Tanuljunk a lengyelek kárából!

„Átvesszük a hatalmat azon a nyomorult Magyarországon! Mi több, mi leszünk a hatalom!” – mondja felajzva Kun Béla Szamuely Tibornak A halál népbiztosa című filmünk jelenetében, miután Oroszországot megkaparintották a bolsevikok, és Vlagyimir Iljics Lenin 1918-ban személyesen látta el feladatokkal a katonai fogolytáborból szabadult magyar elvtársakat. A Trianon katasztrófájához jócskán hozzájáruló végkifejletet, a vörösterror, a „patkánylázadás” okozta nemzeti tragédiát jól ismerjük.

Az egy évszázada Budapestre küldött Kun Béla és a Varsóba visszaejtőernyőztetett Donald Tusk motivációi és céljai között nem sok különbség fedezhető fel. A hazaszerető lengyelek éppen most tanulják meg a leckét arról, hova vezet, ha csak egy pillanatra is feladják éberségüket, engednek a külső befolyásnak, s – ami főleg a fiatal választókkal fordult elő – bedőlnek a neobolsevik beetetésnek.

Igencsak tanulságos, hogy miként juthattak hatalomra a hazaárulók Lengyelországban. Az elmúlt években azt láthattuk, hogy a lengyel szuverenista politika elfáradt, és – főleg az orosz–ukrán háború nyomása alatt – a nemzeti oldal összezavarodott. Önvédelmi képességük lecsökkent, még a nemzeti médiahálózat kiépítéséről is megfeledkeztek, ellenben ölbe tett kézzel nézték végig, amint a sajtó nagy része a globális világboldogítók kezébe, mi több, konkrétan Soros György alapjainak hálójába kerül.

A PiS-kormány tagjainak letartóztatását, a rendszerváltó lengyel közmédia karhatalmi megszállását, elhallgattatását és – a szinte hihetetlen fejlemények sorában legfrissebben – a legfőbb ügyész elzavarását látva kapkodva próbálja rendezni sorait az ellenzékbe szorult nemzeti oldal. Úgy tűnik, washingtoni–brüsszeli oltalmazókkal felvértezve bármit meg lehet tenni, egyelőre következmények nélkül. S mivel jogállami megoldásról, demokratikus ellensúlyról már nem is beszélhetünk, törvényes út híján félő, hogy a feszültség tovább nő a győztesek és vesztesek között. Isten óvja Lengyelországot egy polgárháborútól!

A lengyel nemzeti oldal szomorú helyzete a 2002-es hazai állapotokra emlékeztet, amikor a derült égből lecsapó választási vereség után a padlóról próbálta felkaparni magát a magyar jobboldal. Ez volt a budavári Dísz téren életre hívott polgári körök korszaka. Emlékezzünk csak Orbán Viktor felhívására: „A haza soha nem lehet ellenzékben. Százszámra alakuljanak polgári körök és társaságok! […] Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát.”

A nemzeti felocsúdás fontos állomása volt az is, amikor 2003 első hónapjában szerény körülmények között, de mégis nagy tömegek szívét megdobogtatva és reményeit visszaadva kibontotta szárnyait a Hír TV. Akkorra már javában folyt a leszámolás: a bájosan motyogó Medgyessy Péter háta mögül előbújó komcsi vezetők ÁVH-s lendülettel láttak neki a restaurációnak.

A leszámolás emblematikus jelenete a nemzeti büszkeséget tápláló, nagyszerű Álmok álmodói, világraszóló magyarok című kiállítás megalkotójának, a kisgyermekes Berkecz Máriának a koholt és bizonyítani sem tudott vádak okán történt letartóztatása és barbár megalázása volt. Onnan már nagyon hamar eljutottunk 2006 őszéig, amikor Gergényi Péter leheletétől lett bűzös a pesti utca, és Gyurcsány szemkilövő pribékjeitől kellett rettegnie a magyaroknak. Nihilizmus és az erőszakos hatalomvágy ült tort a nemzeten. Ne feledjük el nekik, soha!

A múlt csütörtöki varsói nagy tüntetés előtt interjút adott Szalai Szilárd kollégámnak és a PestiSrácoknak Jacek Karnowski, a Sieci című, a nemzeti oldalhoz tartozó hetilap főszerkesztője. A szerkesztőség most kapkodva próbál felnőni a feladathoz: online és kísérleti lineáris tévéadást indítottak a kirúgott műsorvezetőkkel, s megpróbálnak bepótolni mindent, amit az elmúlt években naivan az állami médiára és a sors kegyére bíztak. Karnowski igen tanulságos dolgokat mondott, érdemes figyelmesen olvasni:

„Fontos tudniuk a magyaroknak, hogy a liberálisok és a baloldaliak mindig hazudnak a választások előtt. Amikor pedig nyernek, brutális megtorlórendszert építenek ki. Lengyelországban jelenleg politikai foglyok vannak, az Európai Unió pedig nemhogy nem tesz semmit, még cinikus módon oda is szúr, mondván: nem avatkoznak bele más országok belügyeibe. Ez egy kemény harc, ez egy küzdelem, a kérdés pedig csak annyi, milyen messzire merészkednek. Az embereknek össze kell fogniuk, ki kell menniük demonstrálni, mert ha most hagyjuk, hogy így kezeljenek minket, akkor még tovább fognak menni, és még több embert fognak letartóztatni. Ha ez megtörténne, az egyfajta hadiállapotot jelentene” – sorolta a lengyelek kálváriáját Karnowski.

„Tuskék tábora nagyon erős. Nemcsak politikai, hanem üzleti értelemben is. Ott vannak az egyetemeken és a gazdaságilag befolyásos emberek közelében. Másképpen gyakorolják a hatalmat, mint a Jog és Igazságosság pártja tette, hiszen ők egyeduralomra törnek. Ennek oka a 2015-ös vereségükben keresendő. Akkor annyira meglepődtek, hogy az általuk alábecsült patrióta tábor győzedelmeskedett, hogy megesküdtek, ezúttal befejezik a munkát, a nyomunkat is eltüntetik. A magánkiadók esetében vélhetően más módszereket fognak használni, mint a köztévénél, de számítunk arra, hogy megpróbálnak ellehetetleníteni és üldözni fognak bennünket. Nehéz időknek nézünk elébe!” – tette hozzá.

Ugye mennyire ismerős? Pont efféléket ígérgetett vicsorogva Dobrev Klára a 2022-es választás kampányában, és most ugyanez a forgatókönyv csusszant ki Tompos Márton Momentum-képviselő szájából. „Ugyanez fog történni a kormányváltás után” – fenyegetett a tejfeles szájú Miniferi. Még érdekesebb Karnowski válaszaiban, hogy nagyon tart az erőszaktól, hogy Tusk és a nemzetközi támogatói szándékosan szítják a polgárháborút, hogy aztán nagy mellénnyel rendet tudjanak tenni. Megszívlelendő figyelmeztetés a főszerkesztő részéről, amit a Tusk-féle Polgári Platform és a koalíciós partner, a nevében is hazug elnevezésű Harmadik Út formáció kampánytaktikájáról mondott: „A baloldal először keményebb szankciókat követelt, teljes leválást az orosz energiahordozókról, aztán pedig az energia magas ára miatt támadták a kormányt. Kihasználták a háború minden következményét, egyáltalán nem voltak lojálisak ebben a kérdésben.” Mit mondjak, láttunk már ilyet is…

A Nézőpont Intézet a múlt héten egy asztalhoz ültette a nemzeti értékrendet követő öt közvélemény-kutató és -elemző cég képviselőit. Így elég megbízható, egybehangzó adatokat kaptunk arról, hogy az Orbán-kormány iránti bizalom töretlen, a 2022. nyári háborús gazdaság sokk okozott csak pici megingást ebben.

Azaz a lengyelekkel szemben mi, magyarok megtanultuk a leckét: nehéz időkben a győztes csapaton ne változtass! A bizalom egyúttal a kormány válságkezelő képességének is szól, hiszen a többi kérdésből pontosan kiderült, hogy a lakosság teljes mértékben tisztában van a nehézségekkel és saját egzisztenciális gondjaival.

Nem szeretnénk tehát, ha a 2002-es és 2006-os balsors újra lecsapna ránk. A lengyel szuverenisták bukásának emlékeztető oltásként kell hatnia: a veszély nem múlt el, ha gyengék vagyunk, ellenségeink azonnal rárontanak a nemzetre.

Ám a tágan értelmezett kormányoldalnak is el kell végeznie a maga munkáját. Természetesen nem a rendszerváltó politikusokkal, a nemzeti oldal ikonjaival és nagy veteránjaival van probléma, hanem feltörekvő, egzisztenciálisan már-már az örök életre berendezkedő, a magasztos, évszázadok építő vitái során kimunkált eszménket a puszta érdekre és egymás iránti lojalitásra cserélő elitklubokkal. Nekik kell eszükbe vésniük, hogy csak akkor maradunk erősek, ha szélesen megyünk, ha valóban minden magyar számít, és ha az építő kritika, jobbító szándék nyitott fülekre, táborunk tagjai pedig nyitott ajtókra találhatnak. Ha nemcsak mondjuk, de hisszük is, hogy „együtt erő vagyunk, de szerteszét gyöngeség”.

Ha ezt egyszer és mindenkorra megértjük, akkor a Szamuely-féle páncélvonat sosem fog berobogni Varsóból Budapestre, s a haza sem kerül többé ellenzékbe.

Borítókép: Hatalmas tömegek vonultak az utcákra Varsóban, tiltakozva a Tusk-kormány ellen (Fotó: Ladóczki Balázs)