Mindeme eszmefuttatásnak az az apropója, hogy a napokban Olaf Scholz német baloldali kancellár azt írta a Frankfurter Allgemeine Zeitungban: Európának a világpolitika központi szereplőjévé kell válnia, ám ehhez véget kell vetni a közös határozatok önző blokádjának, egyes országok nemzeti külön útjának, mert szerinte az az egész uniónak csak árt. Úgy vélekedett, hogy egyes kormányok vétója immár egyszerűen megengedhetetlen, ha az EU hallatni akarja a hangját a vetélkedő nagyhatalmak világában.

Most tekintsünk el részben attól, hogy ha ez a végtelenül IQ-hiányos és emiatt életveszélyesen kártékony vezetés irányítja Európa lépteit, legfeljebb amiatt válhat központi szereplővé, mert Amerika kénye-kedve szerint gyarmatosíthatja, miután a végtelenségig legatyásította. Arra se térjünk ki külön, hogy az általuk a tönk szélére lökögetett EU csupán akkor hallathatja a hangját, ha a mesterséges csődbe juttatás tovább folyik, amikor segítségért kiált. Pusztán arra koncentráljunk, hogy arra utalt – országnév említése nélkül, de mindenki is értette, kire célzott –, hogy különutas politikát folytat Magyarország.

Tudja ez az ember, hogy a különutasságot mikor használták egyes államokkal kapcsolatban? Ismerve a német és általában az európai politikusok hiányos történelmi felkészültségét, fogalma sincs, hogy a Szovjetunióban, illetve a Varsói Szerződésben, a KGST-ben illettek bennünket ilyen elítélő jelzővel. Talán nem véletlen persze, hogy a moszkvai politbürón kívül főként a csehszlovák és az NDK-s elvtársak emlegették kritikaként a magyar állami és pártvezetéssel szemben ezt a minősítést. Ettől függetlenül Moszkva sem fenyített meg minket, azaz a Kádár János-féle MSZMP-t, hiába próbálták elérni ezt a stréber Erich Honeckerék, Gustáv Husákék.

Tényleg oda jutottak Berlinben és az általuk uralt Brüsszelben, hogy már a brezsnyevi Szovjetunió is liberálisabb volt náluk, és hozzájuk képest a véreskezű Kádár is a politikai szabadság egy kevésbé alacsony fokát képviselte? Tényleg nem érzik, hogy ez a sztálinista demagógia szégyellni való? Megfontolásra és röstellkedésre ajánljuk, hogy még a szovjet pártvezetés sem torolt meg mindent, ami a nemzeti érdekek képviseletével volt kapcsolatos. A Kreml tisztában volt vele ugyanis, hogy hiába a megszálló csapatok jelenléte, a nemzeti érzelmeket nem lehet és érdemes egy ponton túl visszaszorítaniuk, mert az nem várt ellenállást hívhat elő a lakosságból. Hát akkor miért akarnak túltenni a másik unión, a szovjeten Brüsszelben és Berlinben, az úgynevezett különutasságok letörésében, amikor még a kommunista diktatúra sem tette ezt? Vagy az a céljuk, hogy az évtizedekkel ezelőtt Nagy-Szovjetunióként emlegetett világhatalom helyett a „Nagy-Európúniót” hozzák létre vérrel és vassal, a tagállamok ellenére is?

Az az érdekes az egészben, hogy nem szabad egyedül Scholzon elvernünk a port, mert még a normálisabb uniós állami vezetők közé tartozik egy olyan mezőnyben, ahol félőrült áltermészetvédő szélsőbaloldali voluntaristák akarják uralni a terepet. A német kancellár a mosásellenes Frans Timmermans uniós biztoshoz, a hazaszeretettől nyíltan hányingert kapó, Németországgal bevallottan mit kezdeni nem tudó, gyermekkönyvek szerzőjéből energetikai szuperminiszterré és gazdasági fő rontópál organizátorrá avanzsált Robert Habeck alkancellárhoz vagy a tudás, végzettség és kompetencia nélküli Annalena Baerbock külügyminiszterhez képest egész tárgyalóképes embernek tűnik még az iménti retrokommunista különutasozó szövegéhez képest is. Sőt talán még az amerikai tanácsadókkal körülbástyázott és a baloldali vezetésű Fehér Ház drónjaként működő Ursula von der Leyen Európai Bizottsági elnöknél is több józan paraszti ész szorult belé. Csak hát a német jobbközép drasztikus elbalosításában fő ludas Angela Merkelhez viszonyítva a tekintélye elhanyagolhatóan csekélyke.

Nem hallgattak ránk, holott mi már a kezdet kezdetén megmondtuk nekik, hogy az Oroszországgal szembeni uniós szankcióknak a vesztesei, kárvallottjai kizárólag az uniós állampolgárok lesznek. Mindenki látta, akinek egy csöpp esze van, hogy a handabandázó kardcsörtetés visszafelé sül el. A brüsszeli és berlini fő nacsalnyikok azonban képtelenek voltak kettőt meg kettőt összeadni. Miért csodálkoztak azon, hogy az oroszok jól jönnek ki az előre látható áremelkedésekből és abból, hogy a csapokat akkor zárhatják el, amikor akarják? Hát nem az uniós zseni vezetők fenyegetőztek azzal, hogy nem kell többé nekik az orosz kőolaj és földgáz? Moszkva bármikor hivatkozhat arra, hogy ők pusztán teljesítik Brüsszel és Berlin vágyait.

Unintelligensebbek az EU-ban, mint a viccbeli Pistike, akinek szólnak, hogy lépcső jön, de már csak azt válaszolja: tudom-dom-dom-dom. Az európai baloldal ugyanis azt is sikerként próbálja beállítani, ha legurultak a lépcsőn, kijelentve: ez így helyes és jó.

Egy szó mint száz: addig örüljenek, amíg vétót emelünk a legszerencsétlenebb, legönpusztítóbb terveikkel szemben és megakadályozzuk a különutasnak bélyegzett, becsmérelt politikánkkal, hogy teljesen taccsra tegye magát az unió és Berlin.

Cui prodest? Kinek az érdeke ez a sok eszetlenség az EU háza táján? A felelet nem túl komplikált. Egyetlen egy szereplő szempontjából van ráció abban, amit csinálnak: az Egyesült Államokban regnáló jelenlegi baloldali kurzusáéból. Ha az Európai Uniót sikerül lerohasztaniuk, csődbe juttatniuk a háború prolongálása révén, nemcsak egy versenytárstól szabadulnak meg, hanem nyernek ismét egy függő viszonyba, rabszolgasorba taszított, kiszolgáltatott kontinensnyi gyarmatot. Így már rögtön értelmet nyernek az agyament uniós és német önfelszámoló projektek.

Megválaszolásra vár azonban, miért asszisztál és hozsannázik ennek az uniós harakiriprogramnak a hazai baloldal, amikor eddig csak annyi haszna volt a feltétlen és elvtelen tányérnyalásból, hogy a megszűnés határára kerültek és még a puszta parlamentbe kerülésük is bizonytalanná vált. Mert két dolgot nem illetnek soha, még hiperenyhe kritikai szóval sem: a brüsszeli központot és a washingtoni Biden-kurzust. Ehhez képest még a Kádár-rezsim idején is több ellenállást fejtettek ki Moszkvával szemben. A megoldás nem lehet más, mint hogy nekik a külföld az első, s a magyar választók véleménye irreleváns számukra, mivel a politikai karrierjükről nem a magyar emberek, hanem az internacionalista-globalista erőközpontok, háttérhatalmak döntenek. Osztják azt az álláspontot, amelyet egy korábbi, harmincas-negyvenes évekbeli igen rossz emlékű német vezetés, és a mostani uniós utódok fel akarnak melegíteni, miszerint Magyarország csupán egyfajta középszolgaország lehet. Ha ezt a megállapítást cáfolni akarják az érintettek idehaza és külföldön, nem kell semmi más tenniük, mint hogy sürgősen felhagynak a diktatórikus, totális hatalomra törő föderalista politikai irányvonallal.

Ahogy Németországból nem lehet többé NDK, az Európai Unióból sem Szovjetunió, Magyarországból sem lesz ismét soha jogfosztott népi demokrácia.

Borítókép: Az Európai Parlament (Forrás: Pixabay)