Fotóra vinni a pillanatot

A színház a pillanat művészete. Az ember bemegy az épületbe, megnézi az előadást, amit utána esetleg megvitat önmagával vagy barátaival. Mit jelentett az a szimbólum? Mi volt a szerepe a koreográfiának vagy egy-egy mozdulatnak? Másnap talán elolvassa a látottakról szóló kritikát, amely után viszont minden élmény egyre inkább keveredik saját gondolataival, egyéb emlékeivel, asszociációival – az előadás tényleges élménye pedig mindezek alapján lassan új színeket, új hangsúlyokat kap, s egyre inkább halványul. Ezért mondják azt, hogy a színház temporális: az „itt és most” számára készül. 

Ahogyan az alábbi képen is látható, a színházi fotók nem csak a színpadon történteket örökítik meg. Sok esetben a közönséget is lencsevégre kapják. Az alábbi képen a Nemzeti Színház fennállásának századik évfordulója alkalmából rendezett díszelőadáson elhangzó himnuszhoz álltak fel a nézők. Ez az épület még a Blaha Lujza téren álló egykori Népszínház épületében történt. 

Habár az írásos források a szellemet szolgálják, az emberek mindig törekedtek arra, hogy az őket körülvevő világot a maga komplexitásában örökítsék meg. A vizualitáson, a képeken keresztül sokkal szemléletesebben visszaadhatók az első sorban a látással befogadható, valamint a komplex konstrukciók. A több óra hosszas előadás egyetlen pillanatáról készített kép sokkal többet mondhat el, mint sokoldalnyi szöveg. Milyen volt a díszlet, a jelmez, a világítás? A fotográfia fejlődésével és terjedésével egyre egyszerűbb dolgunk van, ha rekonstruálni szeretnénk egy előadást.

A fotótár elérhető az OSZMI online felületén is. A táncarchívum szintén kereshető, bár itt sok olyan gyöngyszemre bukkanhatunk, ami miatt érdemes (és sokszor muszáj) ellátogatni a budai székhelyre. A képeket szemlélve azt éreztem, kinyílt előttem a világ – hiszen olyan korszakokba pillanthattam be, olyan előadások mementóit tekinthettem meg, amelyek a színházi fotók nélkül elérhetetlenek lennének. Hiába olvastam például Csortos Gyula és Varsányi Irén alakításáról a Liliomban, a képzeletem akkor tudta a leírtakat igazán felfogni, amikor megpillantottam a híres Angelo műhelyében készült portrét a két színészről.

Betekintés az OSZMI gyűjteményébe

Az OSZMI fotótárában több mint hatszázezer alkotás található meg, amelyek a XIX. század közepétől mutatják be a magyar nyelvű színjátszást. Nem csak a hazai előadásokról találhatunk itt anyagot, hanem az itthon működő idegen nyelvű társulatokról, a külföldön működő magyar csoportokról, illetve a magyar származású színházi alkotókról is. A régebbi képek érdekessége, hogy ezek általában műtermekben készültek, ahová elvitték a díszlet egy-egy mozgathatóbb darabját. A színész ebben a rekreált miliőben állt modellt – a rendkívül nagy exponálási idő miatt ez elég hosszú és fáradságos folyamat volt, ezért sok esetben alkalmaztak olyan merevítéseket, amelyekre rátámaszkodhattak a fáradó művészek. Érdemes megfigyelni a szemeket – ugyanis pózolás ide, pózolás oda, pislogni csak kell mindenkinek. A tökéletes testtartást könnyű volt elérni, de a színészek szeme sokszor homályos.

A legelső budapesti fényképészek közül Strelisky Lipót, Ellinger Ede, Kossak József, Kozmata Ferenc, Goszleth István, Uher Ödön és a népszerű Angelo alkotásai is megtalálhatók a gyűjteményben. Ezek az alkotások gyakran szolgáltak illusztrációként képeslapokon (ahogyan fentebb is láthatjuk), vizitkártyákon.

A XX. századi fotográfusok közül Vajda M. Pál, Bojár Sándor, Inkey Tibor, Kálmán Béla, Kotnyek Antal, Marx József, Rozgonyi Dezső felvételeiből is gazdag anyag található az archívumban. A legnagyobb egységet Wellesz Ella fotográfus hagyatéka alkotja, aki az 1930-as évek elejétől kezdve az 1970-es évek végéig szinte minden budapesti színházi premieren fényképezett. Az 1945 utáni magyar színháztörténet eseményeit elsősorban a Magyar Fotó és jogutóda, a Magyar Távirati Iroda fényképészeinek felvételeiről ismerjük, olvasható az OSZMI összefoglaló írásában. Ide sorolható Farkas Tamás, Keleti Éva, Ilovszky Béla, Horvát Éva és Földi Imre.

A bőség zavarában nehéz bárkit is kiemelni, ám Keleti Éváról mégis érdemes szólni, hiszen neki a nyáron is volt egy kiállítása. Sajnos ez csak augusztus huszadikáig volt látogatható, ám a benyomásaimat ebben az írásban foglaltam össze. 

Az újabb kori alkotók közül megtalálhatók Flesch Bálint, Kassay Róbert, Katkó Tamás, Kiss Ferenc, Nyilas Ilona, Szilágyi Lenke, Szoboszlai Gábor és Vékás Magdolna fotói, Korniss Péter sorozatai, Kanyó Béla felvételei. A ma is dolgozó művészek közül a jelenleg Berlinben élő portréfotós, Domonkos Sándor, Walter Péter, Zóka Gyula, Szkárossy Zsuzsa felvételei is megtalálhatók.

A szerző a Mediaworks kulturális divíziója, a Kultúrnemzet szerkesztője

Borítókép: Bajor Gizi A néma levente című előadásban, Magyar Színház, 1936 (Fotó: Angelo, forrás: OSZMI)