Meghallgattam a 444 „tudományos” alblogjának, a Qubitnak az egyik hangjátékát (ők „podcastnek” nevezik). Virtigli életvédőként fölért számomra egy kerékbe töréssel. Már maga a cím orrba vágott: „Kutya vagy gyerek?”. Ki kérdezhet effélét? Épelméjű emberben egyáltalán fölvetődhet ilyesmi? Pláne egy olyan országban, amelynek népessége – a világ egyik leggálánsabb családtámogatási rendszere dacára – évről évre tízezrekkel csökken. A jólét kiölte belőlünk a fajfenntartási ösztönt, elfogyóban vagyunk – ezek meg azt kérdik, kutya vagy gyerek.
Aztán a műsorban meg is válaszolják a kérdést. Természetesen kutya. Persze, nem így, pacekba mondják, hogy ne szülj, annál ravaszabbak. Sunyin, áltudományos sumákolásba csomagolva. A 444-es Kun Zsuzsa viszi a prímet:
Szoktam azzal viccelődni, hogy van egy háromszáz tételes listám, hogy miért nem szeretnék gyereket, és egyetlen olyan érvem van, hogy miért szeretnék, ez pedig az, hogy cukik. De ezen a háromszáz tételes listán előkelő helyen szerepel az, hogy túl sokan vagyunk, és hogy mennyi ökológiai lábnyoma van ennyi embernek.
Meghal a bolygó, ezért Kun nem szül. Rendben. Magánügye, szül-e. Ám ő kijön vele a fényre, egy stúdióból hirdeti, hogy a Föld ellen való vétek a gyermekvállalás. Mintha lelkiismeret-furdalást akarna kelteni mindazokban, akik mégis gyermeket vállalnak. (Miközben épp ez a típus szokta azzal vádolni a kormányt, hogy a sok családtámogatással lelkiismeret-furdalást kelt bennük, gyerekellenesekben.)
A műsor áltudományos díszleteként egy bizonyos Kubinyi Enikő etológus szolgált, aki az MTA–ELTE Lendület Társállat kutatócsoportjának témavezetője. Legerősebb mondatait idemásolom:
Amúgy meg miért kellene annyi gyerek? Tehát már több mint nyolcmilliárdan vagyunk, csak az én életem alatt megduplázódott, a szüleim élete alatt megnégyszereződött az emberek száma. És értem, hogy a Kárpát-medencében most éppen nem tízmillióan leszünk, hanem kevesebben, de hát volt már ilyen a történelem során. Meg hát meg lehet oldani ezeket a problémákat máshogy is, mint hogy szülésekkel.
Mégis mivel, tessék mondani? De nem mondja. Gyanítom, a 444 olvasói maguktól is tudják a megoldást, hisz nyolc éve ezzel etetik őket: engedjünk be még több migránst.
Szóval fogy a magyar a Kárpát-medencében, de nem nagy ügy, volt már ilyen, sőt igazából jól is jön, hiszen eközben a bolygón egyre többen vagyunk – sugallja az állatkutató néni. Az láthatólag nem különösebben hatja meg (és úgy általában a magyarországi baloldalnak a témához hozzászóló zömét sem szokta meghatni), ha esetleg kihal a magyar. Kubinyi etológus látótávolsága a bolygó, a teljes emberiség, és nem olyan provinciális suttyó, mint mi, akik csak a magyarokkal törődünk.
Hogy eltűnhet a világ egyik legtehetségesebb, legokosabb, legjobb nemzete, a magyar, vagy legalábbis egyre csökken a súlyunk? Mit számít? Gondolom, a mi dolgunk ellensúlyozni azt, hogy Afrika pár évtizeden belül megduplázza a lélekszámát. És ők szaporodás közben föltehetőleg kevéssé lesznek tekintettel Kun Zsuzsa meg Kubinyi Enikő intelmeire.
Kubinyi aztán azon mereng egy sort, mit kellene tenni a világgal.
Nyolcmilliárd nagyon sok, nyugodtan mondjuk ki, hogy vissza lehetne menni kétmilliárdra.
Javaslatai ugyan itt sincsenek, hogy például gázkamrával, esetleg hidrogénbombával orvosolná-e a túlnépesedést. Aprót köhintve csupán annyit jegyez meg, hogy az ősi időkben „az újszülöttek megölése születésszabályozási módszer volt csomó törzsnél”. Nem, nem mondja, hogy most is tegyünk így, hiszen „a kultúránk már nem fogadja el”. Ám jelzi, valamilyen születésszabályozási módszer kellene „önvédelmi mechanizmusként”. Majd nevetve hozzáteszi, nem csoda, hogy a fiatalabb generáció nem akar több gyereket vállalni, hiszen „körülnézünk, és azt látjuk, hogy túl sokan vagyunk”.
