Elemzés vagy kritika írásakor nagy segítség a fotó, mert referenciaként használható. Nem feltétlenül kell azon gondolkodni, milyen is volt a főszereplő ruhája a második felvonás harmadik jelenetében, hogy állt össze a különleges színpadi vízió. Van mihez nyúlni, hiszen a képeken a legkisebb nüanszok is látszanak. De nem mindig volt lehetőség a legjobb digitális kamerák sport beállításával másodpercenként több ezer képet elkattintani. A múlt század technikái mellett nagy fokú türelemre és ügyességre volt szükség. Sőt sokszor mozdulatlanságra is – ami az előadások alkalmával kivitelezhetetlen lett volna.
Természetesen a mozgókép adja vissza leginkább a színpadon látottakat. Ezek azonban jellemzően csak belső használatra készülnek. A pandémia idején ugyan népszerű (kényszer)megoldás lett az előadás-felvételek közvetítése, illetve az aznapi játék élőben közvetítése – de abban szerintem sokan egyetértünk, hogy ez azért mégsem adja vissza a színházba járás igazi élményét. A különleges alkalom, amelynek megvannak a maga rituáléi, egyszerű kanapén ücsörgéssé alacsonyodik. Egy-két kivételtől eltekintve pedig ezek a közvetítések sem túl jók. Miért? Mert nem tudják visszaadni azokat a nüanszokat, amiket az emberi szem lát és észrevesz. Miért más a fotó? Hiába emel ki egy kimerevített pillanatot, ebben és emögött nemcsak a színész, az egész színházi apparátus van jelen, hanem a fotós is. A fotográfus művészi értelmezése pedig lenyomatot hagy a kiemelt momentumon.
