutatnak be, amelyek reményt keltenek, életerőt, jókedvet, derűt vagy játékos humort sugároznak.
A programok a hétvégén, április 22-23-án kezdődnek és jövő áprilisban érnek véget.
Ebben az évben ünneplik Danzan Rabzsaj egyházfő születésének 220. évfordulóját, több mint száz éven keresztül beszélni is tilos volt a személyéről.
Bemutatták a film első előzetesét.
Az angol színész állva tapsolta meg a közreműködő művészeket.
A marosvásárhelyi és a beregszászi társulat közös előadását a József Attila Színházban mutatják be.
Így látszott lentről az odafönt.
Mintegy száz videó érkezett a történelmi Magyarország minden szegletéből.
Vidnyánszky Attila a nagyszabású esemény részleteiről beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Világszinten is egyedülálló dobásra készül új tárlatával a Magyar Zene Háza.
Pazar bandákat hoznak magukkal.
A zenészt hazaengedték a kórházból.
Hamarosan mozikban a One Battle After Another.
Mintegy kétszáz új alkotással bővül a Met gyűjteménye.
A színésznő a Radnóti Színház társulatának a tagja.
Kísérteties áthallások tarkítják a Ruppótlan című albumot.
Lionel Messi Vanczák Vilmos óta nem találkozott magyar focistával a pályán.
Megszorítások, reálbércsökkenés, magas infláció és várható fogyasztáscsökkenés – ez bontakozik ki Romániában.
Szerintük az űrhajósnak nincs kapcsolódása az űrkutatáshoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.