idezojelek

A világ világossága

A fény legyőzhetetlen, közeleg az emberfia.

Hegyi Zoltán avatarja
Hegyi Zoltán
Cikk kép: undefined
Fotó: Varga György

Ha valakit úgy áld meg a sors keze, hogy különféle kacskaringós utakon Isztria felől közelítheti meg ábrándozásainak legfontosabb helyszínét – Olaszország, naná! –, könnyen elképzelhető, hogy még az erős trieszti felütés, a Monarchia diszkrét bája a tenger illatával feltuningolva előtt beszédül Muggiá­ba. Egy kávé, mondjuk, a díszlet felettébb alkalmas. Velence, kicsiben. Jó, ez arrafelé nem nagy kunszt, például Chioggia is olyasféle, szűk utcácskák szaladgálnak bele a kék vízbe, reggelente friss fogás a halászoktól, remek borok a környékről, szóval majdnem minden, ami a sosemvolt aranykort idézi, az elviselhetetlen tömegturizmus nélkül. 

És ha már ott vagyunk, ebben a pompás Muggiában, betérünk egy templomba is, illő megköszönni az addigi utat és hasonlót kérni a továbbiakra. Legyen az a templom mondjuk a Duomo dei SS. Giovanni e Paolo, de erre már nem emlékszem pontosan, régen volt. Mindenesetre ott láttam életem legszebb betlehemét, a rózsaablakon át beszűrődő félhomályban.

Szeretem a betlehemeket. Ki tudja, miért, talán valami gyerekkori fixáció lehet, beakadt, rögzült, aztán rátelepedett még a születés misztériumának gyönyörűsége, az élet szüntelen dicsőítése. És akkor, ott – persze nem olyan pontosan, mint most – a magyar irodalom egyik rejtőzködő zsenije, Dsida Jenő jut eszembe. Jelesül ez: Közeleg az emberfia.

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, 

aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

Néhány pásztornak, akik sohasem öltek

nyulat, nem hordoznak emberölő

szerszámot, megjelenik az angyal és

megjelenik a csillag és tele lesz dallal

a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre

és tudni fogjuk, hogy Ő az.

Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,

a petroleumbányák frakkos császárai

s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,

legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog

az örök épitők acélos vidámsága.

Ő megmutatja minden vándornak az útat,

minden töprengőnek az igazságot, minden

haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza

nekünk a gépek dalának igazi értelmét,

megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt

legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék

fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,

nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

Ma még sirunk,

mert a mosolygás nem én vagyok.

Ma még sötét

van, mert nem jöttem világosságnak,

hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.

Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

Uhh. Nem nagyon volt mit hozzátenni. Csak átlépni közel egy évszázadot és a templom küszöbét, ki a téli verőfényben hancúrozó sirályok közé.

Szégyenszemre Vörsön nem jártam még soha. Bakancslista, a legjobb nyolc között. Európa legnagyobb beltéri betleheméről beszélünk és egyben alliterálunk jókedvűen. 1948. Orwell megírja az 1984-et, a vörsiek pedig lebontották a Jézus Szíve-oltárt a templomban, és egy betlehemet emeltek a helyére. Gipszből, valamint az ember- és állatfigurák kivételével kizárólag természetes anyagokból.

 

Magam elé képzelem az egykori vörsieket, még tán orgonaszót is hallok közben. Tíz napon át zajlik az építkezés, három köbméternyi tuja, húsz fenyő és négy köbméternyi egyéb faanyag kerül bele, Isten dicsőségére.

Na de vissza Olaszországba! Az utas meg sem áll Umbriáig, a holdvilág fényénél mereng tovább. Pontosan nyolcszáz évvel ezelőtt, karácsonykor egy Greccio nevű városkában egy Francesco nevű férfi felvetette egy barátjának, hogy elevenítsék fel és meg Jézus születésének éjszakáját egy kicsit másként is, mint addig. Az elhatározást tett követte. Egy barlangban jászlat ácsoltak, kibélelték szalmával, kerítettek ökröt és szamarat, és felkértek néhány pásztort a szereplésre. 

A legenda szerint az előadás annyira jól sikerült, hogy egy messziről jött zarándok Francesco beszéde után látni vélte, hogy a jászolba fektetett kisbaba megelevenedik, és Jézus valóban megjelenik az ünneplő közönség körében. 

Francesco, azaz Assisi Szent Ferenc ezután még három évig élt ezen a földön, de a szokás, a hagyomány, akárcsak az ő emléke, azóta is velünk él. A fény legyőzhetetlen. A tél közepén járunk, de ha alig észrevehetően is, már indulunk a tavaszba. A kisded a világ világossága.

Borítókép: A vörsi betlehem (Fotó: MTI/Varga György)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A Hunyadi-film és a román mítoszok

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A pöcegödör legalján

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szalai Ádámot újra kísérti az ellentmondás

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Hígtrágya és pogrom Hollandiában

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.