Ugrunk. Változik egyet a világ. Lengyelekkel találkozom az Adrián egy eldugott faluban. Addig nevetünk, míg ránk nem virrad. Mert ugyanolyanok vagyunk. Magam inkább a kortárs kultúrájuk, az irodalmuk, a filmművészetük iránt érdeklődöm elsősorban, de látom a politikát is. Hogy jó ez a V4 és benne a polak–wegier dwa bratanki. Aztán pördül megint a világ. 

Ruszkik haza, persze, de a szovjetnek nevezett megerőszakoló csapatok a tököm tudja, hányadik ukrán front néven szaladtak végig rajtunk. Aztán meg itt lett még ez a Tusk, ő majdnem olyan szimpatikus számomra, mint a Gyurcsány. A választási rendszerek is eszembe jutnak néha, ha már éppen majdnem nincs semmi bajom.

Lengyelországban ugye nyernek valakik komoly többséggel, majd nem ők alakítanak kormányt. Hollandiában egyébként dettó, de vissza a varsói lassúhoz. Mert példaértékű. Ez a Tusk, aki ugyan veszített, mint a Fradi már meg most Pakson, miniszterelnök lett sajnos. Azért sajnos, mert máris olyan okos, mint a tavalyi kos, és azt találta fontosnak megelőlegezni a jövőbeli munkásságából, hogy márpedig azon lesz minden erejével, hogy ellensúlyozza az Orbán-kormány politikájának negatív következményeit, ugyanis (szerinte) a Zorbán nyíltan Oroszország oldalára állt.

Hogy ezért a hülyeségért ki fizeti, az majd vagy kiderül, vagy nem, és aligha érdekli, hogy a magyar miniszterelnök már többször kijelentette, hogy k…rvára nem Putyin érdekli, hanem inkább a magyar érdek. Ez egyébként azért nem annyira különös, mert 

Íme egy idézet tőle: „Európa tartozik nekünk azzal, amit mi fegyverzetként adtunk Ukrajnának, ezért uniós forrásokat kellett volna kapnunk. Orbán ezt blokkolja.” Hogy mi van? Ez a ti döntésetek volt, nyeld be. Ennek semmi köze az én adómhoz. Amiből jut Katarba is, és onnan a gázai földi­kutyáknak. Legyen ennyi elég.

Borítókép: Donald Tusk, a régi-új lengyel miniszterelnök (Fotó: AFP/Omar Marques)