Bátor, tisztességes, irgalmas és keresztényi – így jellemezte Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője Novák Katalin köztársasági elnök döntését. Mint ismert, a Hunnia-ügy (Budaházy-ügy) vádlottjainak többsége tavaly decemberben, majd idén áprilisban a rájuk kirótt szabadságvesztés hátralévő részének felfüggesztésével kegyelmet kapott, múlt héten pedig a 15 éve húzódó, jogsértésekkel, ellentmondásokkal, elfogultságokkal, kételyekkel, koncepciós elemekkel terhelt eljárás utolsó három meghurcoltja is hazatérhetett szeretteihez, miután számukra még az ügyben sértettként szereplő Csintalan Sándor is kegyelmet kért.
Hogy miért irgalmas és keresztényi Novák Katalin döntése, az aligha szorul magyarázatra. A tisztességesség is nyilvánvaló: ha a 2006-os állami terror főbűnöse, a zabrált Apró-villában pöffeszkedő hazaáruló szemkilövető azóta is háborítatlanul ármánykodhat Magyarország elveszejtésének szándékával, akkor az a legkevesebb, hogy a rezsimjével szembeszállókat ne hurcolják meg.
Nem csak a másfél évtizedes procedúra közbotrány, aminek kapcsán Gulyás Gergely miniszter is azt mondta, hogy az eljárás elhúzódása súlyosan sérti a jogbiztonságot, és a bíróság leszerepelt. Az első perctől gyalázatos volt az egész Hunnia-ügy. Mint ismert, a vezérnek kikiáltott – nem mellesleg nem sokkal az eljárás elindítása előtt a magyar államnak jelentős veszteséget okozó sukorói ingatlanpanamát leleplező – Budaházy Györgyöt és 16 társát terrorcselekményekkel, testi sértéssel, kényszerítéssel gyanúsították, ám mindezt máig nem sikerült törvényes keretek között, kétséget kizáróan bebizonyítani, ugyanakkor sokakban fölmerült a gyanú, hogy vaskos politikai koncepció áll a háttérben. 2009 tavaszán Draskovics Tibor bemutatott egy videófelvételt egy elhagyott kőbányában végrehajtott robbantásról. A Gyurcsány–Bajnai-kormányok rendészeti minisztere állította, hogy ez bizony a Magyarok Nyilai egyik próbarobbantása, ebből is látszik, hogy létezik politikai terrorizmus.
Csakhogy valójában az ominózus robbantás 2007-ben történt Bonyhád közelében, az elkövető pedig öt kémiarajongó középiskolás volt, akik robbanóanyaggal való visszaélésért felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. Miután lebukott a hazugsággal, Draskovics kényszeredetten bocsánatot kért, majd 2009 decemberében elkotródott a színről.
Ennek ellenére a kétes tanúvallomásokra és nemritkán szabálytalanul beszerzett, ellentmondásos bizonyítékokra alapozott, 2016 augusztusában megszületett első elsőfokú ítélet Budaházy Györgyre 13 év fegyházat rótt ki, ezt azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla Lassó Gábor vezette tanácsa 2018 áprilisában hatályon kívül helyezte. Az ezt indokló közlemény kulcsfontosságú az egész ügyben, ezért szó szerint idézzük:
Az elsőfokú tárgyaláson a vádlottak rendkívül részletes érdemi védekezést terjesztettek elő, ezt alátámasztó okiratokat is becsatoltak, ezeknek a terhelő bizonyítékokkal való ütköztetése, értékelése is teljes körűen elmaradt. […] A rendelkezésre álló elsőfokú bírósági iratokból megállapíthatóan a vádlottak védekezéshez való joga súlyosan sérült, a tárgyaláson felvett bizonyítás anyagát a vádlottak bizonyos esetekben a perjogi előírásoknál jóval később ismerhették meg, a jegyzőkönyvek kiadására néhány kivételtől eltekintve csak évekkel később került sor. Egyes jegyzőkönyvekről pedig nem is lehet megállapítani, hogy a vádlottak és védők megkapták-e, holott az eljárás során folyamatosan kifogásolták ennek elmaradását.
Ennyi elég is lenne, de van még tovább. A 2016-os ítélet törvényszéki indoklása ugyanis jóval a törvényes határidőn túl született meg, a bírónő, Kenéz Andrea bele is bukott a botrányba, kénytelen volt lemondani mandátumáról.
A megismételt eljárás sem vitt közelebb az igazsághoz. Sőt! Az újból eljáró Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese az a Nyilas Levente volt, aki az első elsőfokú eljárás egyik bírájaként „stilisztikailag belenyúlt” a 2016-os ítéletbe, amibe Kenéz Andrea belebukott. Nyilas bíró egyébként 2003-ban már kudarcot vallott Budaházy Györggyel szemben, amennyiben egy kisebb horderejű ügyben első fokon elítélte, de a másodfok korrigált, és felmentette Budaházyt. A második elsőfokú ítélet sem tűnt pártatlannak.
Ignácz György bíró a legrosszabb kommunista népbírósági kutyakomédiákat idéző fölényeskedő cinizmussal sértegette a vádlottakat és védőiket, a Budaházyra kiszabott 17 év, de a számos vádlott-társára is kirótt tíz évet meghaladó fegyház pedig minden ép erkölcsi érzékű embert felbőszített, hiszen sok esetben gyilkosok kapnak ennél rövidebb időtartamú büntetést.
Bár a Fővárosi Ítélőtábla tavaly márciusban kihirdetett második másodfokú ítélete – sokak várakozása ellenére – nem változtatta meg a felrótt cselekedetek minősítését, és nem helyezte újra hatályon kívül a botrányos ítéletet, de látványosan enyhítette azt, mindenkinek nagyjából a terrorcselekményi minősítésért kiszabható büntetés minimumát kiosztva. Török Zsolt bíró ráadásul egyfelől kijelentette, hogy a vádlottak nem terroristák, hanem a társadalom hasznos tagjai, másfelől a bírói talárhoz méltatlannak nevezte Ignácz egy évvel korábbi verbális ámokfutását.
Nyilvánvaló, hogy az úgynevezett igazságszolgáltatás nem áll a helyzet magaslatán, a Budaházy-ügyben is épp az igazságnak nem jutott hely az eljárásban. Ezért alakult meg tavaly ősszel
a Budaházy Bizottság az Igazságtételért nevű civil közösség, melynek elsődleges célja a kegyelem kieszközlése volt, és amelynek munkájához pártokon, szekértáborokon, világnézeteken átívelően csatlakozott számos ismert ember Kondor Katalintól Schiffer Andrásig. Ne féljünk kimondani: nemzeti egység jött létre a Hunnia-ügy meghurcoltjaiért. Ez arra figyelmeztet, hogy az úgynevezett igazságszolgáltatásban is végre kell hajtani a rendszerváltást.
Közvetve ennek szükségességére figyelmeztet Novák Katalin kegyelmi döntése is, és ezért okkal nevezhető bátornak.
Végül egy gondolat: Magyarország alaptörvénye kimondja, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki. Pedig akkor sok szabadságharcos hősünk a formális jog szerint törvényszegést követett el, hiszen civilként fegyverrel szálltak szembe a megszálló szovjet bolsevistákkal és hazaáruló kiszolgálóikkal. Bárkik is léptek fel vitatható, formálisan jogsértő módon a Gyurcsány–Bajnai-rezsim ellen, azt ők is olyan időszakban tették, amikor az illegitim szocialista–liberális hatalom brutálisan kitört a törvény keretei közül. Gyurcsány pribékjei a véres 2006. október 23-ával pedig végképp megmutatták, hogy ugyanazok, mint ötven évvel korábbi elődeik. A társadalmi megbékéléshez, a nemzet megsebzett igazságérzetének begyógyításához elengedhetetlen volt, hogy a Hunnia-ügy meghurcoltjai, köztük több nagycsaládos ember másfél évtized vesszőfutás után végre szabad emberként élhessen családjának, munkájának.
