A Fővárosi Közgyűlés – a baloldali képviselők szavazatával – 2022. június 8-i ülésén úgy döntött, hogy Horn Gyuláról sétányt nevez el a XIII. kerületben. Kilenc hónappal később Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felhívást bocsátott ki, és felszólította a közgyűlést, hogy jogszabályi tilalomba ütközés miatt harminc napon belül változtassa meg a sétány nevét. Az alábbiakban az elmúlt kilenc hónap történéseit és tanulságait veszem számba.
Kormánypárti képviselők már a közgyűlési vitában aggályuknak adtak hangot, ennek ellenére a baloldali többség az elnevezés mellett döntött. És habár az önkormányzati törvény úgy rendelkezik, hogy közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, azzal kapcsolatban, hogy valaki ilyen személynek minősül-e, kizárólag a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása bír jogi relevanciával. Állásfoglalás kérése azonban nem kötelező, az csak lehetőség, ha kétség merül fel az illető személy történelmi szerepével kapcsolatban. A baloldali többség – meglehetős cinizmussal – azt az álláspontot foglalta el, hogy bennük nem merült fel kétség Horn Gyula szerepével kapcsolatban, ezért nem fordultak az MTA-hoz, így nem állt rendelkezésre akadémiai állásfoglalás Horn Gyulának a kommunizmusban betöltött – egyébként közismert – szerepéről.
Mivel a törvényi szabályozás sajátossága miatt a névadó önkormányzaton kívül senki más nem kérhette az Akadémia állásfoglalását, ezért nem volt jogi lehetőség a névváltoztatás követelésére. Helyesebben követelni lehetett, de a Horn Gyula név miatt zúgolódók – köztük a kormányhivatal döntését most a saját érdemeként eladni próbáló ellenzéki Novák Előd – valamennyien lepattantak a kormányhivatal és a jog faláról. Volt egy kis zúgolódás a jobboldali sajtóban, de aztán mindenki napirendre tért az ügy fölött.
Helyesebben: majdnem mindenki. Mert három vidéki magánszemély – két közgazdász és egy jogász, akik közül egyik sem visel politikai tisztséget – úgy döntött, hogy nem hagyják annyiban a dolgot. És miközben Novák Előd a dolgot betette a döglött ügyek aktájába, ők megtalálták és végigvitték azt a jogi megoldást, amivel az MTA állásfoglalása megszerezhető, a kormányhivatal törvényességi felhívása pedig kikényszeríthető volt. Egy másik törvény alapján ugyanis civil szervezet sem nevezhető el olyan személyről, akivel kapcsolatban az önkormányzati törvény tiltást fogalmaz meg. Míg azonban közterületi névadás esetén az MTA állásfoglalásának megkérése lehetőség, civil szervezet alapítása esetén ez kötelezettség. Ezért a magánszemélyek elhatározták, hogy megalapítják a Horn Gyula Emlékére Alapítványt, amelyhez kötelezően ki kellett kérniük az MTA névhasználati engedélyét. Nem meglepő módon az MTA az engedélyt nem adta meg. Indoklásuk szerint Horn Gyula „közismert életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett, sőt vezető szerepet vitt XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”.
Ezzel az akadémiai állásfoglalással már jogilag megalapozottan lehetett megtámadni a Horn Gyula sétány elnevezést, amit a magánszemélyek meg is tettek: jogalkalmazási koherenciazavart jeleztek a kormányhivatalnak, valamint azt, hogy az MTA-nak a civil szervezeti névhasználat kapcsán kiadott elutasító döntése álláspontjuk szerint a Horn Gyula sétány elnevezéssel kapcsolatban is jogi relevanciával bír. A kormányhivatal ez alapján felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy tárgyalja újra az ügyet, amely azonban idén január 25-i ülésén úgy döntött, hogy nem kívánja megváltoztatni a sétány nevét, mert azt nem tartja ellentétesnek az önkormányzati törvény rendelkezésével. Ezután a magánszemélyek ismét a kormányhivatalhoz fordultak, kérve, hogy most már törvényességi felügyeleti eszközeivel lépjen fel a jogsértő állapot megszüntetése érdekében.
Ezt követően bocsátott ki a kormányhivatal törvényességi felhívást, melyben felszólította a Fővárosi Közgyűlést a Horn Gyula sétány nevének megváltoztatására. Erről levélben értesítette a kezdeményező magánszemélyeket és – tekintettel arra, hogy korábban Novák Előd is írt a kormányhivatalnak – ezzel egy időben Novák Elődöt is. Aki rögtön világgá kürtölte, hogy elintézte a Horn Gyula sétány nevének megváltoztatását. És miközben a Mi Hazánk politikusa jóízűen rágcsálja a civilek által kikapart gesztenyét, és az állampolgári kezdeményezés sikeréből a saját pártjának próbál olcsó politikai előnyt kovácsolni, a baloldali ellenzék fogadkozik, hogy nem fogja megváltoztatni a sétány nevét. Amin el lehet kardozni még egy darabig, de – és ezt ők is tudják – a végén kénytelenek lesznek változtatni.
Ezek után érdemes az ügy tanulságait is áttekinteni.
Először: ismételten kiderült, hogy a mindenféle érzékenységre oly fogékony baloldal egyáltalán nincsen tekintettel magyarok tömegeinek az érzékenységére. Miközben folyamatosan azt kommunikálják, hogy a kormány szétszakítja a nemzetet, ők pedig egyesíteni kívánják, egy rendkívül megosztó ügy erőltetésével rengeteg ember érzékenységét sértették meg.
Másodszor: miközben a baloldal a kormányt vádolja a jogállamiság lábbal tiprásával, képviselőik deklaráltan nem tartják be egy hatályos magyar törvény rendelkezéseit. Amelynek a betartását és betartatását képviselői esküjük/fogadalmuk részeként külön, explicit módon is megerősítették („Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom”). Ha azonban úgy tartja kedvük, gond nélkül jogszabályt sértenek. Most éppen az önkormányzati törvény által tiltott személyről neveztek el közterületet – amit nyilván ők is tudtak. És amikor jogi sakk-mattot kapnak, akkor sem hajlandóak a jogszabályi rendelkezések betartására, amit büszkén vállalnak is.
Harmadszor: az ügy rávilágít a politika természetére. Azok a politikusok, akik restek vagy képtelenek végigvinni egy ügyet, a tőlük független siker esetén azonnal kiállnak a színpadra, és világgá kürtölik, hogy ők elintézték. Novák Előd szerint az ő állhatatos antikommunista harca, a kormányra és a kormányhivatalra helyezett folyamatos nyomása hozta meg az eredményt. Valójában a névváltoztatást elrendelő kormányhivatali határozat nem azért született, mert Novák Előd egy létrával és egy csavarhúzóval megjelent a Horn Gyula névtáblánál, és ettől a kormányhivatal megijedt, hanem azért, mert az említett három civil a fent leírt módon a jogalapot megteremtette és tálcán szállította neki. A politikai kommunikáció és imázsépítés azonban fontosabb a tényeknél.
Negyedszer: világossá vált, hogy a jobboldali szavazók nem dőlhetnek hátra kényelmesen abban a tudatban, hogy az ő kormányuk van hatalmon. A kormány és a kormányzati politika rengeteg ügyben tehetetlen, és ha nincsen a négyévenkénti szavazáson túlmenő, ügyekbe aktívan beleálló civil kurázsi, akkor sok esetben kevés az, hogy „mi vagyunk kormányon”. A jobboldali civil kurázsinak a kormányzati politika kiegészítőjeként harcolnia kell a baloldal ellen, adott esetben a jobboldali kormányzati politikát is megpróbálva terelgetni, hogy az ne térjen le a helyes útról. Civil kurázsival és jogi politizálással, a törvények betartásának jogi eszközökkel való kikényszerítésével sok minden elérhető, ami szimplán politikai eszközökkel nem.
Ötödször: az ügy rávilágít a törvényi szabályozás elégtelenségére. Ha az MTA közterület-elnevezés kapcsán egy személyről már adott ki állásfoglalást, az a továbbiakban mindenki számára kötelező.
Akiről azonban nincsen ilyen állásfoglalás, arról szabadon nevezhető el közterület, ha maga a kezdeményező önkormányzat nem fordul az Akadémiához, mert „nem merül fel benne kétség”. És mivel nincsen állásfoglalás például Rákosi Mátyásról vagy Kádár Jánosról, ha egy baloldali önkormányzat úgy dönt, hogy utcát nevez el valamelyikükről, és „nem merül fel benne kétség”, ezt nyugodtan megteheti, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint ebben nem akadályozható meg. Ezért érdemes lenne megfontolni az önkormányzati törvény olyan módosítását, amely az adott önkormányzaton kívül másoknak – például a településen állandó lakóhellyel rendelkező magánszemélyeknek – is lehetővé teszi, hogy egy-egy aggályos közterület-elnevezés esetén az MTA-hoz fordulhassanak.
