Thomas Doll alatt hazajöttek a neves magyar játékosok

Aztán hazajött Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Leandro és – hogy róla se feledkezzünk meg – Gyömbér Gábor is. S nem csupán haza-, avagy visszajöttek többen, hanem fel is, az utánpótlásból. Jova Levente, Nagy Dominik, Batik Bence – csak hogy a legismertebbeket soroljuk. A sokat látott és a fiatal magyar játékosok elegye, kiegészülve néhány légióssal, úgy tűnt, működőképes, hiszen a Fradi 2016-ban – tizenkét év után ismét – bajnoki címet szerzett. Még Thomas Doll irányításával. Érdemes felidézni, a hét évvel ezelőtti bajnokcsapatban csupán négy meghatározó külföldi volt (Roland Lamah, Cristian Ramírez, Michal Nalepa, Vladan Csukics), valamint két átlagos (Stanislav Sesták, Emir Dilaver). Összesen tehát hat.

Néhány év alatt száznyolcvan fokos fordulatot vett a játékospolitika. Elsősorban talán éppen Thomas Doll miatt. A német tréner a nemzetközi porondon képtelen volt egyről a kettőre jutni (értsd: többnyire az adott sorozat selejtezőjének első fordulójából a másodikba), ami nemcsak az ő, hanem a magyar játékosok tehetetlenségeként ivódott be a köztudatba.

Doll 2018 nyarán ezért megkapta az útilaput, és Szergej Rebrov érkezett a helyére. Három idény, három bajnoki cím, csoportkör az Európa-ligában, majd a Bajnokok Ligájában. Az ukrán tréner eredményei elévülhetetlenek és kétségbevonhatatlanok. 

Elég csupán a csetlő-botló Danilo Ihnatenkót felidézni, aki miatt az akkoriban élete formájába lendülő Sigér Dávid a kispadra szorult, s más és más okból ugyan, de szép lassan kegyvesztetté vált három válogatott játékos, Varga Roland, Böde Dániel és Lovrencsics Gergő is.

Ha lankad a motiváció, a magyarokra még nagyobb szerep hárul

Pedig utolsó idényének a vége felé, 2021 tavaszán Rebrov is megszenvedte a becsvágytól égő fiatal magyar játékosok hiányát. Miután 2020 őszén a Bajnokok Ligája csoportköréből érthetően nem jutott tovább a Fradi, az NB I-ben viszont tetemes előnyre tett szert, tavasszal csak kínlódott, a keret fele már azzal volt elfoglalva, nyártól hogyan tovább.
Fél évvel később ugyanez még látványosabban lejátszódott. Immár Peter Stöger irányításával. Már az is apasztotta a motivációt, hogy a BL csoportköréről lemaradt a Ferencváros, majd amikor az Európa-liga csoportkörében elúszott a továbbjutás lehetősége, a rend, a fegyelem és nyomukban a teljesítmény vészesen erodálódott. A klub vezetősége szokatlan, de bátor lépésre szánta rá magát: meg sem várva az őszi szezon végét, gyorsan elköszönt az osztrák edzőtől.

 Valószínűleg ő is a nyilvánosan többször elhangzott választ kapta a kérdésre: azok a magyar futballisták, akik erősítést jelenthetnének a Ferencvárosnak, külföldön játszanak és megfizethetetlenek, itthon, az NB I-ben viszont, fájdalom, nincsenek megfelelő szintű labdarúgók. Ha ott nincsenek, hát Csercseszov egy osztállyal lejjebb nézett körül. Pászka Lóránd már az ő javaslatára kapott szerződést a fiókcsapat Soroksártól feljebb lépve. Persze, nyilván Pászkát nem Csercseszov szúrta ki, de mégiscsak ő adott neki lehetőséget.

Miként Baráth Péternek és ifjabb Lisztes Krisztiánnak is. Az orosz edző azt is pontosan tudta, mikor kell őket mély vízbe dobni. Amikor ugyanaz a helyzet kezdett előállni, mint 2021 tavaszán, majd őszén, amikor csökkent a motiváció, kezdett szétesni a mutatvány. 

Lisztes Krisztián berobbanása több szempontból mérföldkő a Ferencváros életében. Az elmúlt évtizedben a saját nevelésű játékosok feláramlása nem véletlenül apadt el. A Fradi utánpótlását érthetetlenül nagyon nehezen sikerült ráncba szedni. Pedig erre a feladatra még elismert német szakembert is szerződtettek, ám Theo Schneider csupán az NB III-as tartalékcsapat szétverését hagyta maga mögött emlékül, amivel több korosztály elől is elvágta a fejlődés lehetőségét. A gondokon az elmúlt években sikerült úrrá lenni; kevésbé ismert, hogy az U19-es csapat – Lisztes kortársai – vezeti a bajnokságot, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy idővel, akár Soroksár érintésével többen csatlakozhatnak az NB I-es kerethez.

Reméljük, Lisztes Krisztián édesapja, menedzsere, a játékos maga és persze a klub nem gondolja úgy, hogy a tehetséges ifjúnak tizen­nyolc évesen mindenképpen külföldre kell igazolni. Ha a fejlődésre töretlen marad, akkor sok-sok örömet okozhat – idővel nem csupán a fradistáknak.

Légiós húzóemberekre szükség volt, van és lesz, ám az mégsem járja, hogy amikor a szurkolók tiszteletük jeleként a Himnuszt éneklik, egyedül instruál­ja tíz külföldi társát: fiúk, álljatok meg, ez most fontos, vigyázzba kell állni.

Mitől lesz a Fradi a nemzet csapata?

A Ferencváros, többször kimondatott, a Dinamo Zagreb példáját igyekszik követni. Nos, a Fradi bizonyos szempontból túlnőtt a horvát csapaton. Az elmúlt években a nemzetközi porondon a két klub eredményessége alig különbözik egymásétól, dacára annak, hogy az FTC durván feleakkora összegből gazdálkodik. A költségvetés itt és ott sem ismert pontosan, ám az ismert szakportál, a Transfermarkt adatai mégis irányadóak. Eszerint a Dinamo játékoskeretének összértéke 93,30, a Ferencvárosé 43,75 millió euró. Ezt a hátrányt hosszú távon csak kiváló szakmai munka és menedzsment képes ellensúlyozni. Ám van egy másik, ennél is nagyobb különbség a két klub között. A Dinamóban csupán néhány légiós szerepel, azok is jobbára a többi délszláv országból érkeznek.

Talán éppen a légiósok özöne miatt az elmúlt években kevesebbet hangoztatták, miszerint a Ferencváros a nemzet csapata. Pedig – nem sorolom az érveket, amelyekkel a hazai riválisok is tisztában vannak – az, annak kell lennie. A megtisztelő eposzi jelzőt tartalommal kell megtölteni. A sikert nem lehet pusztán eredményekben mérni.

Borítókép: Baráth Péter, Lisztes Krisztián, Pászka Lóránd – fiatal magyar játékosok, akik Csercseszovtól kaptak lehetőséget (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)