Jobboldali alternatíva Európának (7. rész)

Az Európai Parlament balliberális oldala Guy Verhofstadt vezérletével az EP alkotmányügyi bizottsága (AFCO) számára szeptember 14-én egy széles körű és ambiciózus szerződésmódosítási javaslatot nyújtott be, amelyet az AFCO október utolsó hetében nagy többséggel elfogadott. Tizenkilencen szavaztak mellette, hatan ellene, és egy képviselő tartózkodott. Ha minden a tervek szerint megy, akkor a javaslat még ez év novemberében szavazásra kerül a plenáris ülésen Strasbourgban.

A folyamatban lévő munkáról Jacek Saryusz-Wolski lengyel képviselő, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoport tagja, aki 2022 közepétől 2023 júliusáig társelőadója is volt az ügynek, de aztán visszalépett, így nyilatkozott:

Az uniós szerződések javasolt reformja a rendszer teljes megváltoztatását és egy szuperállam kiépítését jelentené. Az EU radikális központosítását javasolja, amely az EU-t de facto egy központosított oligarchikus európai szuperállammá alakítja át, amely kívül esik a demokratikus ellenőrzésen. Ezeknek a változtatásoknak az elfogadása a nemzetállami hatáskörök csökkentését, a döntések további központosítását és így a tagállamok gyengítését jelentené. A jelentéssel kapcsolatos munka nem átlátható, tisztességes módon zajlott le. Az EU alkotmányos változásaira vonatkozó témák súlyossága ellenére nem folyt kellően mélyreható vita és átfogó elemzés, tisztán politikai és ideológiai jellegű változtatásokat erőltettek át.

A Verhofstadt-féle szöveg bevezetőjében az „alapító atyákra” hivatkozik, elsősorban az úgynevezett Ventotenei kiáltványra, amelyet Altiero Spinelli dolgozott ki 1941-ben, meghirdetve az európai egység létrehozásának szükségességét, továbbá az 1950. évi Schuman-nyilatkozatra, amely létrehozta a mai unió gyökerét, az Európai Szén- és Acélközösséget. Emellett legitimációs alapnak tekinti a saját maga által megszervezett, Európa jövőjéről folytatott konferenciát, mint a „nép hangját”, illetve annak 49 pontban összefoglalt ajánlásait, amelyet megint csak az ő irányításával dolgoztak ki.

A Verhofstadt-féle csoport reformjavaslatai három területen eredményeznének alapvető változásokat: (1) az intézményi egyensúly megváltoztatása a parlament és a bizottság pozícióinak erősítésével és a nemzetállamokat képviselő Európai Tanács háttérbe szorításával; (2) az unió hatásköreinek kiterjesztése jelenleg nemzetállami hatáskörben lévő területekre; és (3) a nemzeti politikák feletti erősebb uniós felügyelet.

Az intézményi egyensúly megváltoztatása érdekében a reform azt javasolja, hogy az unió térjen át a kétkamarás rendszerre, amikor a parlament és a tanács a jogalkotásért és a kulcsfontosságú politikai döntésekért felelős két egyenlő kamara lenne. Emellett nemzeti vétók kiküszöbölése érdekében a reform javasolja, hogy a tanácsban a határozatokat minősített többségi szavazással hozzák meg. Lényegesen nagyobb szerepet kívánnak adni az Európai Parlamentnek, a javaslat elfogadása esetén a parlament jogalkotási eljárásokat kezdeményezhetne, amit ma nem tehet meg.

További Vélemény híreink

Zsarolással tartja vissza az uniós pénzeket az európai és a magyar baloldal

Elfogadásuk esetén ezek a reformok az uniót a parlamentáris kormányzati forma irányába mozdítanák el, ahol a végrehajtó hatalomnak a parlamenti többség politikai támogatására van szüksége ahhoz, hogy hivatalában maradhasson. Következésképpen az Európai Tanács domináns politikai döntéshozói szerepe csökkenne.

A reformok második csoportja az unió hatásköreinek bővítésére vonatkozik. Az AFCO által elfogadott javaslat új kizárólagos hatáskört irányoz elő például a környezet és a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatban, beleértve az éghajlatváltozással kapcsolatos ügyekben való tárgyalásokat. Az unió nagyobb szerepet kapna a polgári védelem, az ipar, az oktatás területén. A reform egy új „védelmi unió” létrehozását javasolja, egy állandó, gyors reagálású katonai egységet az unió operatív parancsnoksága alatt.

A reform harmadik prioritása az uniós jogszabálynak, különösen az uniós értékeknek való megfelelés felügyeletének megerősítése. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének megerősítése érdekében a jelenlegi egyhangú szavazáson alapuló eljárást úgy változtassák meg, hogy a tanács felhatalmazást kapjon arra, hogy minősített többségi szavazás alapján korai figyelmeztetést fogadjon el, és hogy az Európai Bizottság hatáskört kapjon a jogállamiság megsértésének szankcionálására.

Ezeknek a javaslatoknak az elfogadása alapvetően megváltoztatná az Európai Unió jellegét: az megszűnne a tagállamok akaratából eredő szervezet lenni, és egy erősen központosított birodalommá alakulna át, amelyben az uniót alkotó tagállamoknak és különösen az unió lakosságának semmilyen beleszólása nem lenne egy európai vagy inkább euroatlanti „elit” által irányított Európa alapvető döntéseibe sem a gazdaságpolitika, sem a bel- és külpolitika terén.

Verhofstadt és barátai az általuk benyújtott dokumentumban számos alkalommal hivatkoznak a demokráciára és az európai állampolgárokra, mint akik törekvéseiket legitimálják, holott ennek épp az ellenkezője igaz. Az európai polgárok, amikor csak lehetőségük volt erre, az unió központosítása ellen szavaztak. A dánok a maastrichti szerződés ellen (megszavaztatták őket még egyszer), a franciák és a hollandok az európai alkotmány ellen. Az alkotmányt átalakították, a szöveg némileg változott, így lett belőle lisszaboni szerződés, erről ott már nem kellett népszavazást tartani, de Írországban igen. Ott elutasították, megszavaztatták őket még egyszer. A britek megunták Brüsszel maceráit, és kiléptek.

Minden felmérés, amit akár a Pew Research Center, akár a Gallup készít, azt mutatja, hogy az európaiak ragaszkodnak a nemzetállami szuverenitáson alapuló együttműködéshez, elutasítják a migránsok beengedését, és a genderpropagandával sincsenek kibékülve, ennek ellenére a Verhofstadt által reprezentált euroatlanti „elit” ezt rájuk akarja kényszeríteni.

Az Európai Parlament novemberben minden bizonnyal meg fogja szavazni a szerződésmódosítást, de az Európai Tanácson, ahol egyhangú döntés szükséges, aligha fog átmenni. Ennek ellenére nem nyugodhatunk meg, mert számos példája van annak, hogy az unió vezetői megtalálják a módját, hogy – akár a létező uniós jog nyílt megsértésével is – keresztülvigyék szándékukat, hiszen az elmúlt harminc év uniós joggyakorlata pont erről szólt.

Megítélésem szerint azonban nem elég pusztán Brüsszelt kritizálni vagy Verhofstadton gúnyolódni, hanem erőteljes, megfelelő jogi, filozófiai és gazdasági alapokon nyugvó ellenkampányt kell indítani. Konkrét példákon kell bemutatni a sokat emlegetett demokrácia teljes hiányát, amit korábban még „demokráciadeficitként” emlegettek, de mára még ez is feledésbe merült.

Jövő júniusban európai parlamenti választások lesznek. Ha az unió centralizálását, a genderideológiát és a bevándorlást ellenző politikusokban lesz akkora belátás, hogy egyéb nézeteltéréseiket félretéve összefognak, akkor az Európai Parlamentben létrehozható egy akkora frakció, amely, ha nem is lesz többségben, de hatékonyan tud szembeszállni az egyesült balliberális oldal erejével.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója