Korunk egyik slágertémája a nevében is értelmetlen klímavédelem. Ez is olyasmi, amihez mindenki érteni vél, akár a focihoz, a politikához vagy mostanában a járványügyhöz és a virológiához. Ez egy határig szórakoztató. Baj akkor keletkezik, ha a meggyőződéses butaság ideológiává kövesedik, és kérlelhetetlen magabiztossággal garázdálkodik a politika világában.
Ilyen az úgynevezett zöldpolitika, amely párhuzamba állítható a száz évvel ezelőtti osztályharcos kommunista mozgalmakkal: valós, rendkívül összetett problémahalmazból ötletszerűen kiragad egy-egy alkotóelemet, és azokra torz világnézeti alapállásból szükségszerűen életidegen, tehát a valóságot megerőszakoló választ ad. Így szállták meg és torzították kölcsönös méltányosság és emberség helyett százmillió ember halálát előidéző vérgőzös bolsevik gyűlöletté a XIX. és a XX. század fordulóján az embertelen angolszász kapitalizmus által megnyomorítottak jogos szociális igényeit.
Ugyanez történik a környezetvédelem és a klímaváltozás ügyében. Leegyszerűsítve azt látjuk, hogy
a baloldalon a korlátolt, ám annál harciasabb, ráadásul gyakran sunyi ideológiai árukapcsolással az Európát sújtó szervezett népességcserét és a genderelmebajt is felkaroló, vagyis valójában nem zöldek, hanem vörös sötétzöldek ostobaságokat hajtogatnak, a jobboldal jelentős része pedig ezért nem csupán érthető irtózattal fordul el az ámokfutóktól, hanem az egész kérdéskört valótlan képzelgésnek tekinti. Ez hibás, ezért veszélyes reakció.
A klímaváltozás és számos más természetvédelmi, környezetvédelmi probléma ugyanis a futóbolondok hisztériájától függetlenül valóságos kihívás. A svájci filozófus, Henri-Frédéric Amiel frappáns megállapítása, miszerint a tévedés annál veszedelmesebb, minél több benne az igazság, erre az esetre is tökéletesen helytálló. Hogy klímaváltozás van, azt mindenki érzi a bőrén. Ezt jelzik az egyre nagyobb kilengéssel érkező időjárási szélsőségek: az egyre gyakoribb, egyre hosszabb és egyre forróbb aszályos éveket követő rendkívül csapadékos évek, ráadásul egyre egyenlőtlenebb és kedvezőtlenebb eloszlással. Egyre ritkább a havazás, egyre enyhébbek a telek, ami kedvez a mezőgazdaságra ártalmas kártevők téli túlélésének. Az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése tény, és bár persze a földi klíma mindig is változott, voltak a mainál jóval forróbb és jóval hidegebb időszakok is, az adatok ismeretében vitathatatlan, hogy az elmúlt nyolc-tízezer évben csak csekély mértékben módosult egyik vagy másik irányba a klíma. Ennek az az oka, hogy a természetes folyamatok nagyjából annyi szén-dioxidot juttatnak a légkörbe, amennyit a Föld felülete, például a növényzetnek köszönhetően el is nyel. Vagyis egyensúlyi helyzet állt fenn.
Csakhogy durván kétszáz évvel ezelőtt az ipari forradalommal óriási szén-dioxid-többlet került a levegőbe, amit a növényzet akkor sem tudna elnyelni, ha mindenütt érintetlenül maradt volna. De nem maradt, hiszen az ember intenzív tájátalakító tevékenysége erdők sokaságát irtotta ki. Ennek következtében megduplázódott a légkör szén-dioxid-tartalma, és mivel üvegházhatású gázról van szó, ez (minden ellenkező híreszteléssel szemben) nagyon is közrejátszik a bolygónk átlaghőmérsékletének emelkedésében.
A híradásokat nézve láthatjuk, hogy főleg a Távol-Keleten nyaranta akár hónapokig tartó, ötven Celsius-fok körüli kánikulában fulladoznak az ott élők, telente pedig olyan füstködben, amelyben a látótávolság akár egy-két méterre csökken.
De a klímaváltozás és a légszennyezés csak kettő a sok, egyre égetőbb problémából. A nagyüzemi intenzív gazdálkodás drámaian elvékonyította a termőföldek humuszrétegét, az erdőirtások felgyorsították a talajeróziót, a növényzet temperáló hatásának csökkenésével pedig fokozódik a nyári aszályos kánikulák forrósága. A folyószabályozások szinte eltüntették a biológiai sokszínűség fenntartása miatt is nagy jelentőségű ártéri gazdálkodást, az így felgyorsult, tehát erőteljesebb munkát végző folyók medre bevágódott, a környező talajok kapillárisrendszerén a gravitáció miatt egyre mélyebbre került a talajvíz szintje. Így sivatagosodott el például a magyar Homokhátság.
Mindemellett több emberi eredetű szennyező anyag kerül a talajba, a vízbe és a levegőbe.
A gróf Klebelsberg Kunó által alapított, ma is nemzetközi hírű Balatoni Limnológiai Kutatóintézet átfogó vizsgálatai kimutatták, hogy a szennyvizekkel az élővizekbe jutó, gyógyszeripari eredetű hormonszármazékok (amelyeket a jelenlegi tisztítási folyamatok nem tudnak kiszűrni) hatására bizonyos rákfajok esetében nemváltás következik be, ami drámaian rontja az egyes fajok fennmaradásának esélyeit.
Nem mellesleg ezek a származékok visszakerülnek az ivóvízbázisokba, így végül mi isszuk meg a levét, szó szerint.
Hosszan lehetne sorolni az ijesztő adatokat, de nem az ijesztgetés a cél. Azt megteszik a sötétzöld-sötétvörös futóbolondok, akik problémamegoldás, egyáltalán értelmes gondolat híján apokaliptikus jövendöléseket harsogva az emberiség kultúrtörténetének jeles képzőművészeti alkotásait teszik tönkre nyugat-európai múzeumokban, főutak, repülőtéri kifutópályák aszfaltjához ragasztják magukat, az állattartó gazdálkodókat támadják a szarvasmarhák szellentése miatt, a vadászokat és a természetesen étkező, vagyis húst is fogyasztó embereket pedig egyenesen gyilkosokként gyűlölik. Temészetesen az efféle üresfejű klímabolsevikok kizárólag a nagyvárosi flaszteren teremnek; valós tudásuk, élettapasztalatuk, biológiai ismeretük nincs, csak magabiztos véleményük.
A földi életkörülmények előnytelen változásának megoldása a teremtésvédelemben foglalható össze. Józan ésszel mindenki beláthatja, hogy a tiszta víz, a jó levegő, a jól termő talaj, egyáltalán a természet léte és megóvása a mi saját érdekünk. És mert az, ezért utódainknak is szükségük lesz ezekre. A keresztény etikai alapelvekben, a krisztusi tanításban gyökerező társadalmi szolidaritásnak nemcsak a ma élők között, hanem nemzedékeken átívelően is érvényesülnie kell.
Tekintsük ajándéknak saját teremtettségünket és a minket körülvevő élő és élettelen környezetet, és tudatosítsuk magunkban azt a felelősséget, amit Isten ránk bízott, amikor az ő kertje gazdájává tett! Reménykeltő, hogy a magyar kormány lényege szerint érzékeli a problémát, és számos helyes lépést tett a jó irányba.
Hazánk erdőterületei például folyamatosan gyarapodnak. Emberekként ugyanis nemcsak szereplői, pláne nem elszenvedői vagyunk az ökológiai rendszereknek, hanem egyedül mi tudjuk alakítani, formálni. A bolygót nem lehet a rajta élő ember ellenére védeni, hiszen az nemcsak értelmetlen, hanem a teremtés rendjével való szembefordulás is.
Egyszerre globális és nemzeti sorskérdés ez, aminek helyes megoldásához fárasztó és buta, végkicsengésükben mindig emberellenes ideológiák helyett az embert középpontba állító keresztény felelősségtudatra és önfegyelemre,
az „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” elvnek nemcsak a pénztárcánkban, hanem természeti erőforrásaink felhasználásában is való érvényesítésére, önmérsékletre, szükség esetén okos tájhasználatváltásra, átfogó rendszerszemléletre és alkalmazkodó képességre van szükség.
Borítókép: Rengeteg kamion akadt el a dél-svédországi E22-es autópályán 2024. január 4-én a heves havazás és a rendkívüli hideg következtében (Fotó: TT/AFP/Johan Nilsson)
