idezojelek

Ne váljunk soha vazallussá!

Íme, itt a stratégiai nyugalom gyümölcse, végül csak nekünk lesz igazunk.

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely
Cikk kép: undefined

„A legrosszabb dolog az lenne, ha mi, európaiak azt gondolnánk, hogy követni kéne bárkit is, és alkalmazkodnunk kellene az amerikai ritmushoz. […] A mi prioritásunk nem az, hogy alkalmazkodjunk mások menetrendjéhez a világ minden térségében. Vazallusokká válunk, miközben lehetnénk a harmadik pólus, ha marad néhány évünk megalkotni azt. Fel kell ébrednünk!” – mondta Emmanuel Macron, Franciaország elnöke a hétvégén a Politicónak és a Les Échos című lapnak, miután hazatért Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel közös kínai útjáról. Azt is mondta: nagy a kockázata annak, hogy Európa olyan válságba keveredik, amely nem a miénk, és amely megakadályozza, hogy kiépítse stratégiai autonómiáját. Ugyan Macron a kínai–tajvani konfliktust értékelte e szavaival, de a múlt héten kifejezetten azért találkoztak Hszi Csin-ping államfővel és más vezetőkkel, hogy felkérjék Kínát: segítsen tető alá hozni az orosz–ukrán tárgyalásokat és a békekötést. A kínai béketerv ismert: mindkét féltől engedményeket vár és kompromisszumra épül.

Macront a tudósítások szerint rocksztárként fogadták Pekingben. Von der Leyen asszony persze utólag igyekezett tompítani az elhangzottakat, és a kínai befolyástól is óva intette Európát, de a kocka már el van vetve: Franciaország, mint az egyetlen uniós atomhatalom, a kijózanodás élére állt. Ami nekünk, békepárti magyaroknak kifejezetten fontos és jó hír!

A Biden-adminisztráció zsoldjában álló európai potentátok és véleményterroristák persze napok óta hörögnek és visítanak. Mindhiába, hiszen egyre kevésbé tudják elhomályosítani a tényt, hogy Európa – és benne Magyarország – legfőbb érdeke az orosz–ukrán fegyverszünet elérése és persze az, hogy az USA és Kína ne essen egymásnak. Sitkei Levente kollégánk Macron szavainak hatását boncolgatva kifejtette: „Magyarország szempontjából teljesen mindegy, hogy a szövetséges vezető pártcsaládjának mi a neve, itt is kizárólag az érdekek diktálnak. Az energetikai területen Magyarország helyzete ismert, Oroszország megkerülhetetlen számunkra. […] Európa egy közösségként igenis erős tud lenni, ha a tagállamok felismerik saját lehetőségeiket.”

Ez a lényeg! A nyilvánvaló érdekeink és Magyarország keserű történelmi tapasztalatai szolgáltattak okot rá, hogy Orbán Viktor kormánya ne dőljön be a washingtoni nyomásnak, ne ugorjon fejest a háborúba. Lám, lassan bebizonyosodik, hogy meglesz a gyümölcse a stratégiai nyugalomnak. Hiába hörögnek a vazallusok, Budapest és a Vatikán hangját talán el lehetett hallgatni, de Párizsét már egyre nehezebb lesz!

Apropó, a vazallusok itthon épp egyre magasabb fokra tekerik a háborús propagandát, belegázolva Magyarország szuverenitásába és megkérdőjelezve az ország döntő részének elkötelezettségét a békepárti politika mellett. Azt a békepárti hitvallást, amelyet a magyar Országgyűlés józan többsége március utolsó napján határozatban is megerősített, kinyilvánítva, hogy a béke nem jelent egyet az orosz agresszió elfogadásával vagy valamiféle struccpolitikával, hanem valós alternatívát kínál a fegyverexport fokozásával és a háborús uszítással szemben.

A washingtoni mélyállam zsoldosai most épp a magyarság talán legtisztább, legfenségesebb teljesítményét, 1956-ot igyekeznek szutykos lábaikkal bepiszkítani, amikor az amerikai nagykövetség százmillióiból hirdetik ország- és internet-szerte, hogy „Ruszkik, haza!”. Plakátjaikra, fizetett hirdetéseikre a hős pesti srácok a Kálvin tér tűzfalára felírt, legendás követelésének fotómásolatát tették ki, megtoldva ezzel: „1956 Magyarország – 2023 Ukrajna”. Nem kell sokat ecsetelni, hogy miért ordítóan hamis hasonlat ez! Például azért, mert Pongrátz Gergely és Wittner Mária a szovjet betolakodók áradatában rengeteg ukrán katonával is találkozhatott a Corvin közben.

Ha már feltétlenül történelmi előképeket akarunk keresni, akkor a gyalázkodó plakátkampány számláját fizető David Pressman nagykövet történelmi előképe mondjuk Ivan Alekszandrovics Szerov szovjet tábornok lehet, akit a KGB elnökeként 1956-ban azért küldtek Budapestre, hogy különféle provokációkkal igyekezzen a forradalom menetét a szovjetek javára fordítani. Szabó Tímeától Donáth Annán át Gyurcsány Ferencig Szerov tábornok szellemi örökösei persze most pirosra tapsikolják a tenyerüket a „Nyugati pályán” nevű amerikai ügynökszervezet „Ruszkik, haza!” kampányát látván. Tőlük nem is várunk mást, de azokat a józanabb honfitársainkat, akik nyitottak a baloldali ellenzék szólamaira, muszáj emlékeztetnünk a kollaboráció következményeire és a vazallusok gyakori végzetére.

2021 augusztusában sokunk retinájába beégtek azok a drámai videófelvételek, amelyek a kabuli repülőtéren készültek, amikor Joe Biden utasítására az utolsó amerikai gépek távoztak Afganisztánból. A repülőket reménytelenül rohamozó, a felszálláskor a futóműbe, szárnyakba kapaszkodó, majd a mélybe alázuhanó szerencsétlenek látványa. A kabuli amerikai adminisztráció emberei voltak ők, talán épp a (dehogy is CIA-s megbízásból) egykor Kabulban tüsténkedő Szabó Tímea tanítványai. Akik közülük túl is élték a kivonulást, mi lett velük?

Húsvétkor söpört végig a magyar médián a hír, hogy az „erényesség terjesztéséért és a bűnbeesés megelőzéséért felelős” tálib minisztérium egy tartományban kitiltotta a nőket a vendéglők kerthelyiségeiből. Ezért érdemes volt „legyőzni” Oszama bin Ladent (már ha létezett ilyen személy…)!

Végigtekinthetünk az amerikai fegyveres demokráciaexport többi „sikerállamán”: a Közel-Kelet jó része romokban, a keresztény templomok felégetve, embermilliók pedig úton Európába. Itt érkezünk el újra Macron szavaihoz, Ukrajnához! Kétség ne férjen hozzá, a jenkik majd megint fütyörészve továbbállnak, nekik Oroszország megleckéztetésével a háború már eddig is nyert játszma. Nekünk, Európának pedig itt marad a „felperzselt föld” (bármennyire is fájnak egyeseknek Orbán Viktor erről szóló szavai), a sok millió ukrán menekült, a rengeteg fájdalom, az újjáépítés bődületes költsége, az Európa gazdaságát újra letaglózó keleti vasfüggöny.

Szeretem a régi könyveket, meglepő, hogy olykor fillérekért lehet hozzájutni száz-százötven éves kincsekhez, történelmünk, szebb napjaink kézzelfogható lenyomataihoz. Köztük van a „Magas Tátra részletes útikalauza” a Turistaság és Alpinizmus kiadásában, 1914-ből. A könyv az akkor jórészt magyar tulajdonú turistaparadicsom látványosságait tárja fel, a felvonóval ellátott ródlipályától a magaslati gyógyhelyek, vízgyógyintézetek, villamos vasutak varázslatos világáig. Tele van hirdetésekkel is: „Nagyszabású háziipar, Késmárk – Kuszmann Bazár, Tátralomnicz – Magyar Leszámítoló Bank, Kassa – Mars lábszárvédő, Reich György olajállomása, Gtetzmacher borovicskafőzdéje” és a többi. A leginkább szívszorító a királyi Kassa–Oderbergi Vasút ajánlata, amely Tátralomnicra, Poprádfelkára és Csorba-tóra kínál közvetlen hálókocsikat és összeköttetést (!) Aradról, Gyulafehérvárról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagykárolyról, Újvidékről, Zágrábból. Vajon a hirdetések feladói, az útikönyv szerkesztői sejtették, hogy még abban az évben felfordul körülöttük a világ? Hogy nem lesz már szükség az alpesi lábszárvédőre, a lomnici vasúti járatoknak pedig fél tucat államhatár állja majd útját?

Amíg a pillanatban élünk, nem is sejtjük, hogy milyen hamar összeomolhat körülöttünk minden! Ezért ne hallgassunk a külföldről uszítókra, az idegen érdekek ügynökeire! Ne váljunk soha vazallussá, várjuk ki türelmesen, míg újra eljön a mi időnk!

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Hszi Csin-ping kínai államfő (középen) Emmanuel Macron francia elnököt (balra) és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét fogadja a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2023. április 6-án (Fotó: MTI/AP/AFP pool/Ludovic Marin)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Egyszer még hálásak lesznek…

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Mit üzen Hunyadi Marco Rossinak?

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trump felgyűrte az inge ujját

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Mesut Özil visszatérése

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.