Ennek a hadviselésnek része az is, hogy a médiapropaganda és oktatáspolitika egyaránt arra van idomítva, hogy a magyar teljesítményt elrejtse, eltagadja, félremagyarázza, vagy ha az a román uralom alatt álló területen született személyhez kötődik, akkor az illetőt románnak állítsa be, legyen szó Kőrösi Csoma Sándorról vagy napjaink sikeres sportolóiról.

El lehet képzelni, hogy mekkora problémát jelentett a rendszerváltás hőse, Tőkés László ebben a kontextusban a román tudatformálóknak.
Hiába született Kolozsváron, románnak beállítani a komolyanvétel igényével nem lehetett, így nem maradt más számukra, mint a megvásárlás vagy a programszerű hiteltelenítés, különös tekintettel arra, hogy Temesvár hőse aktív tényező maradt a közéletben, nem vonult vissza az egyházi sáncok mögé, sőt belföldi és nemzetközi tekintélyét arra használta, hogy a sanyarú valóságot hirdesse az erdélyi magyarság sorsával kapcsolatban, beleértve az olyan kényelmetlen igazságok kendőzetlen kimondását, mint az, hogy finom eszközökkel folytatott etnikai tisztogatás zajlik Erdélyben.

Mindezek mellett még programot is hirdetett, több mint harminc éve ő tartja magasba az erdélyi autonómiatörekvések zászlaját, 2003-ig az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként, 2003 óta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőjeként.

Tőkés László megvásárlására esélye sem volt a bukaresti hatalomnak, amit alighanem idejében felmértek az illetékesek. De a hiteltelenítés sem ment könnyen és hatékonyan, mivel az időközben püspöki tisztséget elnyerő szabadságharcos lényegében támadhatatlan volt. Pénzügyi botrányokba nem keveredett, politikailag mindig ugyanazt képviselte, nem lehetett szélkakasnak beállítani, s nemhogy szélsőséges nem volt soha, de még radikális sem. A nemzeti konzervativizmus eszmei alapján állt mindig, ha a magyar eszmetörténetben keressük értékrendi előképét, akkor írásainak, beszédeinek, politikai állásfoglalásainak szellemisége Bethlen István nemzeti elkötelezettségű szabadelvű konzervativizmusát idézi.

Mit lehetett hát tenni?

A teljességgel abszurd szekusrágalmat időközben a magyarokkal és Tőkés Lászlóval szembeni pozitív elfogultsággal aligha vádolható román átvilágító bizottság is cáfolta, de ettől még bevetették ezt az aljas eszközt is, aminek forgalmazására megnyertek 1994–95 fordulóján RMDSZ-es erőket, lásd Nagy Benedek nemtelen támadását saját szervezetének akkori tiszteletbeli elnöke ellen, mely akciót az RMDSZ akkori vezetése a háttérből támogatta.
Mindezek után meglepő volt, hogy ­Traian Basescu államelnökségének idején az erdélyi magyar autonomista tábor első számú exponense megkapta a rendszerváltás huszadik évfordulója alkalmából a „Románia csillaga” érdemrendet.

Basescu jellegzetes balkáni politikus, akiről már a kilencvenes években kiderült, hogy cseppet sem kedveli a magyarokat, de több taktikai engedményt is tett irányukban, lásd tusványosi fellépését, vagy azt, hogy az ő elnökségének idején jegyezték be a Magyar Polgári Pártot. A kitüntetett részéről gesztus volt az érdemrend elfogadása. Mutatkozott akkoriban némi remény arra, hogy Traian Basescuval a kölcsönös előnyök mentén megegyezésre lehet jutni fontos nemzetstratégiai kérdésekben.

E követelés egyébként már csaknem két évtizede forgalomban volt a nemzeti autonomista erők körében, elsőként az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű keresztény-konzervatív platform fogalmazta meg a kilencvenes évek közepén. A román sajtó botrányt kavart az esetből, aminek eredményeként az illetékes fórum javasolta Tőkés László megfosztását a szóban forgó érdemrendtől. Erre Traian Basescu nem volt hajlandó, végül Klaus Johannishoz kötődik a szégyenletes gesztus.

Az EMNT elnöke nem hagyta annyiban az ügyet, pert indított, ami a minap zárult le.

A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék elutasította a keresetet.

Tőkés László sajtóirodája az ügyben kiadott közleményben a jogállam megcsúfolásának nevezi a döntést, s rámutat arra, hogy micsoda abszurdum, hogy Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea volt szociáldemokrata miniszterek saját panaszuk elbírálásában vehettek részt az etikai testületben, s arra is, hogy a kifogásolt kijelentések bőven beleférnek a politikai véleménynyilvánítás körébe, és nem számítanak „méltatlan cselekedetnek”, ami miatt a kitüntetéstől meg lehet valakit fosztani.

S ahogy az anyaországi politikai életben is akadnak, akik az ország ellen szurkolnak és tesznek, legyen szó brüsszeli pénzekről, migrációról vagy népszaporulatról, Erdélyben is akadt olyan tollforgató, név szerint Székely Ervin, aki arcátlanul gúnyolódott Tőkés László kudarcán, illetve az igazság és igazságosság megcsúfolásán.

Az egykori parlamenti képviselő azok közé tartozott, aki hű katonája volt mindig a neptunista szárnynak, 1995-ben nem volt hajlandó elhatárolódni Tőkés Lászlót az ördög szolgájának, besúgónak és hűtlen kezelőnek nevező, Nagy Benedek jegyezte szennyirattól, 2004-ben pedig azt találta mondani, hogy talán maga Hitler sem mert volna előállni egy olyan tervezettel, mint amit az RMDSZ-en belüli Polgári Szárny képviselői nyújtottak be a parlamentben. A szóban forgó, messzemenően eurokonform autonómiastatútumot működő modellek mentén fogalmazták meg, Székely Ervinnek jogászként és RMDSZ-es parlamenti képviselőként a tervezet megvédése lett volna a kötelessége s nem annak diszkreditálási kísérlete.
De visszamehetünk még messzebbre az időben.

Harmincöt évvel ezelőtt, 1988. szeptember 6-án, az – akkori nevén – Nagyváradi Református Egyházkerület temesvári egyházmegyéjének aradi közigazgatási értekezletén Molnár János és Tőkés László kezdeményezésére a lelkészi kar felhívásban tiltakozott a falurombolás ellen. E memorandum volt az egyetlen helyi, szervezett, nyilvános és testületi fellépés a román hatalom „területrendezési tervnek” eufemizált kultúrgenocídium-projektjével szemben. Akik ezt megszavazták, számíthattak a hatalom retorziójára.

Hát így állunk. A szabadságharcos az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul ­igazáért küzdve, a pártállam tollnoka pedig ismét a román államhatalom oldalán támadja őt.

Mindenki azt adja, ami a lényege.

Borítókép: Tőkés László (Fotó: Kiss Gábor)