A Qarabag edzője elárulta a tervét, így győznék le a Fradit másodszor is

A Qarabag edzője, Gurban Gurbanov a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtti sajtótájékoztatóján elmondta, játékosaitól gólokat vár el, hiába kétgólos előny, amit a Qarabag Budapesten összeszedett. Az azeriek telt ház előtt fogadják az FTC-t szerdán este.

2025. 08. 26. 17:07
A Qarabag a visszavágón is gólokat lőne az FTC-nek
A Qarabag a visszavágón is gólokat lőne az FTC-nek Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gólerős támadó visszatérhet az azeriekhez

A szakember megkapta azt a kérdést is, hogy a mostani, vagy a 2022-es Fradi az erősebb – akkor még Sztanyiszlav Csercseszov volt a zöld-fehérek trénere. 

– Ez a csapat teljesen más, mint három éve volt. Akkor és most is erős ellenfélnek tartottam a Ferencvárost, amelynek dicső a múltja, és biztosan mindent megtesz majd, hogy megfordítsa a párharcot. Nem lenne etikus, ha összevetném a korábbi és a jelenlegi együttest.

Gurbanov zárásnak megerősítette , hogy a Budapesten kezdő támadó, Nariman Akhundzade felépülése jól halad, szerdán akár újra a kezdőben lehet. De ha nem, akkor sem kell Gurbanovnak aggódnia, mert a cseréje, Musa Qurbanly szinte az első labdaérintéséből betalált Dibusz Dénes kapujába, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.