Magányos halál Hódmezővásárhelyen

Hatalmas felzúdulást, felháborodást váltott ki a közelmúltban Hódmezővásárhelyen, hogy egy idős, 94 esztendős férfi három-négy napig holtan feküdt az önkormányzati fenntartású nyugdíjaslakóparkban úgy, hogy senki nem nézett rá. Nem sokkal később arról is hírt adott a sajtó, hogy korábban egy másik, nyolcvanéves férfit fél nap után találtak meg szintén holtan, de őt is csak azért, mert rendszeresen járt hozzá egy privát gondozó.

További Vélemény híreink

Újabb botrány, egy másik halálesetet sem vettek észre a hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban

A botrány kirobbanása után sokan megszólaltak, de az intézmény vezetői nem voltak köztük. A Fidesz kommunikációja egyértelmű volt, a nemzeti oldal azt mondta: Márki-Zay Péter öt éve vezeti a várost, és mára az önkormányzatot és az intézményrendszert a padlóra küldte. A folyamatos politikai tisztogatások és a szakmaiatlan, nemtörődöm városvezetés miatt már szinte minden jó szakember távozott.

A mostani botrány is jól mutatja, valójában siralmas állapotok uralkodnak Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter polgármester a saját pártját szervezgeti, a város vezetésére, arra a munkára, amire a vásárhelyiektől kapott megbízást, viszont nincs ideje.

A Fidesz közölte: Márki-Zay Péternek mindenképpen vállalnia kell a politikai felelősséget, emellett azt is bejelentették, hogy a szörnyű haláleset miatt feljelentést tesznek.

Az események azonban azt mutatták, hogy Márki-Zay Péternek csak nem akaródzott és akaródzik vállalni a felelősséget. A bukott baloldali miniszterelnök-jelölt többek között azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy szeptember 15-től új vezetője lesz a nyugdíjaslakóparknak. Igen ám, csakhogy hamar kiderült, a botrány után nem leváltották az intézmény vezetőjét, ő ugyanis szülési szabadságra ment. Ezt később Hódmezővásárhely első embere maga is elismerte. A polgármester arról azonban nem beszélt, hogy a nyugdíjaslakóparkban nemrég emeltek radikálisan árakat, ami nagy felháborodást váltott ki.

Márki-Zay ezután sem adta fel a hárítás politikáját, és az önkormányzati fenntartású városi televíziónak adott interjújában a következő kérdésekkel igyekezett ellökni magától a felelősséget:

Mi közöm van nekem ahhoz, hogy a lakóparkban meghal egy 93 éves ember? Vagy mi közöm van nekem ahhoz, hogy az ételszállító ember leteszi az ebédet pénteken, majd hétfőn, amikor legközelebb arra jár, akkor veszi észre, hogy nem nyúlt az ebédéhez az ember?

Márki-Zay nem állt meg itt, és kiemelte, hogy ők nem hibáztak, amikor a lakóparkban meghalt az idős férfi, és a holttestét napokig nem fedezték fel. Sőt,

a polgármester szerint nincs felelőse a nyugdíjaslakóparkban történt sokkoló tragédiának.

Ennyi. Elnézést nem kért, részvétet nem fejezett ki a családnak.

Lehetett volna ez másképpen is, de azt a várost nem Hódmezővásárhelynek, a polgármestert pedig nem Márki-Zay Péternek hívják. A bukott miniszterelnök-jelölt minimum mondhatta volna, hogy kivizsgálják az esetet, és megkeresik, hibázott-e valaki. Kijelenthette volna azt is: mindent elkövetnek azért, hogy hasonló szörnyűség ne történhessen meg még egyszer. Esetleg beszélhetett volna arról is, hogy milyen intézkedéseket terveznek tenni a színvonal javításáért. Ezekről azonban nem igazán esett szó, maradt a hárítás, a maszatolás és a mentegetőzés.

Ennyit a politikai felelősségvállalásról, Márki-Zay siralmas kommunikációjáról. Van azonban a történetnek egy másik, politikától független aspektusa. Feltehetjük a kérdést:

vajon mennyire működnek egészségesen a modern kori társadalmak, ha az idős emberek egy jelentős része élete alkonyán nyugdíjasotthonokban, lakóparkokban öregszik meg, és ha úgy hozza az élet, akkor így is hal meg? Pedig nem volt ez mindig így. Korábban – történelmi távlatokban nem volt ez olyan rég – több generáció lakott együtt vagy egymás szomszédságában.

Ha egy gyermek született, akkor a kismama dolgát rendre segítették a nagymamák, akár dédmamák. Az édesanya nem volt egyedül a talán legnehezebb időszakban, az első hetekben, és nagyon jól jött neki a tapasztaltabb asszonyok tudása, segítsége. Hasonló volt a helyzet akkor is, ha a család egy-egy idősebb tagja megbetegedett, esetleg ágynak esett, és végül magához szólította az Úr. A családtagok együtt ápolták, támogatták az idős nagyszülőt, dédszülőt, és az utolsó óráiban a kezét fogva, érte imádkozva segítették át a túlvilágra.

Nehézségek nyilvánvalóan akkor is voltak, a generációk együttéléséből számtalan probléma fakadhatott, de egy biztos, a nagy család senkit nem hagyott magára. Ehhez képest a Hódmezővásárhelyen most elhunyt férfi idős korára bevonult a nyugdíjaslakóparkba, tette ezt talán annak reményében, hogy öreg napjaira lesz fedél a feje felett, és talán lesz valaki, aki legalább egy pohár vizet ad majd neki. Hogy volt-e ilyen, azt nem tudjuk, de hogy egyedül halt meg, az biztos. Egy reményem van csupán: az utolsó óráiban nem szenvedett.