A Juventus, bár szombaton 1-0-ra megnyerte a torinói derbit, ez nem változtat azon a tényen, hogy az olasz rekordbajnok saját magához mérve meglehetősen gyengén teljesít ebben az idényben is. Massimiliano Allegri 2021-es visszatértével talán voltak, akik abban reménykedtek, hogy újra az élmezőnybe kerül a klub, de egyelőre a korábbi sikerkováccsal (2014 és 2019 között tizenegy trófeát hódítottak el együtt) sem találják a kiutat a sötétből, sőt.
Az előző idényben egyetlen kupát sem nyertek, tíz év után esett meg velük ez a szégyen.

Nem túl jók a Juventus kilátásai
A kilátásaik most sem túl jók. A Serie A-ban többek között az újonc Monzától is kikaptak és az AC Milan elleni rangadót is elveszítették, csak a nyolcadik helyen tanyáznak, tíz ponttal elmaradva a listavezető Napolitól, a Bajnokok Ligájában pedig történetük legrosszabb rajtját produkálták, az első két fordulóban pontot sem szereztek. Azóta két meccsen is csak hármat, így ha nem múlják felül a PSG mellett a Benficát is, illetve a Maccabi Haifa nem tesz nekik szívességet valamelyik topcsapat legyőzésével, akkor a Juventus lemarad a BL kieséses szakaszáról – a 2013/14-es idény után először.