Egykor az volt az uralkodó felfogás Európában, hogy minden út Rómába vezet. Később úgy hangzott a jelszó: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Aztán a huszadik században álmaink netovábbja Amerika lett, bár rövid ideig némelyek úgy vélték, Berlin, netán Moszkva lesz a világ közepe. Ma már egyre többen azt mondják, minden út Kelet-Ázsiába, azon belül Kínába vezet. A távol-keleti országban úgy képzelik el a világrendet, hogy annak középpontjában Kína van. Ezen különösebben nem is csodálkozhatunk, merthogy a Mennyei Birodalom ősi önelnevezése Csung kuo, ami azt jelenti: Középország. Tény, hogy Kína az egyetlen ország a világon, amelynek népessége és civilizációja több évezreden át folyamatosan fennmaradt, s a XIX. század elejéig a világ legerősebb gazdaságával rendelkezett.
De nem csupán szimbolikusan vezet minden út Kínába, hiszen
ezen a héten Pekingben zajlik az idei év talán legjelentősebb világgazdasági rendezvénye, a 3. Övezet és Út Nemzetközi Fórum, amelyre előzetesen több mint száznegyven ország és több mint harminc nemzetközi szervezet képviselője jelezte részvételi szándékát. Ebben sincs semmi különös, elég, ha arra utalunk, hogy glóbuszunkon Kína – India mellett – messze a legnépesebb ország, egyben a világ második legnagyobb gazdasága, első számú exportőre,
nem utolsósorban pedig egyik legerősebb katonai nagyhatalma (az USA és Oroszország után). Maga az Övezet és út kezdeményezés az ősi kínai selyemút korszerű és nagyságrenddel nagyobb léptékű változata. A hosszú távú terv lényege, hogy az Új selyemút kiépítésével Kína helyreállítsa és újjáépítse egykori gazdasági-kereskedelmi, politikai és kulturális szerepét, illetve jelentőségét Eurázsiában, aminek öt fő eszköze az infrastruktúra, a kereskedelem, a pénzügyek, a politika és az emberek összekapcsolása, s mindez hat kereskedelmi-közlekedési folyosón keresztül valósulna meg.
Hszi Csin-ping, Kína elnöke éppen tíz éve, 2013 őszén jelentette be a példátlanul ambiciózus kezdeményezést, amelyhez eddig több mint százötven ország és több mint harminc nemzetközi szervezet csatlakozott.
Az EU azonban – részben ideológiai megfontolásból, illetve téves számításból, részben az amerikai birodalom expanzív, konfrontatív politikájának szervilis követése miatt – távol marad a mostani, már harmadik Övezet és út csúcstalálkozóról is – az uniós vezetők közül egyedül a magyar miniszterelnök vesz részt rajta! –, ami azért is súlyos hiba, mert már nem az USA, hanem Kína az EU legnagyobb árukereskedelmi partnere. És ha valóra válik az amerikaiak rémálma, azaz Kína összefog a világ legnagyobb területű, ásványkincsekben és energiahordozókban leggazdagabb országával, a világ második legerősebb atomhatalmával, akkor a kínai–orosz vezetésű hatalmas övezetet (amelyhez egyre több feltörekvő ország csatlakozik) a nyugati világ végképp nem kerülheti meg, pláne nem szigetelheti el.
Magyarország kormánya Európában elsőként írta alá az Övezet és út együttműködési megállapodást a 2012-ben meghirdetett új külgazdasági/külügyi stratégia, a keleti nyitás politikája szellemében, ami az új, többpólusú világrendre történő felkészülés nyitánya volt.
Orbán Viktor már 2014. februári kínai látogatásán kifejtette a világ hatalmi átrendeződésével kapcsolatban, hogy a világ új korszakba lépett. Azt nyilatkozta:
Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták azért, mert »ázsiai« eredetű nép, ezért ma jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba.
Tehát tévednek azok, akik most nyáron nagy újdonságnak vélték a magyar kormányfő tusnádfürdői előadásának azon részét, hogy Kína elmozdította a világ erőegyensúlyát, gazdaságilag, technológiailag, katonailag is felzárkózott a világelső Egyesült Államok mellé, így immár „két nap van az égen”. Orbán Viktor az utóbbi években már többször elmondta, hogy nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj a világgazdaság óceánján. Vagyis
a Nyugathoz tartozunk (köztudomásúlag már több mint ezer éve), a nyugati szövetség (NATO, EU) szilárd, egyúttal szuverén tagjai vagyunk, és Európában maradunk, amíg csak lesz Európa. Ennek nem mond ellent az, hogy egyidejűleg a Kelettel is baráti viszonyra, kölcsönösen előnyös gazdasági, kulturális és politikai együttműködésre törekszünk.
És nem csupán azért, mert egykor Keletről jöttünk Európába, és nemzeti karakterünkben, mentalitásunkban, kultúránkban számos ázsiai jelleget őrzünk, hanem mert földrajzi, geostratégiai helyzetünk okán ez eminens nemzeti érdekünk.
A modern Kína atyjaként tisztelt Teng Hsziao-ping mondta anno, mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér – amíg megfogja az egeret, addig jó macska. Nem kell ahhoz kommunistának lenni, hogy mi, magyarok is ilyen pragmatikusan, reálisan nézzük a most formálódó új, többpólusú világrendet s benne a helyünket és lehetőségeinket. Azért megyünk tovább az Új selyemúton, mert úgy véljük, hazánk fontos és biztos híd lehet a Kelet és a Nyugat között az összekapcsolódó eurázsiai hálózatok komplex és fenntartható világában.
