1920. január 16-án hangzott el gróf Apponyi Albert trianoni szózata. Talán ebből a fájdalmas, dacos, pusztába kiáltott beszédből nőtt ki a megtaposott nemzet jajszava: „Nem! Nem! Soha!”

Mint a hajótörött ember reménytelen palackpostája, olyan volt az a szívet szorító szózat. Igazi értelme már elhangzásakor sem lehetett. A béketárgyalás asztalának túloldalán ülő győztesek addigra már eldöntöttek mindent; egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez gróf Apponyi Albert csupán díszletként kellett. Persze tapasztaltabb ember volt ez a páratlan műveltségű, egyetemek sokaságán tanító akadémikus (akit hosszú élete során ötször terjesztették föl Nobel-díjra), hogy azt gondolta volna, beszédével bármi lényeges változást érhet el a dölyfös győztesekkel szemben. Noha sokan álmodozónak tartották a grófot, ő mindig a földön járt. Tisztában volt azzal, hogy szavai már nem érhetnek célt, maga is csak epizódszereplő egy aljas színjáték utolsó felvonásában.

A delegáció január 5-én reggel indult útnak a Keleti pályaudvarról. Az összegyűlt tömeg előtt Huszár Károly miniszterelnök mondott csendes búcsúztatót, amelyre Apponyi hasonló hangulatban válaszolt. Nem akart sikerrel hitegetni, igaz, azt sem, hogy a csüggedés legyen úrrá az embereken. Az igazi, érdemi tárgyalásokon nem lehettünk ott, hiszen akkor idehaza a kommün tombolt, az antant pedig nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Kun Béláékkal. Amikor végre eltakarodtak, akkorra már – mint Bacsó Péter A tanújában – készen volt az ítélet.

A delegációt hűvösen fogadták odakint, még a mozgását is korlátozták, ne terjeszthesse a magyar álláspontot. A békefeltételek okmányait csak január 15-én vehették át – egyetlen napot kaptak arra, hogy mind a 364 paragrafust áttanulmányozhassák.

A terem hallgatósága formális ceremóniára számított, ám csakhamar ámulattal hallgatta a kétméteres, markáns tekintetű, öblös hangú idős gróf izzó szavait. Apponyi franciául, a nemzetközi diplomácia nyelvén kezdte hetvenperces beszédét, majd angolul és olaszul is elmondta az érveit. Tehette, hiszen veretesen beszélt számos európai nyelven. Lassú, megnyerő szavaiból kisugárzó műveltsége tiszteletet parancsolt.