Ezzel az akadémiai állásfoglalással már jogilag megalapozottan lehetett megtámadni a Horn Gyula sétány elnevezést, amit a magánszemélyek meg is tettek: jogalkalmazási koherenciazavart jeleztek a kormányhivatalnak, valamint azt, hogy az MTA-nak a civil szervezeti névhasználat kapcsán kiadott elutasító döntése álláspontjuk szerint a Horn Gyula sétány elnevezéssel kapcsolatban is jogi relevanciával bír. A kormányhivatal ez alapján felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy tárgyalja újra az ügyet, amely azonban idén január 25-i ülésén úgy döntött, hogy nem kívánja megváltoztatni a sétány nevét, mert azt nem tartja ellentétesnek az önkormányzati törvény rendelkezésével. Ezután a magánszemélyek ismét a kormányhivatalhoz fordultak, kérve, hogy most már törvényességi felügyeleti eszközeivel lépjen fel a jogsértő állapot megszüntetése érdekében.

Ezt követően bocsátott ki a kormányhivatal törvényességi felhívást, melyben felszólította a Fővárosi Közgyűlést a Horn Gyula sétány nevének megváltoztatására. Erről levélben értesítette a kezdeményező magánszemélyeket és – tekintettel arra, hogy korábban Novák Előd is írt a kormányhivatalnak – ezzel egy időben Novák Elődöt is. Aki rögtön világgá kürtölte, hogy elintézte a Horn Gyula sétány nevének megváltoztatását. És miközben a Mi Hazánk politikusa jóízűen rágcsálja a civilek által kikapart gesztenyét, és az állampolgári kezdeményezés sikeréből a saját pártjának próbál olcsó politikai előnyt kovácsolni, a baloldali ellenzék fogadkozik, hogy nem fogja megváltoztatni a sétány nevét. Amin el lehet kardozni még egy darabig, de – és ezt ők is tudják – a végén kénytelenek lesznek változtatni.

Ezek után érdemes az ügy tanulságait is áttekinteni.

Másodszor: miközben a baloldal a kormányt vádolja a jogállamiság lábbal tiprásával, képviselőik deklaráltan nem tartják be egy hatályos magyar törvény rendelkezéseit. Amelynek a betartását és betartatását képviselői esküjük/fogadalmuk részeként külön, explicit módon is megerősítették („Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom”). Ha azonban úgy tartja kedvük, gond nélkül jogszabályt sértenek. Most éppen az önkormányzati törvény által tiltott személyről neveztek el közterületet – amit nyilván ők is tudtak. És amikor jogi sakk-mattot kapnak, akkor sem hajlandóak a jogszabályi rendelkezések betartására, amit büszkén vállalnak is.

Harmadszor: az ügy rávilágít a politika természetére. Azok a politikusok, akik restek vagy képtelenek végigvinni egy ügyet, a tőlük független siker esetén azonnal kiállnak a színpadra, és világgá kürtölik, hogy ők elintézték. Novák Előd szerint az ő állhatatos antikommunista harca, a kormányra és a kormányhivatalra helyezett folyamatos nyomása hozta meg az eredményt. Valójában a névváltoztatást elrendelő kormányhivatali határozat nem azért született, mert Novák Előd egy létrával és egy csavarhúzóval megjelent a Horn Gyula névtáblánál, és ettől a kormányhivatal megijedt, hanem azért, mert az említett három civil a fent leírt módon a jogalapot megteremtette és tálcán szállította neki. A politikai kommunikáció és imázsépítés azonban fontosabb a tényeknél.

Negyedszer: világossá vált, hogy a jobboldali szavazók nem dőlhetnek hátra kényelmesen abban a tudatban, hogy az ő kormányuk van hatalmon. A kormány és a kormányzati politika rengeteg ügyben tehetetlen, és ha nincsen a négyévenkénti szavazáson túlmenő, ügyekbe aktívan beleálló civil kurázsi, akkor sok esetben kevés az, hogy „mi vagyunk kormányon”. A jobboldali civil kurázsinak a kormányzati politika kiegészítőjeként harcolnia kell a baloldal ellen, adott esetben a jobboldali kormányzati politikát is megpróbálva terelgetni, hogy az ne térjen le a helyes útról. Civil kurázsival és jogi politizálással, a törvények betartásának jogi eszközökkel való kikényszerítésével sok minden elérhető, ami szimplán politikai eszközökkel nem.

Ötödször: az ügy rávilágít a törvényi szabályozás elégtelenségére. Ha az MTA közterület-elnevezés kapcsán egy személyről már adott ki állásfoglalást, az a továbbiakban mindenki számára kötelező.

Akiről azonban nincsen ilyen állásfoglalás, arról szabadon nevezhető el közterület, ha maga a kezdeményező önkormányzat nem fordul az Akadémiához, mert „nem merül fel benne kétség”. És mivel nincsen állásfoglalás például Rákosi Mátyásról vagy Kádár Jánosról, ha egy baloldali önkormányzat úgy dönt, hogy utcát nevez el valamelyikükről, és „nem merül fel benne kétség”, ezt nyugodtan megteheti, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint ebben nem akadályozható meg. Ezért érdemes lenne megfontolni az önkormányzati törvény olyan módosítását, amely az adott önkormányzaton kívül másoknak – például a településen állandó lakóhellyel rendelkező magánszemélyeknek – is lehetővé teszi, hogy egy-egy aggályos közterület-elnevezés esetén az MTA-hoz fordulhassanak.

Végül az ügyet elindító és végigvivő civilek egyikeként üzenem a fővárosi önkormányzat baloldali képviselőnek, hogy ha nem tesznek eleget a kormányhivatal határozatának, van még egy-két ötlet a tarsolyunkban – olyanok, amelyek valószínűleg Novák Elődnek sem jutottak még az eszébe –, és a végén mindenképpen kénytelenek lesznek módosítani a Horn Gyula sétány nevét. El fogjuk érni, hogy Horn Gyula közterület-névadóként végleg lekerüljön a napirendről.

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke és Botka László felavatja Horn Gyula néhai miniszterelnök-pártelnök mellszobrát az MSZP budapesti székházának aulájában 2013. október 12-én. Kocsis András Horn Gyulát ábrázoló szobrának avatásán részt vett a néhai kormányfő-pártelnök felesége, Horn Anna (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)