Jelenleg Kína az amerikai gazdaság egyik legfontosabb támogatója, Peking pénzéből finanszírozzák az amerikai fejlődést, ahogy az Egyesült Államok bevásárlása pedig lehetővé teszi a kínai gazdasági csoda kibontakozását. A két gigász így egymásra támaszkodva tudja irányítani a világgazdaságot, egyiknek sem érdeke a kapcsolatok elmérgesítése. De emberek vagyunk, nem számítógépek. Kína érdekszférája természetesen kiterjedt, de Peking nem úgy fogja fel a világot, ahogy az amerikaiak, nem alakít ki nyomáscsoportokat Afrikában vagy az amerikai nagyvárosokban, hogy a kínai mintájú világnézetet propagálja. Ez üzlet számára. Az Egy út – Egy övezet kezdeményezés filozófiai jelentőségű, amelynek megértéséhez meg kell ismerni a kínai észjárást. Erre az amerikaiak természetesen nem hajlandóak, hiszen nekik szükségük van a szabad világra mint hátországra, örök fáklyalángként akarja bevilágítani a Földet, azt hirdetvén, másként lehetetlen élni, minden sötét, ha a Szabadság fáklyáját nem emelik a magasba. Az pedig ott van, New Yorkban, bronzba öntve, örökös szimbólumként.
2023-ra viszont az ideológia megfáradt. Kína soha nem exportálta saját ideológiáját, lényegében nem is érdekelte, ki hogyan gondolkodik, s ez ma is jellemző. A kínaiak azért adnak segélyt vagy támogatást valakinek, mert abból üzletet remélnek, nem nézik meg utána, mire fordították a jüankötegeket.
Az amerikaiak – és a nyugat-európaiak – ellenben feltételeket támasztanak, amolyan közös ügyek felkarolását várják el, hangsúlyozottan politikai témákban vájkálnak, és nem tisztelik a helyi szokásokat. Ugyanakkor angolul beszélnek és remek filmeket gyártanak, az életmódjuk fiatalos és vonzó, mindez nem mondható el a kínaiakról. A Coca-Cola ma sokkal népszerűbb ital, mint a jázmintea, és feltehetően ez így is marad. Az előbbi maga az ízbomba, magában rejt egy életstílust, a kínaiak italának viszont lényegében nincs semmi íze. De másfél milliárd kínai issza.
A szemünk előtt látható nemzetközi fenyegetőzést felfoghatjuk újabb világháborúnak, ahol helyettesek helyettesei harcolnak egymással, de feltehetően nem lesz olyan háború, amelyben az amerikaiak és a kínaiak vonulnak fel egymás ellen. Az ilyenek leginkább a hollywoodi szuperhősös filmekben láthatóak és teljesen irreálisak. Az ideológia mindig sokadrangú kérdés a világpolitikában, az érdekek sokkal fontosabbak. Az eszmék megfoghatóak újságcikkekben és a közvéleményt könnyebben befolyásolhatják a hívószavak, mint a százalékok.
Mi, magyarok pedig lássunk át a szitán, s vegyük el azt, ami nekünk kell. Ideológiamentesen. Mert fel kell vennünk a tempót, fel kell ismernünk a világpolitikai folyamatokat, hogy megfelelően reagálhassunk, és erre figyelmeztessük szövetségeseinket.
Látnunk kell, hogy Európa a mai állapotában nem igazán tényező. Nem arról van szó, hogy gyenge, inkább lassú és megmerevedett. Ahogy az ideológiavezérelt politizálás átvette a teljesítmény- és haszonalapú tevékenységet, azzal veszítette el Európa frissességét, reakcióképességét. A nagyvilág pedig figyel. Pontosan látja Ázsia, hogy az öreg kontinens milyen lomhává vált és milyen nagyra tartja magát.
Mikor Angela Merkel azt mondta, hogy Németország „megoldja” majd a migrációs válságot, az egész világ biztos lehetett benne, hogy ez egyszerű birodalmi gőg, amelynek egyszerűen már elmúlt az ideje. A nagyságért és az erőért tenni kell, minden nap, minden percben, a múltból pedig nem lehet megélni. Ezért van szükség arra, hogy Magyarország állhatatosan, minden európai fórumon kongassa a vészharangot, és semmiképp se simuljon oda a gőgös, tohonya nyugatiakhoz.
